Színházi Élet, 1913. december 21–28. (2. évfolyam, 43. szám)

1913-12-21 / 43. szám

il. çviuiyciiti. î^io. ueceuiuei ^i-iui ueteniuei ^o-iy. ívj. bzam. Hirdetések díj­szabás szerint. Hirdetések díj­szabás szerint. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Előfizetési árak : r r Budapest és vidékre Egész évre 8.— kor. Félévre 4.70 « SZINHMI ÉLET Negyedévre 2.40 • Egyes szám ára : Budapesten 20 fillér. Vidéken 24 f. A Máv. pályaudvarain 30 fill. ILLUSZTRÁLT SZÍNHÁZI MŰVÉSZETI ÉS MOZI HETILAP MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP REGGEL az összes budapesti színházak egész heti szinlapjával. Erzsébet-körut 36. Telefon 89—78. Felelős szerkesztő: INCZE SÁNDOR. Társszerkesztő : KORDA SÁNDOR. Szívből köszöntöm a »Színházi Élet« olvasóit, akik e helyütt talán áldoznak néhány per­cet az én személyemnek is. Nem az én gusztusom szerint való, hogy akaratlanul is középpontjába kerültem ennek a díszes karácsonyi lap­nak, de ha már így van, ha a lap minden áron az én címeremmel indul a karácsonyi ütközetbe, legalább — amit rég nem tettem — beszélek néhány szót a közönséghez. Meg akarom mondani, hogy ötven esztendeje, vagy talán még régebben, a művészetnek és a kö­zönségért éltem, s ha rajtam múlna, ma is ágálnék, színészkednék azokon a deszkákon, amelyek másnak talán csak a kenyeret, de ne­kem az életet jelentik. S mert a magam életének gyökereit e deszkákban próbáltam megrögzíteni, az volt a vágyam, hogy amikor ábrázolok, akkor is életet adjak és életet teremtsek magam körül, a való élet illúzióját. Sikerült-e? Elértem-e azt, amit akartam, nem az én hivatásom eldönteni. De az én szándékaim tiszták és szépek voltak és ha a közönség kegyeibe fogadott, ha számtalanszor kitüntetett szeretetével, ezt — úgy hiszem — művészi hitvallásomnak tudhatom be. Ma, het­venen felül, deres fejjel és megrogyó térddel, még mindig érzem azt a melegséget, amely az alig húsz éves ifjút elöntötte, amikor először lépett színpadra egy hegyes-völgyes vidéki városka naiv és lelkesülő közönsége előtt és öregedő fülemben még most is muzsikálnak az első tapsok. Azóta óriás léptekkel haladt a világ, a magyar színpadokon szédületes, nyugateurópai stílus uralkodik és én ma is Újházi Ede vagyok. Több nem akartam lenni soha, csak egy szerény pillére a magyar színpadi kultúrának. Amint a közhangulatból látom, ennyit el­értem. S ezt azoknak kell megköszönnöm, akik buzdítottak, bátorítot­tak, akik tapssal fogadtak, ha jól játszottam, s akik szeretettel egyen­gették utamat. Köszöntöm a magyar közönséget és köszönöm, hogy meg­értették céljaimat.

Next