Színházi Élet, 1916. február 6–13. (5. évfolyam, 6. szám)

1916-02-06 / 6. szám

2. olda­lT HÁZI ÉLET munkával, uj betanulásokkal, felújítással szerez uj sikereket magának, a művészet­nek s uj dicsőséget Shakespearenek, akit minden színpadi költőnél jobban ismer, szeret és élvez a magyar közönség. * A IV. Henrik király első része volt uj erőpróbája a Nemzeti Színháznak, mely majd harmincesztendős pihentetés után újra felvette műsorába a királydráma-ciklus e legértékesebb darabját, mely természe­sen a mai generációval már teljesen újdon­ságnak számít. De újdonsággá, még pedig művészi és gyönyörűséges újdonsággá avatta e nagyszerű darabot az új rendezés, a az előadás és mindaz a sok egyéb, amivel színház a sikerhez hozzájárulhatott. IV. Henrik Shakespeare életművében az a darab, mely a legtökéletesebb harmó­niában olvasztja össze a komoly drámát a bohózat vidámságával. A tragédia len­dületes scenáit váltják fel frissen pendülő egymásutánban a Falstaff jelenetek kacag­tató tréfái — s a Nemzeti Színháznak minden becsületére válik, hogy mindkét formában egyként kiválót, egységeset és hatásosat produkált. Ivánfi rendezése — ez az első, amiről meg kell emlékezni, — tulajdonképen pe­dig csak az a nehéz kérdés, hogy ez elő­kelő és külsőségeiben is nemes rendezés­ben, mi volt az értékesebb, a dráma komoly és mélységes megértése, vagy a külső hatások nagyszerű felépítése. Bizonyos, hogy míg a dráma belső értékeinek min­den paránya, a nagyszerű szöveg minden szava teljes szépségében érvényesült, külső formában nemcsak színpadi, de piktúrai szempontból is pompásnál pompásabb képek meleg és csillogó ragyogása, akinek tökéletes összeválogatásában, a scénát megragadó elképzelésében tehát erős tá­mogatói a sikernek. * Falstaff. . . nincs művész a világon, aki vágyakozva ne gondolna arra, hogy ezt a szerepet egyszer eljátszhassa s ez az a feladat, amelyért még a tragikus szerepekről álmodozó komikus színészek is megbékélnek a maguk sorsával. Gál Gyulának megadatott, hogy eljátsza ezt a nagyszerű figurát s nincs az a szigorú bíráló, aki meg ne állapítaná, hogy a kitűnő művész alakítása emlékezetes értéke ennek az előadásnak. Csupa derű, kedély Gál Gyula (Falstaff) Alexy felv. Beregi Oszkár Ivánffy Jenő (Walesi herceg) (IV. Henrik)

Next