Színházi Élet, 1917. március 25–április 1. (6. évfolyam, 13. szám)

1917-03-25 / 13. szám

38. oldal VMUÁUÚMT A kilencujjú ember. fi -Nordisk­ szenzációs detektívfilmje az Omniában. fi közönség csak néhány év óta ismeri a bűnügyi történeteket. Ezek eleinte szélsőségbe estek: borzalmas jeleneteket ábrázoltak, melyek a meg­döbbenés erejével hatottak. Később azonban enyhébb formák között kez­dett kialakulni ez az irány, mely a filmszerűséghez alkalmazkodott és csak a végtelen izgalmasságot nyúj­totta. Aí detektív-filmek simítása főkép a világhírű Nordisk gyár érdeme, mert az ő cselekményeiben inkább a go­nosztevő, vagy az üldöző detektív genialitása bontakozott ki anélkül, hogy a küzdő felek tragikus véget értek volna. És ezúttal ismét a Nordisk egy nagyszabású bűnügyi film­sorozatáról számolunk be, melynek hősét frage Härtelt «11 kilencujjú ember» szerep­­­léseiből jól ismeri a közönség. Ebben filmben annyi a lebilincselő mo­mentum, a néző oly izgatott és forró perceket él át, hogy szinte beleszédül az egymásra tornyosuló események áradatába. De sehol bántó és kihívó tendencia, mindez simán, a helyzetek szükségszerű lefolyásával és a szín­játszás komoly elveinek alapján zaj­lik le. És bámulattal kell adózni Hage Härtel különös merész egyéniségének, mert a világfi fellépését, a fölényes eleganciát viszi bele abba a játékba, mely tula­jdonképen a bűnös hajlam sötét színeit festi meg. Wanda Treumann és Viggo Larsen, a közismert, ked­ves művészpár újabb alakítását lát­juk meg «fí tilosban» című vígjáték keretében, fí darab a derűs és finom humor olyan elevenségével hat, ami­lyet csak a legélénkebb fantázia ké­pes elgondolni, fí közönség elé már most március 26-án kerül és a film meggyőz bennünket arról, hogy Treut­mann és Larsen kipróbált kvalitásai ezúttal is megérdemelt sikert fognak aratni, sí képet a Philipp és Press­­burger cég hozza piacra. fl hiéna című detektivfilm kiválóságát jel­lemzi, hogy a Mozgókép-Otthon soron kívül műsorába illesztette. Ez az elis­merés megérdemelt jutalma a nagyszerűen megalkotott darabnak, melynek izgalmas­sága felülmúlja azokat a lebilincselő hely­zeteket, miket más film nyújt. Ez a kép és Maria Carmi legújabb alakítása -Az utolsó ivadék», melyet a legelőkelőbb mozik bizto­sították közönségüknek, a «Magyar Osztrák Filmipari Vállalat­ tulajdona. 1í halálcsengő a Star-gyár legújabb filmje, melynek különös érté­két az a körülmény emeli, hogy a szere­peket a Modern Színpad művészei adják. A darab egy megrázó és nagyhatású dráma kialakulását állítja elénk Békefi László szce­náriuma alapján, is sikerült rendezés Ker­tész Mihály érdeme. Liliomfi­t, Szigligeti Ede kiváló vígjátékát, dolgozza filmre a Corvin­ gyár, mely legutóbb a «Mágnás Miska» filmmel ért el nagyszerű eredményt. A nagyobb szerepeket Rózsahegyi Kálmán, Mészáros Alajos, a budapesti Nemzeti Színház tagja és Szentgyörgyi István a kolozsvári Nem­zeti Színház művésze játsszák. HALÁSZ MODERN MŰVÉSZI VILMA FÉNYKÉPEZŐ MŰTERME IV., KRISTÓF-TÉR 2. —­­ VÁCI-UTCA SAROK (KIRAKAT UGYANOTT.) BÁRDOS és HERCZ­EG BUDAPEST, IV., VÁCI-UTCA 8., FÉLEMELET. TELEFON: 171-16. :-­ TELEFON: 171- flage Härtel ••A kilencujjú ember« főszereplője.

Next