Színházi Élet, 1913. október 18–25. (2. évfolyam, 34. szám)

1913-10-18 / 34. szám

4. oldal SZiNHÁZI ÉLET Halló! . . . Földes Imre uj vígjátéka a Magyar Színházban. tt az ideje annak, amikor a gondos háziasszony beszerzi a téli szükségletét s amikor már boldogan berakta a pincébe felsóhajt : — N­a hála Istennek, ezzel majd csak kitelelünk . . . A Magyar Színház szombaton ruk­kol ki azzal a darabbal, amelyre Be­öthy direktor az imént említett gondos háziasszony analógiájára szintén el­mondhatja : — N­a hála istennek, ezzel majd csak kitelelünk . . . Mert Földes Imre darabja akkor is eseményszámba menne a Magyar Szín­házban, ha nem előzte volna meg egy Víg­színházi kirándulás, valamint egy eszten­dei hallgatás, hiszen Földes Imrénél el­képzelhetetlen volna, hogy­ a hallgatás egy­úttal terméketlensé­get is jelentsen. Való­ban, Földes Imre dol­­­gozott ez idő alatt és Magyar Színház ismét keblére ölelheti a Császár katonái, a Hivatalnok és a Kuruzsló urak si­kerekben gazdag szer­zőjét. Legújabb vígjátéka a Halló! . . . pompásan megkomponált, katonai miliő­ben játszó, furcsa komédia. Hőse a fő­hadnagy, aki egész modern módon, te­lefonb­e ismerkedik meg egy nővel. Földes Imre méltatlan volna önmagához, ha e telefon-beszélgetésből nem fejlőd­nék szerelem, de persze a megoldás már nem annyira sima, mint ahogy a pesti telefon-szerelmeknél szokott lenni. A nő, csupa tréfából nem fedi föl ki­létét, a főhadnagy őrülten szerelmes és megindul a hajsza a telefon-ideál után. Ám ott vannak a főhadnagy kollégái és pedig azért vannak ott, hogy tréfás kézzel összekuszálják a szálakat, ami oda vezet, hogy a boldogtalan főhad­nagy már öngyilkossági szándékkal fog­lalkozik. Nohát persze, hogy nem lesz belőle öngyilkosság. A főhadnagy célt ér és közben Földes Imre is célt ér, mert vidám, mulatságos, páratlanul ked­ves estét szerzett a közönségnek. Eb­ben pedig erősen a kezére jár Vajda László rendezői zsenialitása és Beöthy László pazar áldozatkészsége. Földesnek egyébként mozgalmas sze­zonja lesz az idén. A Halló ! ... -t még ebben a szezonban bemutatja a berlini Kleines Theater és a müncheni Schau­spielhaus. November végén lesz Bécsben, Jarnánál ,,A vörös szekfű" premierje, egy estén a müncheni Kammerspiele be­mutató előadásával. És jellemző a külföld érdeklődésére, hogy a Halló ! . . . jövő szombati premierjére eddig hat színigazgató külföldi foglalt le helyeket. Hat kül­földi potentát ! Hat pompás színházi ró­ka ! A szereposztás di­rektparádés. Csortos, a főhadnagy, Gombaszögi a telefonos nő szerepében utolérhetetlent fognak pro­dukálni. Egy bájos hadnagy szerepét Z. Molnár adja, de a kisebb szerepe­kért is tülekedés volt, miután mindenki részt akart venni Földes Imre sikeré­ben. És így érthető, hogy Forray Rózsi asszony egy pesti szakácsnőt alakít. Hogy hogyan, arról majd a bemutató után beszélünk. Mért csináljunk mi gusztust egy pesti szakácsnőhöz ? Földes Imre, ©

Next