Színházi Élet, 1914. április 5–12. (3. évfolyam, 14. szám)

1914-04-05 / 14. szám

11. oldal simm ELET — Istenem, ezek a mai lá­nyok ! Érdemes ezért gyermeket nevelni ?! Amikor az öreg Timárt el­ragadja az indu­lat féktelen láza és térdre rántja Lizát, szinte emelkedik a felső testével, a keze ökölbe szorul és izgalmában meg­löki a szomszéd­ját, mint hogyha ezt akarná mondani: S­e így, így csinálnám én is ... aztán fáradtan, szinte megtörve a kiélt indulatoktól visszasüppedt zselléjébe és komoran nézett maga elé. Második este. Rózsaszín ruhás fiatal leány, félénk megrebbenő őzike szemekkel. Látszik , nagyon meg van ijedve, mi lesz mostan ? ! A sze­meit nem veszi le Lizá­ról, annyira egybekap­csolódott a jelenet lük­tető menetével, hogy szinte szuggerálni akarja Ti­m­ár Lizát. Lázas tor­kán sikoltás szeretne föl­bugyborékolni: — Ne... az istenért, ki ne mondd ! Nem igaz ! a mamád hazudott... én tudom: hazudott! De nem tudja meg­akadályozni Liza végze­tes kitörését. Tehetetlen­ségében az a fájdalmas érzése támad, hogy segíthetett volna, egy szóval megoldhatta volna a bonyodalmat, de nem tehe­te meg. És önmagát kínozza. Harmadik este. Egy pedagógus. A rosszul szabott kabát hátul a nyakánál eláll. Arany­szegélyű cvikkerét néhányszor haragosan tolja föl és le. Arca, melyet a gyakori m­érgelődés éles, cikkcakkos vonalakkal húzgált tele, meg­botránkozást mutat. — Hát persze — gondolja bizonyos elég­tétellel — úgy kell az ilyen apának ! Bezzeg én másképp neveltem volna a lányomat. A következőkben már magasabb pedagógiai nézőpontról ítéli meg a dolgokat. Se az apának, se a lánynak nem ad iga­zat. Úgy kell ! — mondja akkor is, amikor Timár térdre rántja a lányt, — úgy kell ! — mondja akkor is, amikor Liza szemébe vágja az öreg Tímárnak, hogy nem ő az apja. Ál­talán ő is beleesett abba az érzési csalódásba, hogy a színpadon lepörgő cse­lekmény való történet, amelyet látni csak neki adatott meg. Elfelejti, hogy fönn két bravúros színész játszik, s hogy ami törté­nik, azt Bródy ragyogó éles­látása Sándor vará­zsolta eléje, az apa és lány összeütközését éli át csupán és magá­ban megállapítja, hogy logikusan be kellett következnie a jelenetnek. Nevelték volna másként azt a lányt... Negyedik este. A mama. Jól táplált, fiatalos, de nem fiatal nagyságos asszony a Terézváros­ból. A terézvárosi jobban szituált mamák általán mind hasonlíthatnak Haraszthy Herminhez. A mama szemei könytől fátyolosak. Ő az a har­madik, aki mindenkinek igazat ad. Az apának, a le­ánynak és Ti­márnénak. Hirtelenében elgondolja, hogy az öreg Spanitzer mellett őt is megkörnyé­kezték aféle buta ábrán­dok, mint Ti­márnét. Hát csak szetes, termé­hogy többet ér egy ifjú főherceg, mint egy örökké számoló, korán öregedő kereskedő férj.

Next