Színházi Élet, 1914. június 21–28. (3. évfolyam, 25. szám)

1914-06-21 / 25. szám

*— 5. oldal SönUAZI ESET A vonat indulása előtt még egy bucsuintés s ! utaztunk Budapest felé. A kupéban, melybe kerültünk, egy ötven-ötvenöt év körüli, magas termetű, széles vállú, pápasze­mes úriember foglalt helyet. Én épen szembe kerültem vele. Rövid idő megszólít: — Ha szabad kérdeznem, ki volt az a nő, akinek uraságod az imént bucsut intett? — Az Krecsányiné volt. — A debreceni színigazgatónak a felesége? — Igenis, az. — No lám, ezt mindjárt gondoltam. Ejnye, ejnye, no ! Kérem, én szatmári földbirtokos va­gyok. Nevem S . . . Károly. Krecsányiék 1874. év telén nálunk működtek Szatmáron. Abból az idő­ből ismerem őket. Az igazgató és neje minden­napos vendégeink voltak. Krecsányi testi-lelki jóbarátom. Per tu vagyunk egymással. Az imént, mikor önök a perronon az igazgatónéval beszél­tek, ki akartam menni, hogy üdvözöljem. De attól tartottam, hátha csalódom, hátha még­sem ő az. Ejnye, ejnye, mennyire sajnálom, mennyire sajnálom ! — Kár volt le nem szállania. Az igazgatóné bizonyára örült volna. — Hát Krecsányi, az én jó barátom, hogy van ? — Jól. Dirigálja a társulatát. — Visszajövet okvetlenül meglátogatom őket. — Óh ! Meg vagyok győződve, hogy szívesen fogják önt látni. Ditrói és Tóth bámulva, megrökönyödve néz­tek egymásra. Ki az ördög lehet ez az ember, aki Krecsányiékat annyira ismeri és meg sem ismeri őket. De a tréfán vagy félreértésen most már nem lehetett segíteni. Az idegen ezután nagy szózáporral elmesélte az igazgatópárnak Szatmáron töltött életgeneoló­giáját. Tudta, hogy ott esküdtek meg, ez és ez a püspök adta őket össze, ebben és ebben a fogadóban laktak s ekkor meg ekkor hagyták el a várost. Persze, azt is tudta, ami már ismét nem volt igaz, hogy az igazgató­ pár az utolsó búcsuestét is ő nála és nejénél töltötte. Én mindezt ártatlan, csodálkozó arckifejezés­sel hallgattam. Mintha minderről fogalmam sem lett volna. Most a tulajdonképeni bemutatkozásra került a sor. Az idegen az oldalán szíjon csüngő szivar­tokot a hasára kerítette s azt fölnyitva, mind­hármunkat megkínált. — Uraim ! . . • Szolgálhatok szivarral ? — Köszönjük! — válaszoltuk kórusban. Az illető a tokot először is a baloldalomon ülő Tóth Antal felé nyújtotta. — Kérem az urakat, szivekedjék neveiket megmondani. Hiszen azt sem tudom, kikhez van szerencsém ? — Tóth Antal, színész vagyok ! — ezzel egy szivart húzott ki a tokból. — S az ön neve? — kérdi tőlem. A ripacs kezdő színész, akit nagy szerepbe ugratnak s nem tudva mondókáját, nem hallva a súgót, zavarba jön s belesül, nem érezheti magát rosszabbul, mint én e pillanatban. Tekintetemet fölvetve, zavartan néztem a vagyon plafondjára. Onnan vártam a mentő gondolatot. Mi a mennydörgés mennykőt mond­jak ennek az embernek? Ha elárulom, hogy én vagyok az ő „per­tu" pajtása, aki őt az életben soha nem láttam, vagy az ő orrának a vére ered el azonnal s kirohan a kupéból, vagy én leszek kénytelen onnan kiszökni. Kínos helyzetemben a jobboldalomon ülő Ditróit pillantottam meg. Ez shylock-i vigyor­gással, arcát négyszögletesre haza nézett rám s mohó kárörvendezéssel leste, hogyan evickélek ki a hinárból. Ekkor hirtelen egy ötletem támadt. — Te nevetsz ? — gondoltam magamban. — Várj csak, majd fogsz te mindjárt nem nevetni. — Nevem Ditrói Mór ! — mondtam erős hangsúlyozással. — Szerelmes színész vagyok Krecsányi színtársulatánál Debrecenben. Ditrói arca megnyúlt, mintha kaucsukból lett volna. A négyszögletű arc felkiáltó jellé változott. — És ön ? — kérdezte az idegen, s a szivar­tokot Ditrói felé tolta. — Az én nevem ... az én nevem . .. Szabó Sándor. Kardalos vagyok a debreceni színháznál. Az idegen fitymálva nézte végig Ditróit. Mint­ha ezt gondolta volna: „Nem is színész, csak egy kórista !" Másnap reggel Budapesten az indóháznál az idegen még egyszer elbúcsúzott tőlünk. Nem láttam többé. Hanem igen is, napokig éreztem azt az ol­dalbalökést, amellyel Ditrói vasúti bemutatko­zásunk alkalmával izmos, csontos kezével meg­tisztelt. Nagyon megneheztelt rám, amiért a nevét bitoroltam. No­sze a harag nem tartott sokáig. Másnap este együtt vacsoráztunk s jókat nevettünk lefolyt éjjeli ismerkedésünkön.

Next