Színházi Élet, 1915. október 10–17. (4. évfolyam, 6. szám)

1915-10-10 / 6. szám

SZINUAZI ESET 7­0M3I Harctéri gondok. — Szerkesztői üzenet. — Dr. Kovásznai Gábor. Remél­hetőleg nem fogja rossz néven venni, hogy hozzánk intézett kér­déseire a nyilvánosság előtt fele­lünk. De nem lehet leküzdeni egy­könnyen az örömet, amelyet afelett érzünk, hogy a lövészárokban vala­kinek kedve és ideje lehet vissza­gondolni az itthonhagyott szép és kedves dolgokra. Itt küldjük önnek a harctérre a „Színházi Élet"-et azzal az őszinte kíván­sággal, hogy ezeknél a gondok­nál a lövészárokban soha nagyobb gondja ne legyen. Egyszersmind sietünk felelni a kérdéseire: Pet­rás Sári most jött haza Bécsen keresztül Schweizből, a Bristolban lakik és a Királyban fog fellépni. Lontay Annie most nem játszik se­hol és csendesen éldegél Főherceg Sándor­ u. 27. sz. alatti lakásában. Hétfőn, mint rendesen, Zug­ligeti megjelent a szerkesztő­ségben. A kalapját hanyagul rá­tette arra a pohár sörre, ame­lyet a segédszerkesztő hozatott magának. — Uraim, — mondta ellent­mondást nem tűrő hangon. — Költő vagyok ! — Nem. — véltük mi — in­kább a sorsharag, amely a költővel egy anyaméhben szü­letett és minden hétfőn meglátogat bennünket. — Most ne tréfáljunk. — mondta — csinál­tam egy ódát a Katona József szobrának le­leplezéséhez. Ott el fogom szavalni. Az első közlés díját, mint D'Annunzio a quartoi beszéd­del tette, illő összegért átengedem önöknek. — Pardon, tudtunkkal Katona Józsefnek nincs szobra. Nem is készül. — Elég disznóság, —vélte Zugligeti — ez jel­lemzi Magyarországot. Elvégre a Bánk bán költő­jéhek igazán kellene Budapesten egy szobor. Én a leleplezési ódát már meg is csináltam. Önök csináljanak szobrot. Önök, egy színházi lap, — ez az önök kötelessége. Tessék gyüjtést indítani. — Most másra kell a közönség pénze, nem szoborra. — Na kérem, helyben vagyunk. Ide akartam kilyukadni. Egy ötletet hoztam önöknek arra nézve, hogy kell ezt a szobrot egy krajcár költség és fáradság nélkül leleplezni. — Nos? — Nagyon egyszerű.Telefonozni kell Fényes Lászlónak. Ő úgy leleplezi, hogy olyan még nem volt. Zugligetit felszólítottuk, hogy távozzék. — Hát legalább vegyék meg az ódát. Már kész van. — Hol van? — Készen van a fejemben. Már csak le kell írni. Rögtön leírom, ha kell. — Tudja, mit, kap egy koronát, ha nem írja le. — Gyerünk ! — mondta Zugligetit szigoruan. A koronát átvette és zsebretette Aztán feltette a kalapját az ódájára. Ekkor előkerült az el­veszettnek hitt sör. Zugligeti szigorúan meg­itta és méltóságteljesen távozott. / j

Next