Színházi Élet, 1990 (1. évfolyam, 1-31. szám)
1990-05-20 / 6. szám
Tribün és selyemdressz Ne aggódjék kedves olvasó, ide — e hasábokra — nem tör be a mai élsport vad versenyvilága, itt ártalmatlan dolgokról ejtek csupán szót, persze, ha a lóverseny világát ártalmatlannak lehet tekinteni. Semmiképpen sem keresek azonban előzetes mentségeket, arra is csak illendőségből hivatkozom, hogy — legalábbis Magyarországon — gróf Széchenyi István szorgalmazta a lovak kipróbálását, a versenyzést, és hogy aztán olyan írók fordultak meg a versenytéren, vagy vallottak gyönyörűséges írásokban a zöld gyep világáról, mint teszem azt Krúdy Gyula, Lövik Károly, Kellér Andor, Rákosy Gergely (a közben „lóversenyhagyott” Csurka István) vagy tündökletes versben vallomást tevő Zelk Zoltán, Polner Zoltán . .. a lista hiányos és önkényes. Végül is a Színházi Élet — bár persze írókkal is, művekkel is foglalkozik — nagymértékben és jogosan színészekre összpontosít, így hát rövidke sorozatomban azokról ejtek majd szót, akik vagy fölöltötték az ügetőversenyzők selyemdreszszét, és olykor életüket, néha hírnevüket kockáztatták és kockáztatják ma is a pályakorláton túli verseny salakján, vagy akik ha életüket nem is, de pénzüket nem kevésbé kockáztatják a tribünön. Miután magam húsz éven keresztül aktív versenyző voltam — ha nem is színészként —s ráadásul bizony a tribünön is sorsközösséget vállaltam a tikettbajnokkal, hát testközelből vallhatok erről a különös, színes világról. Eme, remélem nem túl hosszadalmas bevezető után a nagy doyen Komlós Vilmos, a drága Vili bácsi emléke tolakszik föl bennem, különben mindmáig a lóversenypályán emlékverseny is őrzi nevét. Vili bácsi szerelemmel szerette a lóverseny világát — egyébként értett is hozzá — egy időben az a hír járta, addig nem is indítják a versenyeket, amíg nem jelenik meg a pályán. MOSOLYALBUMA Egy alkalommal a szó fizikai értelmében majdnem elaludtam egy versenyt, rémülten vettem észre, hogy nem érek ki a pályára, kétségbeesetten integettem egy taxinak, amelyik le is lassított, s benne Vili bácsi ült. Már rohantunk is a pálya felé, amikor ez a nagyszerű, csodás humorú színész megkérdezte: És mi lesz? Remélem — mondtam —, megnyerem a versenyt, van esélyem, ha kiérünk. Igen ám, csakhogy a villámvágtatás ellenére épphogy bebuktam az istállóba, már a parádé is lezajlott, amikor nagy nehezen magamra ráncigálva a versenydresszt, szinte rázuhantam a susky piciny bőrülőkéjére, s mivel bemelegíteni sem tudtam a lovat, valamint a taktikai utasításokat sem tudtam meghallgatni, bizony fejhosszal második lettem. A verseny után némi belső remegéssel lelkiismeret-furda- A nagy klasszikus kettős: Herczeg Jenő I és Komlós Vilmos (Hacsek és Sajó) I az ötvenes évek elején I 3.