Színházi Élet, 1913. március 29. – április 5. (2. évfolyam, 13. szám)

1913-03-29 / 13. szám

2. oldal OTVÁZI ÉLET ebben a teremben, ahol — hála a magyar törvényeknek semmiféle cenzúra nem korlátozza — egészen más feladat vár reá. És ettől a pillanattól kezdve ez az érdekes, talentumos, főleg pedig puritán és nemesen gondolkodó ember való­ságos nagy hatalommá lett Buda­pesten. Ez a helyiség még mindig a kabarét nevet viseli. Talentumos hölgyek még mindig azokat a szo­morúan érzelmes fanyarkás nótákat éneklik benne, amelyek ennek a műfajnak ma már kissé divatját múlt népszerűségét valamikor meg­teremtették, de ma már mindenki tudja, hogy ez a terem arra van hivatva, hogy egy kérlelhetetlen szatirikus temperamentum, az igaz­nak és az igazságnak egy kedves és vidám fanatikusa, egy szere­tetreméltó, de mégis rettegett pro­testáló minden este elmondja benne a véleményét politikáról, a társas­életről, egyes emberekről. Minden­ről és mindenkor hatásosabban és hevesebben, mint egy „Simplicissi­mus", jobban, mint egy középszerű dráma és megvesztegethetetleneb­bül, mint egy ellenzéki politikus. A legnépszerűbb színházigazgató, Beöthy László neve, — hála a tavalyi vendégjátéknak — már bécsi színházi körökben is ismeretes. Régi igazság, mely a legtöbb élő buda­pesti nagyságra jellemző, hogy há­rom generáció munkáját végzi el. Ez a város jóformán semmiből fej­lődött ki a legutóbbi harminc év alatt. És sok intézménye mégis egy nívón áll ma a jobb fajta európai átlaggal. Ez azonban csak ugy volt elérhető, hogy azok, akik ezeknek létrehozásán fáradoztak — elvé­gezték apáik és nagyapáik mun­káját is. S ez intézmények mind­egyikénél, amelyek az utóbbi har­minc esztendő alatt elérték a nyu­gati színvonalat, van néhány em­ber, akik ezt az emberfeletti mun­kát elvégezték. Budapest színházi világában Beöthy László volt ez a mérhetetlen munkaerő. Talán nem egészen véletlen, hogy mint újság­író kezdte meg pályáját. Riporter volt a „Budapesti Hirlap"-nál. Ma két nagy szinház tulajdonosa épen azon van, hogy egy harmadikat szerezzen Debrecenben és egy ne­gyediket teremtsen meg Budán. Nem túlzás, ha feltételezzük róla, hogy két esztendő múlva nyolc­tíz szinház birtokosa lesz. Ő nem a tőke mandatáriusak­ént kezdte, hanem ugy, ahogy a legtöbb buda­pesti intézmény megteremtődött: tőkehiánnyal- Ezzel váltotta ki a magyar „nyersanyagából mindazo­kat az írókat és komponistákat, akiknek darabjait ma Bécsben ját­szák. Ezzel szedte össze a vidéken és a színészakadémián azt a szí­nészgenerációt, amely tavaly Bécs­ben olyan fényesen szerepelt, s amely büszkeségünk itthon. Ő tette Budapestet színházi várossá, mert ő adta meg neki a ma kedvelt írókat és színészeket, ismeretlen fiatalemberekből szerzőket csinált, akiknek neve ma jó hangzású Bécsben, Párisban, Londonban és Amerikában is, ő teremtette meg ennek a városnak színházi publi­kumát s ő volt az, aki négyszáz­szor hozott ki egy magyar darabot : a János vitézt, amelyet májusban Bécsben is elő akar adatni, Fedák Sárival a legzseniálisabb magyar operett dívával a címszerepben, aki szintén az ő felfedezése, az ő igazgatói talentumának eredménye, mert az általános antipátia dacára addig tartott ki mellette és addig forszírozta, míg a legáltalánosab­ban és legteljesebben elismert szí­nésznő lett belőle, akinek kedvéért soha sem hallott írók és kompo­nisták magyar operett irodalmat teremtettek.

Next