Színházi Élet, 1915. november 7–14. (4. évfolyam, 10. szám)
1915-11-07 / 10. szám
2. oldal SZiNHÁZI ÉLET mégis megtörténik: Lorenzo da Montone rájön, hogy a felesége megcsalja. A várkapitánytól még azt is megtudja, hogy az a bizonyos harmadik titkos rejtekúton jár be az asszonyhoz. A condottiere vallatóra fogja az asszonyt. De hiába. Isotta néma, mint a sír. Lorenzo dacosan és sötéten indul táborba. A bosszú kezdődő művét jó kezekben tudja. Matteo, a kapitány megígérte neki, hogy estére kézre adja a csábítót. Isotta retteg, mikor egyedül marad. Tudósítani akarja Gianettót, hogy az életét veszedelem fenyegeti. De ekkor rémülten látja, hogy senki sem mehet ki a várból. Még ő maga is csak úgy, ha a kapitány csatlósai kisérik. Az asszony rettegve belenyugszik a fogoly állapotba és abba a hinzó bizonytalanságba, hogy a kedvese meg fog-e menekülni. Ekkor fordulat történik. Isotta megtudja, hogy olyan embert ártanak a kedvesének, akit ő nem is ismer. Öreg cselédje, Barbara elmondja neki, hogy egy Renato nevű ifjú olthatatlanul szerelmes Isottába. A vár Mária-kápolnájában van a Szent Szűz szobra, amelyet Isottáról faragtak. Az ifjú már hónapok óta mindennap fehér rózsát rak a szobor lábaihoz, hátha az imádott asszony megérti a gyngéd vallomást. Isotta egy pillanat alatt készen van a tervvel. Feláldozza ezt az ismeretlen ifjút és így megmenti Gianettót. Csakugyan ugy intézi a dolgot, hogy a szerelmes Renato bejöjjön hozzá a kápolnából a várba. Most szemtől-szemben áll azzal az ifjúval, aki imádja őt s akit fel fog áldozni szeretője kedvéért. Renato olyan rajongó, tiszta és szerelmes, olyan megragadóan forró és annyira szűzies, hogy Isotta egyre jobban érdeklődik iránta. Az ifjú kiönti a szivét előtte s az asszonyt meghatja ez az emberfeletti erejű, mégis tiszta szerelem. Hirtelen ráeszmél Gianettóval való viszonyának földi és bűnös voltára. Most már érzi, hogy Gianetto akár vesszen is el, de ezt a szerelmes ifjút meg kell mentenie. Eldobja első tervét és meggyőzi Matteót, a várkapitányt, hogy Renato ártatlan. De a dolog nem megy ilyen könnyen. Matteo belemegy abba, hogy Renato nem a szerető. De akkor követeli az igazit. Isotta időt akar nyerni. Most már Gianettót is kiadná, csak előbb Renatót küldhesse ki a várból a szabadulásba. De most már Renato nem megy. A szerelme nem engedi. Olthatatlan lángolása odaforrasztja az imádott asszonyhoz, akinek fel akarja áldozni magát, mert érzi, hogy itt életre-halálra folyik a végzetes játék. És most már Isotta is ott marasztaná a fiút, jöjjön, aminek jönnie kell. De nem meri, piros rózsát talált a kápolnában, pedig Renato fehéret tett oda. Ezt a csodát a Szent Szűz művelte, hogy a bűnére figyelmeztesse őt. És most kiderül, hogy a piros rózsa mindig piros volt. De nem Renato tette oda, hanem földi és érzéki szenvedélyének jeleképpen Gianetto. Isotta nem keres többé kifogást. Mámorosan hull a szerelmes Renato karjaiba, aki még nem csókolt asszonyt. És a legcsodálatosabb, legforróbb szerelem hajnalán Isotta mindenre el van szánva. Ki fogja adni Gianettót, hogy Renato megmaradjon neki. Meg is adja a toronyból a rendes fáklyajelet, amelyre Gianettónak jönnie kell. Majd jön és életével fizet. Csakhogy Gianetto nem jön. Mert bizony még előtte való reggel titokban megházasodott és elment. És Renato sem akar elmenni a várból. Az első csók mámorító varázsa ott tartja szerelmese mellett. Az első csók hadd legyen az utolsó, így is történik. A condottiere meglő a táborból és megöleti felesége kedvesét, Renatót. Isotta pedig utána hal egy éjszaka támadt, de egy életre szóló szerelmének. Elbeszélésnek leírva is pompás, nemes, izgató és forró történet. Mennyivel jobban kell hatnia ennek a gyönyörű mesének a szinpadon, ahol a keretet a renaissance pazarul pompázó díszletei és ruhái adják, a szerepekbe pedig a művészei adnak életet. Nemzeti-színház Hevesi Sándor évekig volt a Nemzeti-színház rendezője és most megint az: jól ismeri a színház művészi erőit. És az előadásról nem is kell mást mondani, mint két igen nagy nevet. Isottát Márkus Emma, Renatót Beregi Oszkár játssza. HIRDESSÜNK A „SZÍNHÁZI ÉLET"BEN.