Színházi Élet, 1918. február 10–17. (7. évfolyam, 7. szám)
1918-02-10 / 7. szám
2. oldal SZÍNHÁZI ÉLET rabb operettje és szinte természetes, hogy ez csakis innen indulhatott el világhódító útjára. Lehár Ferenc rendkívül hálás szöveget kapott Martos librettójában. Az ugyancsak sok sikert aratott szövegíró, aki első művében, a „Bob hercegiben angol miliőt vitt színpadra, a „Gül Babádban törököt, a „Leányvásár"sban amerikait, a „Szibil"sben oroszt, a nagy nemzet*köziség után megtalálta a magyart. „A pacsirtádban a magyar falu kerül a szini padra, mely a „János vitéz" óta — elég különösen — nem szerepelt operettben. * Egy bánáti falu tárul elénk, mikor felé gördül a függöny. A napsütéses, őszi verőfényben baloldalt Török Pál gazduram takaros kis háza látszik. Napraforgó kertben, muskátli az ablakban, kalitka az a ajtó mellett mutatják, hogy lyányos ház ez itt. Vele szemben van a falu korcsomája „Az arany ökörhöz", a háttérben a mezőre, szántóföldekre való kilátást nagy gémeskút fogja föl. A két ház és a kút közti teret tarka, hangos csoport népessiti be. Nagykalapos, különös ruhákba öltözött vidám urak és hölgyek, akik festőállványokat, összegöngyölített vagy rámákra feszített képeket cipelnek lak=kozott festékdobozokkal kezükben és visdáman éneklik a búcsúszót. Sárgulnak a lombok, iramlik a nyár, Gyümölcsöket érlel az ősz here már. Maholnap a fecske is költöző. A tél után majd visszajö! Csípősre ha fordul az őszi szél, A piktorok serege is útra kél. A piktorok serege is költöző ... A tél után majd visszajö! A vidám piktorsereg a faluban töltötte a nyarat és most haza készül a fővárosba, de egyiknek a táskáját ott akarja fogni a korcsmáros, mert adósa még harminchárom koronával. A derék fiuknak azonban bizony üres a zsebük és egyes dali reménységük Árpád, a mecénás báró Ferenczy Árpád, aki szintén a bohéms társasággal jött a falusi magányba. Valóban nem is csalatkoznak az elegáns álbohémben: Árpád gavallérosan kifizeti a 33 koronát és a fiuk vidám énekszóval insdulnak hazafelé. Egy parasztlegény jellenti Árpádnak, hogy a templom mellett most állt meg egy „temobil", gyönyörű* séges asszonyszemély ül benne. — Ez csak Vilma" lehet, — mondja magában a báró és nem is marad sok ideje a gondolkozásra, mert már siet feléje az autó gazdája, Gömöry Vilma, az ünnepelt énekesnő, barátjának, Zápolya Sándor festőművésznek a barátinője. Vilmát a féltékenység űzte ide a faluba. Itt van ugyanis Zápolya Sándor is, a jónevű fiatal festő, aki a művészi kolóniával együtt jött le tavasszal a visdékre dolgozni, de most esze ágában sincs hazatérni, mert egy kis falusi lány, a modelje, nagyon megejtette a szívét. Árpád maga sem érti a dolgot: Hiába, meg nem értem. Hogy futhat oly bután Parasztlány után? Csak szaga nem biztató, Csókra parasztlány alig izgató, Keztyübe nem fejik a tarka tehenecskét És minek a cipő, ha puha, lágy, füves a rét? GYÁRFÁS, DÖMÖTÖR .Királyi színház: „A pacsiraa". Labori felv.