Színházi Élet, 1918. július 14–21. (7. évfolyam, 28. szám)
1918-07-14 / 28. szám
I*. oldal SZÍNHÁZI ÉLET A szivem verése is elállt erre a mindenkétséget kizáró rossz kafcalára . . . Hát még amikor a rákövetkező hétfőn délben a szanatóriumban azzal fogadnak, hogy édesanyámat éppen most vittek a műtőbe — és? ugyanebben a pillanatban a kaOu fom középső gombja a kezemben maradt. Kábítóan nyomasztó érzéssel mentem Bözsi húgom társaságában a szanatórium halljába, hogy ott várjam be az operáció végét. Még le se ültem, amikor kis húgom felkiált: — Feri, bácsi, egy pók! Csakugyan a fejem mögött a falon egy pók mászott, majd megállt és ott is maradt az operáció vétére. . . fis ekkor —fejeztem be a történetet —• méltóságos uram,, a két korábbi rettenetes kabala nem volt gitt többé. Hiszen a kritikus pillanat*ban megjelent a szerencse, a pók! — Ugy? — csillant meg a báró éles szeme És rögtön ékes német nyelvű citátumot vágott ki, amit magyarul aztán röviden igy fejezett ki: Reggel a pók. pechet jelent ám! Az operáció délben volt, professzor ur, — védtem én a pókot. —A póknak délben van reggel! — döftele végleg kabalámat Kerczel professzor, mire számomra nem maradt más hátra ennél a bóknih 11a méltóságod operál, a pók mindig szerencsét jelent, így történt. Húskai Ferenc. A GYEREK TÖBBET KERES. A kisdedek sorában a Krisztus passziójáték előadásain ott szerepel a Városi Színház portásának kislánya is. Azóta nem lehet bírni a bájos gyerekkel, fellépti díjat kap esténkint, tehát valóságos művésznőnek képzeli magát. A ran> mája a hiéten megszidta valamiért, mire a gyerek kifakadt: — A mama most hallgasson. Én most többet keresek, mint a mama. A Magyar Frontszinház Iványi Dezső vezetése alatt befejezte az olasz fronton való szereplését és a napokban indul Odesszába. Az előadásokat Őfensége József főherceg vezér ezredes ur it. végignézte és a legnagyobb megelégedésének adott kifejezést. A társulat névsora a következő: Ivanyi Dezső igazgató, b Perényi Sári, Bent , Ilonka, S. Eleky Annie ,GaraV Juci, Gonda Maca, Simai István, Szentes János, Róna Zoltán, Deák Árpád, Lázár Sándor. Kisérő tiszt: K. Bócz Lajos hadnagy.