Színház, 1948 (4. évfolyam, 1-33. szám)

1948-01-01 / 1. szám

BALÁZS BÉLA: FILMKULTÚRA Az ötvenéves filmművészet születésnapi ajándékul aligha kaphatott volna értékesebb útravalót további fejlődéséhez, mint Balázs Bálnának, a költőnek és filmesztétának ,,Filmkultúra" című új könyvét. Ez a rendkívüli és a művészet minden megnyilvánulására érzékenyen reagáló szellem már huszonöt évvel ezelőtt megírta a film elad esztétikáját és művészet-filozófiáját. „Akkor a film — mint mostani művének előszavában megállapítja — a vásári mutatvány ősállapotában volt: művelt hagyomány és ízlés gátlásai nélkül, minden nap újat merő, zseniális ponyva“. Az akkori könyv ennek az új művészetnek törvényeit még nem szűrhette le gyűjtött tapasztalatokból, inkább az első jelek elemzéséből kellett a jövőbe következtetnie. Amikor Balázs Bélának ezt a mostani művét ismertetjük, helyesebbnek tartjuk, ha az író szándékait a saját fogalmazásában határozzukmeg. Szerinte a film az utolsó évtizedek fejlődése folyamán letért saját új útjáról, amelyen az emberi élmények új területeinek feltárása felé nagy lendülettel elindult. ,,Azért érzem szükségét annak, hogy ebben a könyvben be nem váltott régi ígéretek számláit is benyújtsam. Ha azt akarom bizonyítani, hogy a film hűtlen lett önmagához, akkor meg kell mondanom, hogy voltaképpen micsoda ő önmaga.“ Mindjárt az első fejezetben lerakja alapját a filmesztétika erkölcsi felelősségének is. „Népek lelki egészségének kérdése, hogy milyen fokú filmkultúrára tudjuk tanítani. Mégsem ébredtünk eddig felelőtlen és veszedelmes műveletlenségünk tudatára.“ A vaskos könyv az élet és elmélet minden vonatkozásában vizsgálja a filmet, gyakorlati példákból leszűrt tanulságokkal érzékelteti erényeit és hibáit, lehetőségeit és elképzelhető fejlődési vonalát, szilárd filozófiai alapjait vetvén meg egy új ■esztétikának. Beszél az orosz és általában az európai filmművészet hatalmas előtöréséről és arra az örvendetes megállapításra jut, hogy az ■óvilág filmművészete erkölcsi tartalom és művészi céltudatosság tekintetében máris az amerikai elé vágott. Élményekben gazdag kalauz ez egy új és kellően még át nem érzett művészethez, a toll és az előadás hasonlíthatatlan mesterének vonzó és mindenki által könnyen érthető hangján. Kálmán Jenő Feleki Kamillt civilben csak annyira ismerem, amennyire egy pár excellence színházi újságírónak egy divatos színészt ismernie illik. Nem tartozunk egy generációhoz. Az a kapocs, amely a mi világunkban emberi emberhez fűz, nem alapszik vidám közös élményeken, együtt átélt tréfákon, ugratásokon, kalandokon, nőügyeken és hajnalig tartó dáridókon. Merem állítani, alig tudok róla többet, mint amennyit a színpadon láttam belőle, de ez éppen elég, hogy úgy szeressem, mintha régi bizalmas barátok lennének. És minap, amikor játszani láttam a Doktor úrban, a második felvonás után spontán támadt bennem az az elhatározás, hogy felmegyek hozzá és közlöm vele egy ránézve kellemesnek ígérkező megfigyelésemet. Nevezetesen azt akartam neki megmondani, mennyivel hitelesebb számomra az a Puzsér, akit ő játszik, annál a Puzsérnál, akit Molnár Ferenc, az akkor még szárnypróbálgató zseni irt meg nem kisebb színész, mint Hegedűs Gyula számára. Eszem ágában sem volt kegyeletsértő összehasonlítást tenni a filozófkedélyes pesti vagány akkori és mai megszemélyesítői között, de valahogy úgy érzem, hogy az a bálrendezői múlt, amelyet Molnár Ferenc nagylelkűen odacsapott Puzsérunk priuszához, inkább valami kibékítő gesztus volt a színészi egyéniségében is grandseigneuri Hegedűs Gyula felé. A nagy színész akkori alakításáról már csak ködös és bizonytalan impressziókat őrzök, de merem állítani, hogy elragadó mivoltában is nélkülözte azt az enyhe fokhagymaillatot, ami Feleki Puzsérjának pimasz bajuszkáját körüllengi. S bár ez csak egy eszmei illat, mégis szinte érezni véltem, amikor benyitottam a parányi sztáröltözőbe, ahol Feleki mintegy a maga mulatságára tovább élte Puzsér három felvonásra sűrített életét, megpörgetve és a levegőben elkapva égő cigarettáját. — Kamill — mondtam — te az operetten és kabarén át már évekkel ezelőtt eljutottál pályádnak abba a stádiumába, amely nemcsak a közönséggel és az igazgatókkal, de önmagaddal szemben is kötelez. Gondolsz néha arra, hogy mit szeretnél és főleg mit tudnál eljátszani ? — Azokat a szerepeket szeretem — feleli megkerülve az egyenes választ — amelyek könnyen és természetesen játszatják magukat. — Ez roppant kényelmes felfogásra és némi önbizalomhiányra vall. Nem is hiszem el neki első szóra. — Hogy Molnárnál maradjunk, akinek Puzsérja halvány s kövonalakban már egy későbbi és azóta klasszikussá vált figurára utal, nem volna kedved például... — Oh, Ficsurt boldogan vállalnám ! — És a Liliomot ? — Nem nem ! — tiltakozik szinte kétségbeesetten. — Ez túlságosan merész vállalkozás lenne és valószínűleg még jobban kihívná ellenem a kritikát, mint ez a mostani szerepem. És lemondó mosollyal hozzáteszi: „Mit lehetne keresni egy ilyen összehasonlításon”? Izgalmában kilép a keskeny folyosóra és ott szaladgál föl-alá. Nyilván olyan kérdést találtam megpendíteni, amely már régóta él benne, ha eddig nem mondta ki még önmagának sem. — Feleki úr, tessék a színpadra menni! — jelentkezik az ügyelő. — Hát akkor — mondja szinte megkönnyebbült mosollyal — búcsúzom is. Megcsókol és elindul. A küszöbön azonban megfordul és szégyenlősen, kisfiúsan, ami sehogysem ülik Puzsér kandúrbajuszához és halkan,hogy még az Öltöztető szabó se hallja, ezt mondja : — De azért ha nagyon rábeszélnének ... értékes védőpajzs a nőnek a szépsége. Érdemes tehát egy kevés fáradsággal és még kevesebb költséggel megszerezni azokat az előnyöket, amelyeket a legmodernebb eljárással készült Ndrafit Super -Arokrém biztosít. Lefekvés előtt kenje be arcát vékony rétegben és már egy hét múlva csodálatos eredményt ér el. Szárazbőrűek nem nélkülözhetik. Ára csak 6,80 forint. BAEDER SUPERMINŐSÉG !