Színházi Élet, 1918. július 28–augusztus 4. (7. évfolyam, 30. szám)
1918-07-28 / 30. szám
II. oldal hangosan fütyülnek. Nem aki ezt kéri a direktor úrtól, hogy vágattassa ki a város által telepen a barackfákat, mert egész nap kény* a télen" a fáról frissen és sajátkezüleg szedett barackot eszegetni. Ha Ádám és Éva — pedig azok nem is voltak festők — nem tudtak az almaevésnek ellenállani, senki rossz néven ne vegye tőle, hogy ő, kései leszármazottja első emberpárnak, akaratnélküli lény lett az a mosolygó barackkal szemben. — Kérlek Béla! — nógatja a mestert, amikor az már a kocsin ül — intézd el végre ezt az ügyet. — Jó, jó, — szól félválról a bakról a kocsis s már suhint is az ostorával a Marcsának. Hogy a városban minden szem megakad a direktor ur snejdig kocsisán, könnyen érthető. Nem mindenki dicsekedhet azzal, hogy Kandó László a kocsisa Viszont nem is minden kocsis parolázik a gazdájával! Ezen a Landlauferon jár ki naponta a hires kecskeméti földekre pingálni Grünwald direk*tor ur! Itt készülnek azoknak a erejű magyar tájképeknek a vázlatai, hatalmas ame* Iyek — előre megjósoljuk — szenzációi lesz* nek az idei művészi szezonnak. A kocsis ur, vagy az uri kocsis azonban ezekre a kirándulásokra már nem viszi a mestert, mert van egy másik foglalkozása is: a festés s Kandó derekasan hozzálátott a munkához. Azonkívül fiatal férj is s akinek olyan gyönyörű felesége van, mint neki, megengedheti magának azt a luxust, hogy otthon maradjon. A direktor ur ilyenkor maga hajtja a Marcsát (hajtani nem tud úgy, mint festeni), mert a „munkája" a háztartás körül van igénybe véve s miután Grünwald Béláné szentül megígérte, hogy rövidesen elkészül a hatszázadik lekváros üveg befőzésével s azontúl nem lesz szüksége a munkára. IVANYI GRÜNWALD BÉLA, a piktorok mestere 49 éves korában. Rajzolta emlékezetéből Kandó László.