Színházi Élet, 1918. április 7–14. (7. évfolyam, 15. szám)
1918-04-07 / 15. szám
2. oldal SZÍNHÁZI ÉLET álldogáltam, megfogadtam, hogy megnézem Svédországot. Csak három év múlva vált valóra ez a kívánságom, csak most 1918-ban kerültem fel ismét északra, a „Csárdáskirályné" 200-ik és 201-ik előadását dirigáltam a múlt héten Stockholmban, az egyik előadást a svéd vörös kereszt javára. Miután a ,,Csárdáskirályné" volt az első darab, amely 200 előadást ért meg Stockholmban, a közönség szívesen fizette meg a háromszoros helyárakat, úgy, hogy a két előadás 60.000 koronát jövedelmezett a jótékony célra. Alig, hogy megérkeztem, közölte velem a főrendező, hogy ő felsége Gusztáv svéd király audiencián kíván fogadni, az audiencia harmadnap délelőtt 11 órára volt kitűzve, őfelsége igen kegyesen fogadott. Kezet szorított velem, megkérdezte, hogy először vagyok-e Stockholmban, büszkén mutatta a gyönyörűt •Budapestre emlékeztető képet — mely dolgozószobája Az audiencia ablakából szemünk elé tárult, folyamán őfelsége elmondta, hogy már négyszer látta a darabomat, s igen örül, hogy ötödször az én személyes vezetésem alatt láthatja a ,,Csárdáskirályné"-t. Az első előadás jövedelmét a svéd vörös kereszt kapta, s ezen az előadáson főképp ellenséges és neutrális közönség jelent meg, az első sorban pedig Károly svéd herceg családjával, aki az előadások protektora volt.. A színlapokat svéd grófkisasszonyok árulták, Cahier asszony, a világhírű svéd énekesnő vezetése alatt, a jegyszedők tisztét pedig az egyetemi ifjúság látta el. Gyönyörű, pompás diák-egyenruhájukban vezették helyükre a derék svéd ifjak az estélyi ruhás, frakkos közönséget. A második este az udvari páholyban őfelsége Gusztáv svéd király ült kíséretével, az első sorban pedig ismét Károly herceg és Jenő herceg családjával, gróf Hadik, a magyar követ, Lucius, a német követ stb. stb. Mindkét előadás pompásan ment, az előadó művészek s a zenekar valóságos magyaros tűzzel dolgoztak, s vége-hossza nem volt az ovációknak. Az első este, a második felvonás után amikor már vagy húszszor köszöntük meg a közönség tapsait, hirtelen csöndet kért Axel Ringwall, az öreg svéd komikus, a szereplők doyenje, s szép beszéd kíséretében adta át a szereplő művészek hatalmas babérkoszorúját, s beszéde végén felszólította a közönséget, hogy a szereplőkkel együtt négyszeres „hurrában" adjon kifejezést irántam érzett szimpátiájának. S felzendült 1500 torokból a négyszeres „Hurrá", a magyar zene és a magyar operett diadalára. Én pedig csöndesen, szégyenkezve és meghatottan álltam a színpadon. Heide sok keserűségért, áskálódásért, irigységért kárpótolt ez a pillanat . . . Albert Ranft, az Oscarteater igazgatója két estélyt, gróf Hadik Miksa, a magyar követ pedig két ebédet adott a tiszteletemre. Az előadás, rendezés nagyvárosias, minden tekintetben elsőrangú volt. Különösen Sylvia személyesítője, a lapp származású Naima Wittstrand lepett meg nagyszerű énekével és érdekes, lebilincselő játékával, de a többiek is Ottoson (Edvin), Bergman (Stázi), Ringwall (herceg), Schröder (Boni), Textorius (Feri bácsi) mind igazi művészek. Néhány szép napot töltöttem északon. A svédek derék, finom emberek, szeretik a magyarokat. Oda-vissza 80 órát töltöttem vasúton és hajón, de Stockholm megérte a fáradságot. r é ~«<t*<it xi é » in unni 111 i>il lX Az első sugó: Jakab Mihály. Működött 1792--en, a pesti magyar társulatnál. A sugáron kivül kötelessége volt felügyelni a díszletre, ruhatárra, kellékre, könyvtárra is. Az első konzorcionális színtársulatot Szathmáry Károly igazgató alakította, 1859-ben. Kálmán Imre Stockholmban a svéd Sylviával I