Színházi Élet, 1917. szeptember 23–30. (6. évfolyam, 39. szám)
1917-09-23 / 39. szám
ÉRDEKES NÉGYKEZES. Felhő Rózsi szomorúan állt dél? utáni próba után, a Royal Or» leum nézőterén. — Mi baj? —• kérdezi Zerkovitz Béla — hiszen a „Három halál hotel"-ban nagyszerű szerepe lesz. Nagy Endre valósággal remekelt. — A szerep kitűnő — feleli Felhő — de... Amikor a primadonna azt mondja: „de", akkor baj van. Ezt a „det" ilyenkor gyorsan ki kell küszöbölni. — A zenével sem lehet baj — jegyezte meg szerényen Zerkovitz —talán a versszövegek nem helyesek? Azokkal van baj? — igen, a dalokkal van baj —• felelte hangsában kétségbeesett sötétséggel Felhő Rózsi — én még egy számot szeretnék. Nekem kevés, amit énekelek. — Ha csak ez a baj, ezen segíthetünk — mondta Zerkovitz és telefonon felhívta A Nap szerkesztőségét. — Halló, ott Szenes ember? — Igen, Szenes Béla. — Zerkó. Felhő szeretne még egy számot. — Átjövök néhány percre, öt perc múlva már az irodában voltak, hárman: Felhő Rózsi, Zerkovitz és Szenes. — Mikor kaphatom meg a dalt? — kérdezte Felhő — holnap? holnapután? Ekkor már Szenes ember az Írógépnél ült és kopogta a dalszöveget. Zerkovitz néhány pillanatig nézi, olvassa, aztán, hogy Szenes rátér a második szakaszra, leül a pianino mellé, mely ott állt az Írógép mellett. És most egyszerre dolgoztak író és zeneszerző. A legérdekesebb négykezes: Írógép zongorakísérettel. Egyszer csak Felhő Rózsi is beleénekel a koncertbe, még a harmadik strófa el se készült, már énekelte az elsőt. Ideírjuk még azt, hogy e hirtelen készült dal tetszik a próbák intim közönségének a legjobban. Azt is elárulhatjuk, hogy Zerkovitz most egy olyan gépen töri a fejét, melynek egyik oldalán bedobnak egy zeneszerzőt és szövegírót, a másikon pedig máris bújik kis felé az a bizonyos suszterinas, ki már az uj slágert énekli. A NÉVJEGY. Van az egyik színházunknak egy nagyon csi* nos, egészen tehetségmentes, de azért kedves tagja, aki eddig csak néma szerepekben aratott teljes sikert a látcsövező közönség előtt. A színház azonban ambícióra sarkal, a színpadon való megjelenés, ha még olyan szép is ez a „megjelenés", magában véve nem elégít ki és a kis színésznő elhatározta, hogy most már tenni kell valamit. Itt a sze*zon kezdete, a megújhodás korszaka, neki most már szerepet kell kapni. A nemes elhatározást követte a tett: a kis színésznő nagy szépegve elment egyik nagyon előkelő protektorához és megkérte, ajánlja őt be az igazgatónak, hogy adjon neki szerepet. A protektor szívét meglágyította a kérés, nem tudott ellentállni, de mert nagyon sok a dolga, bokros teendői vannak, kijelentette, hogy sajnálja, nem mehet el személyesen az igazgatóhoz, hanem majd ír néhány sort a névjegyére. A kis színésznő boldogan rejtette a névjegyet retiküljébe és elsietett. Néhány nap múlva a protektor a dunaparti korzón találkozott a kis szerepre vágyóval. — Nos? — kérdezte — volt valami haszna a névjegynek? — Hogyne! Arra írták a szerepemet — felelte megelégedetten a kicsi, tehetségmentes színésznő. Nem minden ember színész azért, hogy a színpadon játszik. Szigethy József. pr