Színház, 1948 (4. évfolyam, 1-33. szám)
1948-01-01 / 1. szám
A centenáriumi év a maga történelmi jelentőségénél fogva nagy feladatok elé állít bennünket. Aligha van a magyar történelemben nevezetesebb dátum, mint 1848, hiszen ez volt az első alkalom, amikor a magyarság önállóan vette kezébe sorsának intézését és a társadalomnak minden erejét összefogva tudott küzdeni egy jobb, egy fejlettebb, egy igazságosabb magyarság megvalósulásáért és e cél elérésének érdekében dacolni tudott a magáénál sokkal nagyobb és hatalmasabb erőkkel. Nekünk késői utódoknak feladatunk az, hogy elsősorban átérezzük és újra átéljük 1848 igazi jelentőségét és ezt a centenáriumi évben mindig szem előtt tartsuk. Az első hangsúly tehát az ünneplés bensőségén van. Erre a mai idők hangulata megad minden alkalmat és a mai Magyarország szellemisége kibír minden összehasonlítást a 48-as idők lelki lényegével. Mint akkor egy Kossuth és egy Petőfi, állottak a nemzedék élén, úgy a mai magyarság sem nélkülözi az előrelátó és bölcs vezetőket. Lelkes kötelességtudásban, önzetlenségben, igaz magyarságban méltó utóda Kossuthnak a fiatal demokratikus magyar köztársaság elnöke, Tildy Zoltán, akinek neve, személye, akinek életmunkája szinte megtestesülését jelenti mindannak, amit a magyar nemzet, a magyar nép kossuthi léleknek, kossuthi szellemiségnek érez, tud és vall. De meg kell mutatnunk és be kell bizonyítanunk az egész világ felé azt is, hogy amikor a magyarság hivatott vezetői megtalálták számára igazi énjét, akkor a magyarság a fejlettebb életformáért, a tökéletesebb igazságért tudott küzdeni, harcolni, erejének minden megfeszítésével. Nem voltunk tehát mindig csatlósnemzet, hanem küzdeni is tudtunk az elnyomatás gondolata ellen, ha arra módunk nyílott. A magyarság a centenáriumot az 1848-as nagyok szülőházának megkoszorúzásával, a 48/49-es csatatereken való megemlékezéssel, a 48/49. politikai és katonai eseményeit bemutató kiállításokkal ünnepli, de ugyanakkor sohasem fog megfeledkezni arról, hogy a forradalmat és a szabadságharcot elsősorban a szellem hozta létre. Az a szellem, amely a reformkorban született és amely kiteljesedését Petőfi Sándorban, érte el. Nem véletlen az, hogy a magyarság politikai életének fénykorát, nemzeti önfeláldozásának legszebb korszakát ugyanakkor élte, amikor a magyar szellem, a magyar művészet a legpompázatosabban és egyben a legtovább nyíló virágokat adta a saját népének és az egész emberiségnek. Ez a tény sok mindenre kötelez bennünket. Kötelez bennünket arra, hogy 48 nagy szellemeinek, költőinek, íróinak emlékét minél elevenebbé tegyük a magyar generációban, de arra is, hogy minden sorunkkal, minden szellemi megnyilatkozásunkkal méltók legyünk a 100 év előtt élt magyarokhoz. 1948 tehát nagy feladatot ró a magyar szellemi életre. A magyar írók, magyar művészek, magyar színjátszók úgy ünnepüik meg legméltóbban a centenáriumot, ha hűek maradnak a Petőfiek, az Egressyek a Laborfalvy Rózák eszmevilágához, naponta felidézik emlékezetüket és sohasem feledkeznek meg arról, hogy a mi nemzedékünknek az a feladata, hogy beteljesítse azt a fejlődést, amelyet 1848 indított meg. Nagy feladat, nagy felelősség ez és a történelemnek különös kegye, hogy éppen ránk bízta ezt a feladatot. Ne tévesszük el soha szem elől ezt a kötelességünket és legyen a magyar könyv, a magyar színpad, a magyar film ebben az ünnepi évben 1848 eszméinek méltó, igaz hordozója. Irta: Mihályfi Ernő A Valahol Európában „Kuksijének“ és az egész magyar filmgyártásnak Chaplinnek a Diktárorért eC* ' r*&tajor Tamásnak a /II. Richárd~ért i 1 Szabó Sándornak az Annii Christie I ^ kazánfOjjforS (KáHmto Szigeti Jenőnek a Volpone Gorbaccio-Jéért | !■