Színházi Élet, 1916. augusztus 27–szeptember 3. (5. évfolyam, 29. szám)

1916-08-27 / 29. szám

. 28. oldal SZÍNHÁZI ÉLET A második Jókai regény­ film. E héten volt a bemu­tatója a nagyszámú meghívott közönség előtt a második Jókai-filmnek, a „Mire megvénülünk" című világhírű regény filmfeldolgozásának a bemutatója az Omnia mozgóképpalotában. Már előzőleg igen nagy ér­deklődés nyilvánult meg ez iránt a hatalmas magyar film iránt, amely Jókai egyik leghíresebb regényét vitte filmre. A bemutatón azután meg­állapíthatuk, hogy ez az érdeklődés jogos volt, és a filmkolosszus az érdeklődést és a várako­zást ki is elégítette. A Nyomorultakhoz hasonló grandiózus arányai vannak ennek a filmnek, a amely két négyfelvonásos részben dolgozta fel híres regényt, nem ejtve el egyetlen finom m­anceot, egyetlen motívumot sem ebből a min­den izében értékes regényből. A film főszerep­lője Beregi Oszkár, a Nemzeti­ színház nagynevű tagja, aki e szerepével bebizonyította, hogy lehet még újat és eredetit adni a film határain belül is. Mellette a férfiszerepekben Szerémy Hajdú József, Kemenes Lajos, Szőreghy Zoltán, Gyula, a női szerepekben pedig Mátray Erzsi, Étsi Emília és mások remekeltek. Külön meg kell emlékeznünk arról, hogy Hevesi Sándor mennyire filmszerű scenáriumot csinált a regényből és hogy az ifj. Uher Ödö­n rendezése, valamint az Uher-gyár fotográfiája nagy mértékben járult hozzá a film tagadhatatlan nagy sikeréhez. Boston Cézárja. Lassanként már a nagyközönség körébe is kiszivárgott annak a híre, hogy a jövő szezonra minden eddiginél hatalmasabb és nagyobb arányú amerikai film­szenzációk érkeztek. A World amerikai filmgyár készítményei ezek a filmek, amelyek pazar kiál­l­tásukkal, tökéletes rendezésükkel és minden tekintetben amerikai stílusukkal felülmúlnak minden eddigi filmattrakciót. Szeptem­ber 2-án a Royal-Apolló megnyitóján lesz alkalma a kö­zönségnek az első World-filmmel megismerkedni, mert a színház mintegy jövő szezonjának jellegét megadva, a Boston Césárja című amerikai film­mel nyitja meg a szezonját. Egy amerikai karrier szédületes története rezeg le ebben a filmben előttünk és ebben az egy filmben benne van egész Amerika minden nagyságával és minden zsenialitásával. A filmnek a szakemberek igen nagy sikert jósolnak. Henry Porten tizennégy szerepe, Henry Porten, a a legbájosabb né­met filmművésznő most készült el legújabb filmjével, amelynek az lesz a­ nevezetessége, hogy Henny Porten ebben az egy filmjében tizennégy szerepet játszik. A kitűnő művésznő először a jövő szezonban szeptemberben fog szerepelni a „Három ernyő meg egy fél" című nagyszerű vígjátékban.­­ A Star-filmek bemutatója e héten kedden volt a Mozgókép­ Otthonban zsúfolt nézőtér előtt. Két filmet mutatott be a Star-filmvállalat, A János vitézt és Eötvös József Karthausiját. Mind a két film tökéletes rendezésé­vel, nagyszerű fotográfiájával és irodalmi értékű tartalmával nagy szenzációt keltett. Még lesz alkalmunk e filmekről beszámolni. Egyelőre csak azt a nézetünket akarjuk hangoztatni, hogy filmek valószínűleg a szezon legnagyobb attrak­ a­ciói közé fognak számítatni. Hipokrites a címe annak a páratlanul értékes amerikai szenzációnak, amelyet a Hungária-filmvállalat augusztus 30-án mutat be szakközönségnek. Az az amerikai filmkolosszus a modern élet egyik legérdekesebb problémáját dolgozta fel filmre, mesteri tökéletességgel alkal­mazva a filmben a kinematográf technika eddig elért legszebb eredményeit. A filmet a szakkö­rökben rendkívül várakozás előzi meg tekintet­tel arra a nagy sikerre, amit a film külföldi szak­bemutatókon aratott. E film mellett a vállalat még „A szerelmi csapda" című nagyszerű ameri­kai bohózatot és „Az ítélet napja" c. szenzációs attrakciókban bővelkedő társadalmi drámát is bemutatja. A falu rossza filmen. A Nemzeti filmvállalat, amely múlt évben a Lyon Leával aratott rendkívül nagy sikert, elkészült népszínmű sorozatának legújabb filmje A falu rosszával. Bizonyos, hogy ez a népszínmű, amely Tóth Edének országos hírt szerzett és amely amikor csak színre kerül a fővárosi vagy vidéki színpa­dokon, mindig meg tudja tölteni a színházakat, a filmen is nagyszabású attrakció lesz. Paul Wegener filmen. Paul Wegener, a rendkívüli tehetségű német színész a jövő szezonban egy sorozat film főszerepeit fogja eljátszani. A sorozat első filmje „Das Haus des Joghy" címmel már elkészült és az eddigi hírek­ből ítélve a szezon egyik legértékesebb alkotása. A nagyértékű filmet a Philipp és Pressburger cég, amely Magyarországon forgalomba hozza legközelebbi szakbemutatóján fogja bemutatni, Dergan Blanche — német filmművésznő. Dergan Blanche, akit a budapesti színpa­dokról ismerünk, leszerződött a legelőkelőbb berlini gyárak egyikéhez az Union-hoz néhány filmszerep eljátszására. A kedves művésznő már a szezon első részében meg fog jelenni a közön­ség előtt mint moziművésznő.

Next