Színházi Élet, 1914. március 8–15. (3. évfolyam, 10. szám)
1914-03-08 / 10. szám
16 oldal A legfiatalabb dalénekesnő. Gerő Margitnak hívják azt a mosolygó szemű, szép dalénekesnőt, aki a legfiatalabb jelzővel dicsekedhetik összes pályatársnői között, ám dacára virágzó fiatalságának, máris igen szép művészi múlt áll mögötte. A művésznő az Erzsébetvárosi Casino és a Művészház előkelő közönségének elismerését vívta ki, azonkívül az aradi kultúrpalotában aratott hatalmas sikert. A tizenkilenc éves Gerő Margit az éneklés művészetét Simon Ingónál és Ada Adriennenél tanulta. Tömör és csengő orgánuma, amely minden árnyalat kifejezésére képes, egyenesen hangversenytermek pódiumára predesztinálta ezt a kedves kreol szépséget. Legközelebb a fővárosi Vigadóban, március 8-án megtartandó Ifjúsági Hangversenyen fog fellépni, ahol Mozart, Tosti, Böhm, Grieg, Wekkerlin és Dienzl szerzeményeit énekli. A hangversenyre a Scala árusítja a jegyeket. SZÍnHÁZI CSCT Rados Docl Hilda sikere. Egyik elmúlt számunkban beharangoztuk azt a hangversenyt, amelyet február 24-én Rados Rock Hilda tartott meg a Zeneakadémiában. A hangverseny a kiváló dalénekesnő meleg ünnepeltetésével ért véget. A napilapok zenekritikusai igen szép sorokban emlékeztek meg a művésznő gyönyörű orgánumáról és precíz, megértő előadóművészetéről. Ezt a dicsérő kritikát ki is érdemelte Rados Bock Hilda, aki e hangversenyével számos új hívőt szerzett magának. Somogyi Vlor zeneconservatóriuma fényesen sikerült hangversenyt rendezett, amelyen a növendékek minden várakozást fölülmúló eredménnyel működtek közre. Somogyi Mór zongoraművész növendékei közül kiváltak: Szántó Erzsi, aki Beethoven: Sonate Pathetique-jét művészi lendülettel, Lohr Józsefné: Liszt: Raphsodie hongroise-át virtuóz technikákával, Steinschneider Margit: Chopin: Polonais-ét (Cis moll), Somogyi René: Mendelsohn: Rondo Capriccioso - ját, Braun Józsa: Weber: Felhívás a keringőre című szerzeményét, finom árnyalatokkal és stílszerű interpretálással adta elő, míg Benyáts Darinka Weber: Rondójával excellált. Somogyiné B. Carola növendékei közül kitűnően iskolázott hanggal és már befejezett művészettel énekelte Havas Ottó: Carmen Virágáriáját, Burgerné W. Jolán: Tosca nagyáriáját és Mosonyiné Mayer-dalokat adott elő szépen csengő, szoprán hangjával. Kellemes változást hozott a műsorba Gillányi Margit, ki sok lendülettel adott elő egy kedves monológot. Winter Mórné növendékei közül különösen Kemény Ibolyka vált ki. A többi szereplők : Noszlopi László, Hegedűs Ella, Ganz Margit, Morvay Ilonka és Balogh Jenő is hatásosan oldották meg feladatukat. A hangversenyen a legelőkelőbb publikum, a társadalom elitje vett részt és ez mindenesetre méltó volt Somogyi művészetéhez, amelyet e hasábokon is nem egyszer dicsértünk meg.