Színházi Élet, 1916. szeptember 24–október 1. (5. évfolyam, 33. szám)
1916-09-24 / 33. szám
SZÍNHÁZI ÉLET 13. oldal Az idegen lány. Intimitások Lakatos László darabjáról. Várady Aranka ismerte meg először Lakatos László új darabját: „Az idegen lány"-t. A főszerepet neki írta a szerző, természetes tehát, hogy alig fejezte be művét máris vitte a művésznőhöz. És másnap Várady Aranka már nőtt boldogan mindeújságolta : — Kitűnő szerep... nagyszerű darab . . . „A bécsi táncosnő" nagy sikere után nyilvánvaló volt, hogy Lakatos László rövid időn belül három felvonásos színművel is jelentkezni fog. A színház érdeklődéssel várta e tiszta, művészi eszközökkel dolgozó író, első nagyszabású padi munkáját. szín Lakatos nagy szeretettel beszél darabja témájáról, mely már régóta foglalkoztatta. Tudta, hogy darabot fog irni belőle, de érezte, hogy valami hibája van elképzelésének. És akkor valaki egy megtörtént esetet mondott el neki, mely elképzelt történetét teljesen fedte, csakhogy nem férfi, hanem nő volt a hős ... És mindjárt világossá vált előtte, hogy így kell megírni a darabot . . . Két nap alatt írta meg Lakatos László darabja első felvonását. Egy heti szünet után két újabb nap alatt már a második felvonás, egy ötödik napon pedig a harmadik is elkészült „Az idegen lány", melyről a Nemzetiszínház környékén azt rebesgetik, hogy színpadi felépítés és szerkezet tekintetében vetélkedik a legrutinosabb francia írók műveivel is . . . át Május végén vette a darabot Tóth Imre, néhány nappal a Nemzeti-színház kapuzárása előtt. Leányfaluról értesítette aztán a szerzőt, hogy a Nemzeti-színház elő fogja adni darabját. [Hevesi Sándor, még Leányfalun átvette a darabot és hozzáfogott a rendezés tervezetéhez. „Az idegen lány" szereposztása elsőrangú. F. Aranka, Bajor Várady Gizi, Cs. Alszeghy Irma, Pethes Imre, Odry Árpád, Nádai Béla, Kürthy György, Mészáros Alajos, Horváth Jenő, és Gabányi László játszák. A nagysikerűnek ígérkező darab bemutatója szeptember 30-án lesz. Lakatos László „Az idegen lány" szerzője. Előfizetőinkhez. Kérjük a nagybecsű előfizetőinket, akiknek az előfizetése október hó 1-én jár le, annak megújításáról haladéktalanul gondoskodjanak, hogy a lap folytatólagos küldése fennakadást ne szenvedjen. A Szinházi Élet kiadóhivatala.