Színházi Élet, 1918. július 14–21. (7. évfolyam, 28. szám)
1918-07-14 / 28. szám
SZÍNHÁZI ÉLET 27. oldal Az öreg filozófus rágott egyet a virgo* niáján, aztán így felelt: Őszintén szólva, talán semmire, mert én kötve hiszem, hogy a kis hamist ezzel az álhírrel ki lehetne ugratni a bo* korból. Csupán afelől akartam bizonyos lenni, hogy a logikám helyes, — mert ha még ezt a csalétket se kapja be, akkor kétségtelen, hogy hiába birizgáljuk a hiú* ságát. Én magamban jól tudom, hogy erre se fog jelentkezni — súlyos okai vannak rá, hogy ismeretlen maradjon — de a ti kedvetekért még nyújtottam fe* léje egy utolsó horgocskát. De megfogad* hatjátok nálam egygyel • a száz ellen, hogy a kis csalafinta még az irodalom* történetre és a halhatatlanságra se pali. A Tinódy Sebestyén pesti zsargon* jóslata nem vált be egészen: a titokzatos szerző reagált az újsághírre. De nem úgy, ahogy az optimistább hajlandósá* gnak várták, hanem .1 szokott, speciális módján: névtelen levelet irt az agg bölcs* nek. A levelet a klubba címezte, nyilván abból az okból, mert Tinódy Sebestyén lakását még eddig nem tudta kipuhatolni földi ember. (Állítólag nem is volt lakása s a klub kanapéján aludta ki magát. A fiatal újságírók azt beszélték róla, hogy a hálóingeit Sándornál tartja, a klub pincérénél.) A levél így hangzott: „Jószívű Matuzsálem, aki a kedvemért félbeszakítottad téli álmodat, s négyszáz* esztendős korodban arra a hőstettre szántad el magadat, hogy fürge detektívvé fogsz átvedleni, fogadd köszönetet a szegény Anonymusznak, akit oly elő*zékenyen be akartál protegálni a magyar Pantheonba. Óh nagy idők tanuja, oh tiszteletre* méltó vén Paralitikus, hát csakugyan oly hallatlanul naiv lennél, hogy gombostű*ből készült horoggal akarnád rabul ejteni a büszke bálnát, mely még a cethal* vadászok félelmetes szigonyát is elke* rülte? Nem, ezt aligha tudnám föltenni rólad, annál kevésbbé tudnám, mert hiszen ma* gad is előre kijelentetted, hogy nem fo* gok beleharapni a horgocskába. A jóslatod első része tehát fényesen bevált: a halhatatlanság reménye gyönge csalétek ahhoz, hogy egy magamfajta ro* kát verembe csaljon. Lássuk hát most már a második részt: elő azzal a híres vaslogikával, mely még a legsötétebb éj*szakát is megvilágítja. Nobilis ellenfél vagyok és magam szol* gálok néhány támaszponttal: csakugyan a sikereimet veszélyeztetném, ha az ál* arcot ledobnám magamról. A titkoló*zásra sulyos okaim vannak, s ezek az okok még a hiúságomat is legyőzik. De ami a fegyházat illeti, ott Agyalágyultsá* god hiába kereskednék, — a váltóhami* sitás és sikkasztás még eddig nem szerepelt a bűneim között. Sőt ponyvaregényt se írtam Péter cárról és a sírbolt titkáról, ami legalább is van olyan deliktum, mint* ha valaki a villamos vasúton pénztárcá* kat lop. Kettőnk közül, ezt elhiheted nekem, öreg hullafosztogató, bizonyára nem én vagyok az, aki írásművei révén a fogy* h4-at megérdemli. A minap, mikor ebéd utáni álmocskád* hói felébresztettek, fenhéjázóak megfo*, gadtad," hogy tíz napon belül ezüsttálcán fogsz"szervírozni a fiatal nemzedéknek. Kössünk egy gavalléros egyezséget: én tíz nap helyett tiz . egész hetet bocsátok a rendelkezésedre. Védd elő, tehát meg* rozsdásodott vaslogikádat, — hadd lás*suk, mire képes a vén csataló, aki most gőgöserr a fejébe vette, hogy táltos lesz bfelőle! ! Akarsz még egy lényeges utbaigazi* tást: e sorok szerény írója már akár* hányszor részesült abban a szerencsében, hogy a magyar Matuzsálemmel szót vált* hatott. Ismerlek , és te is jól ismersz engem, óh, megrokkant Sherlock Holmes! Talán tegnap beszéltél velem, talán tegnapelőtt, talán a múlt évben és az sincs kizárva, hogy e pillanatban is ott állok a tömeg közt, melynek impertinens levelemet felolvasod. Nézz körül és figyelj meg minden embert; rendesen az szokott a bűnös lenni, aki a legártatlanabb arcot vágja."Tinódy Sebestyén, mikor az utolsó passzust felolvasta, önkénytelenül szét*