Színházi Élet, 1990 (1. évfolyam, 1-31. szám)

1990-05-20 / 6. szám

Tribün és selyemdressz Ne aggódjék kedves olvasó, ide — e hasá­bokra — nem tör be a mai élsport vad versenyvilága, itt ártalmatlan dolgokról ejtek csupán szót, persze, ha a lóverseny világát ártalmatlannak lehet tekinteni. Semmiképpen sem keresek azonban elő­zetes mentségeket, arra is csak illendőség­ből hivatkozom, hogy — legalábbis Ma­gyarországon — gróf Széchenyi István szorgalmazta a lovak kipróbálását, a ver­senyzést, és hogy aztán olyan írók fordul­tak meg a versenytéren, vagy vallottak gyönyörűséges írásokban a zöld gyep vi­lágáról, mint teszem azt Krúdy Gyula, Lö­vik Károly, Kellér Andor, Rákosy Ger­gely (a közben „lóversenyhagyott” Csur­­ka István) vagy tündökletes versben val­lomást tevő Zelk Zoltán, Polner Zoltán . .. a lista hiányos és önkényes. Végül is a Színházi Élet — bár persze írókkal is, művekkel is foglalkozik — nagy­mértékben és jogosan színészekre összpontosít, így hát rövidke sorozatom­ban azokról ejtek majd szót, akik vagy föl­­öltötték az ügetőversenyzők selyemdresz­­szét, és olykor életüket, néha hírnevüket kockáztatták és kockáztatják ma is a pá­lyakorláton túli verseny salakján, vagy akik ha életüket nem is, de pénzüket nem kevésbé kockáztatják a tribünön. Miután magam húsz éven keresztül ak­tív versenyző voltam — ha nem is színész­ként —­­s ráadásul bizony a tribünön is sorsközösséget vállaltam a tikettbajnok­kal, hát testközelből vallhatok erről a kü­lönös, színes világról. Eme, remélem nem túl hosszadalmas bevezető után a nagy doyen Komlós Vilmos, a drága Vili bácsi emléke tolakszik föl bennem, különben mindmáig a lóversenypályán emlékver­seny is őrzi nevét. Vili bácsi szerelemmel szerette a lóver­seny világát — egyébként értett is hozzá — egy időben az a hír járta, addig nem is indítják a versenyeket, amíg nem jelenik meg a pályán. MOSOLYALBUMA Egy alkalommal a szó fizikai értelmé­ben majdnem elaludtam egy versenyt, ré­mülten vettem észre, hogy nem érek ki a pályára, kétségbeesetten integettem egy taxinak, amelyik le is lassított, s benne Vi­li bácsi ült. Már rohantunk is a pálya felé, amikor ez a nagyszerű, csodás humorú színész megkérdezte: És mi lesz? Remé­lem — mondtam —, megnyerem a ver­senyt, van esélyem, ha kiérünk. Igen ám, csakhogy a villámvágtatás el­lenére épphogy bebuktam az istállóba, már a parádé is lezajlott, amikor nagy ne­hezen magamra ráncigálva a verseny­­dresszt, szinte rázuhantam a susky piciny bőrülőkéjére, s mivel bemelegíteni sem tudtam a lovat, valamint a taktikai utasí­tásokat sem tudtam meghallgatni, bizony fejhosszal második lettem. A verseny után némi belső remegéssel lelkiismeret-furda- A nagy klasszikus kettős: Herczeg Jenő I és Komlós Vilmos (Hacsek és Sajó) I az ötvenes évek elején I 3.

Next