Színházi Élet, 1913. március 29. – április 5. (2. évfolyam, 13. szám)
1913-03-29 / 13. szám
2. oldal OTVÁZI ÉLET ebben a teremben, ahol — hála a magyar törvényeknek semmiféle cenzúra nem korlátozza — egészen más feladat vár reá. És ettől a pillanattól kezdve ez az érdekes, talentumos, főleg pedig puritán és nemesen gondolkodó ember valóságos nagy hatalommá lett Budapesten. Ez a helyiség még mindig a kabarét nevet viseli. Talentumos hölgyek még mindig azokat a szomorúan érzelmes fanyarkás nótákat éneklik benne, amelyek ennek a műfajnak ma már kissé divatját múlt népszerűségét valamikor megteremtették, de ma már mindenki tudja, hogy ez a terem arra van hivatva, hogy egy kérlelhetetlen szatirikus temperamentum, az igaznak és az igazságnak egy kedves és vidám fanatikusa, egy szeretetreméltó, de mégis rettegett protestáló minden este elmondja benne a véleményét politikáról, a társaséletről, egyes emberekről. Mindenről és mindenkor hatásosabban és hevesebben, mint egy „Simplicissimus", jobban, mint egy középszerű dráma és megvesztegethetetlenebbül, mint egy ellenzéki politikus. A legnépszerűbb színházigazgató, Beöthy László neve, — hála a tavalyi vendégjátéknak — már bécsi színházi körökben is ismeretes. Régi igazság, mely a legtöbb élő budapesti nagyságra jellemző, hogy három generáció munkáját végzi el. Ez a város jóformán semmiből fejlődött ki a legutóbbi harminc év alatt. És sok intézménye mégis egy nívón áll ma a jobb fajta európai átlaggal. Ez azonban csak ugy volt elérhető, hogy azok, akik ezeknek létrehozásán fáradoztak — elvégezték apáik és nagyapáik munkáját is. S ez intézmények mindegyikénél, amelyek az utóbbi harminc esztendő alatt elérték a nyugati színvonalat, van néhány ember, akik ezt az emberfeletti munkát elvégezték. Budapest színházi világában Beöthy László volt ez a mérhetetlen munkaerő. Talán nem egészen véletlen, hogy mint újságíró kezdte meg pályáját. Riporter volt a „Budapesti Hirlap"-nál. Ma két nagy szinház tulajdonosa épen azon van, hogy egy harmadikat szerezzen Debrecenben és egy negyediket teremtsen meg Budán. Nem túlzás, ha feltételezzük róla, hogy két esztendő múlva nyolctíz szinház birtokosa lesz. Ő nem a tőke mandatáriusaként kezdte, hanem ugy, ahogy a legtöbb budapesti intézmény megteremtődött: tőkehiánnyal- Ezzel váltotta ki a magyar „nyersanyagából mindazokat az írókat és komponistákat, akiknek darabjait ma Bécsben játszák. Ezzel szedte össze a vidéken és a színészakadémián azt a színészgenerációt, amely tavaly Bécsben olyan fényesen szerepelt, s amely büszkeségünk itthon. Ő tette Budapestet színházi várossá, mert ő adta meg neki a ma kedvelt írókat és színészeket, ismeretlen fiatalemberekből szerzőket csinált, akiknek neve ma jó hangzású Bécsben, Párisban, Londonban és Amerikában is, ő teremtette meg ennek a városnak színházi publikumát s ő volt az, aki négyszázszor hozott ki egy magyar darabot : a János vitézt, amelyet májusban Bécsben is elő akar adatni, Fedák Sárival a legzseniálisabb magyar operett dívával a címszerepben, aki szintén az ő felfedezése, az ő igazgatói talentumának eredménye, mert az általános antipátia dacára addig tartott ki mellette és addig forszírozta, míg a legáltalánosabban és legteljesebben elismert színésznő lett belőle, akinek kedvéért soha sem hallott írók és komponisták magyar operett irodalmat teremtettek.