Színházi Élet, 1917. december 2–9. (6. évfolyam, 49. szám)

1917-12-02 / 49. szám

SZÍNHÁZI ÉLET 3. oldal Morzsák az Úri divatból bból a sok ötletből, sziporkázó ele­mességből és finom fordulatból, ami Molnár-darabban van, megpróbál egy párat kiszakítani. Amikor Juhászt, az aranyszívű Juhászt ott­­hagyja a felesége és elmegy Mezei Oszkár* *ral, a segéddel Berlinbe, így sóhajt fel : — Úgy maradtam itt, mint egy fa a liget»­ben, amelynek árnyékában szerelmesek ta­­lálkoztak ... és nem tudom feledni őket . . . «mert éles bicskával belém karcolták a ne­­­vüket . . . ! Juhászt, este a záráskor, amikor már a fe­­lesége otthagyta, küldi haza Paula kisasszony, •a kedves, nagyravágyó gépk­óslány és Juhász nem akar menni : — Hogy menjek most haza ? Tudja Pau» Jácska, a feleségem nagyon szerette a spár* igát és én ma megvetem az első spárgát, amit k­ora tavas­szal lehet Budapesten kapni . . . most menjek haza és szégyeljem magam a «párga előtt . . . vagy éppen megegyem . . . A tönkrement Juhászt sajtgyári igazgatós fiak szerződteti jótevője, gróf Rehborn. Ju» Szász a jó szivével azonban igen sok íbajt csinál. Nem engedi például a galamb bokát levágni, ha a méltóságos úr arra éhe­­zik, azt mondja : vágják inkább őt le . . . Nagyon sajnálja a szelid galambokat . . . —• És a szelid ökröket, azokat nem saj­­nálja, — pattan fel a méltóságos úr . . . —• Azokat nem ismerem kérem személye­­sen ... és én nem tudnám megenni egy sze­­mélyes ismerősömet . . . * A gróf büszkesége a sajtja, amely a roque« fortnak , ennek az érett szépségnek és a kamenbertnek , ennek a csipős legénynek a keresztezése. Az angol urak azért szeretik, mert könyeznek tőle, mint a tormától. És a­ sajtó azóta, amióta Juhász az igazgató édes­sedik. Szemrehányást tesz a gróf neki, hogy amióta ő az igazgató, az angol urak állan­­dóan panaszkodó leveleket irnak, hogy sajt kezd valami édeskés izt felvenni, ami az a angol ízlésnek egyenesen utálatos . . . — Hát, kedves Juhász, ez az­­ édeskés iz, amely az angol ízlésnek utálatos ... ez már maga . . . — Ez a sajt egy inzultus volt és maga csi­­nált belőle valami szánalmas bocsánat* kérést . . . * Juhász ur maga is érzi, hogy nagy baj az a bizonyos jó sziv. Imigy panaszkodik : Az Úristen adott nekem egy lehetetlen. HAJDÚ (Fülöp úr), RÓZSAHEGYI (Juhász), MÉSZÁROS (Oszkár) „Kezeit csókolom, méltóságos asszonyom!..." Lóránt felv.

Next