Színházi Élet, 1914. április 5–12. (3. évfolyam, 14. szám)
1914-04-05 / 14. szám
11. oldal simm ELET — Istenem, ezek a mai lányok ! Érdemes ezért gyermeket nevelni ?! Amikor az öreg Timárt elragadja az indulat féktelen láza és térdre rántja Lizát, szinte emelkedik a felső testével, a keze ökölbe szorul és izgalmában meglöki a szomszédját, mint hogyha ezt akarná mondani: Se így, így csinálnám én is ... aztán fáradtan, szinte megtörve a kiélt indulatoktól visszasüppedt zselléjébe és komoran nézett maga elé. Második este. Rózsaszín ruhás fiatal leány, félénk megrebbenő őzike szemekkel. Látszik , nagyon meg van ijedve, mi lesz mostan ? ! A szemeit nem veszi le Lizáról, annyira egybekapcsolódott a jelenet lüktető menetével, hogy szinte szuggerálni akarja Timár Lizát. Lázas torkán sikoltás szeretne fölbugyborékolni: — Ne... az istenért, ki ne mondd ! Nem igaz ! a mamád hazudott... én tudom: hazudott! De nem tudja megakadályozni Liza végzetes kitörését. Tehetetlenségében az a fájdalmas érzése támad, hogy segíthetett volna, egy szóval megoldhatta volna a bonyodalmat, de nem tehete meg. És önmagát kínozza. Harmadik este. Egy pedagógus. A rosszul szabott kabát hátul a nyakánál eláll. Aranyszegélyű cvikkerét néhányszor haragosan tolja föl és le. Arca, melyet a gyakori mérgelődés éles, cikkcakkos vonalakkal húzgált tele, megbotránkozást mutat. — Hát persze — gondolja bizonyos elégtétellel — úgy kell az ilyen apának ! Bezzeg én másképp neveltem volna a lányomat. A következőkben már magasabb pedagógiai nézőpontról ítéli meg a dolgokat. Se az apának, se a lánynak nem ad igazat. Úgy kell ! — mondja akkor is, amikor Timár térdre rántja a lányt, — úgy kell ! — mondja akkor is, amikor Liza szemébe vágja az öreg Tímárnak, hogy nem ő az apja. Általán ő is beleesett abba az érzési csalódásba, hogy a színpadon lepörgő cselekmény való történet, amelyet látni csak neki adatott meg. Elfelejti, hogy fönn két bravúros színész játszik, s hogy ami történik, azt Bródy ragyogó éleslátása Sándor varázsolta eléje, az apa és lány összeütközését éli át csupán és magában megállapítja, hogy logikusan be kellett következnie a jelenetnek. Nevelték volna másként azt a lányt... Negyedik este. A mama. Jól táplált, fiatalos, de nem fiatal nagyságos asszony a Terézvárosból. A terézvárosi jobban szituált mamák általán mind hasonlíthatnak Haraszthy Herminhez. A mama szemei könytől fátyolosak. Ő az a harmadik, aki mindenkinek igazat ad. Az apának, a leánynak és Timárnénak. Hirtelenében elgondolja, hogy az öreg Spanitzer mellett őt is megkörnyékezték aféle buta ábrándok, mint Timárnét. Hát csak szetes, terméhogy többet ér egy ifjú főherceg, mint egy örökké számoló, korán öregedő kereskedő férj.