Színházi Élet, 1918. augusztus 4–11. (7. évfolyam, 31. szám)

1918-08-04 / 31. szám

VII. évfolyam 1918 augusztus 4-tő­l augusztus 11-ig BLOmZRTÁSI ÁRAK fcotta­ aMÜítélettel: hozatta és vidéken B«*» tm . 40.- K Piítm . . 26.- K­N«r««*vr. • 10.— K Színházi ÉLET Felelős szerkesztő INCZE SÁNDOR Hirdetések mm. sora 1 korona Egy csám árai Budapesten 4 é>­rínek«* 1, " kor. ILLUSZTRÁLT SZÍNHÁZI, MŰVÉSZETI ÉS MOZI HETILAP M­E­G­J­ELENIK MINDEN VASÁRNAP REO GEL Szerkesztőség: Erzsébet-körút 24 Telefon 34­» Kiadóhivatal: Erzsébet-körút 29 Telefon 74-46 szám JUT EK M P ORB MN Irta KOSZI OBJtftYI DEZSŐ­ ­idéken, egy forró padláson kutakodva, a pókhálóval be­­vont gerendák és régi ládák között, véletlenül megleltem kis játék­színházamat, melyet több mint húsz éve nem láttam. Jaj, milyen megható az ilyen vis­szontlátás. Akárcsak régi arcképünk­­et találnók meg, mely — ugy rém* lik — az idők során már értelmét is vesztette, annyira megváltoztunk az* óta. Szivemben ugyanannyi gyen* gédséggel és gyásszal néztem a kis deszkaalkotmányt, melyen réges-ré* gen kemény papirra ragasztott bábok sétáltak, a függönyt, Thalia . isten* asszony szines képével, a kordina* huzó kócmadzagot, mely összeguban? colódott ugy, hogy többé nem lehet feltárni a színpadot és megkezdeni az előadást. Emlékszem pedig, ezzel a színházzal nem közönséges lázakat éltem át. Ha ezerszer is papírból, fából van összezbdalva, egykor mégis ez jelentette az egész életet, nekem a valóságot és díszletet találok a lomok közt, mely egymásra hajló haragoszöld fáival és sárga homokos utaival egy erdőt ábrázol. „Egy" er«­dőt? Nem, az erdőt, minden erdőt. Még ma is erre az erdőre gondolok, mikor váratlanul üti meg a dob? hártyám ez a szó „erdő", vagy nyom­­tatva látom sok szó között, vala­m­i a szótárban „erdő". Amott egy má­­­ik díszlet, a kőkorlátjaival és széles márványlépcsőivel, ragyogó ablakso* raival, a kastély, aztán itt az ég, maga a végtelenség, úszó és hullámzó kék* ségével, távolban egy alig látható bo* dor bárányjelleggel. Lesülyedt emlé­­kek, milyen messze vagytok. A papír* színészek, kik húsz év óta halgatták itt az egércincogást és nézték a sze*­lélőlyukon a gonosz holdfényt, ha­­sonló kép nincsenek jó állapotban. Némelyik megsántult, a másiknak a feje hiányzik. Caliban karja le van törve, akárcsak a milói Vénusznak, Antonius mellét pedig kivágta vala­­melyik irigy rovar és most látni a cifra tóga alatt a valóságot, a kemény papír bolyhos, sárga belét. Csak Hó* fehérke alszik becsukott szemekkel, nyugodtan, papírra ragasztottan. Úgy látszik, a halál még a gyermeks szint házban is állandóbb, mint az élet. Mesterségemhez tartozik, hogy színházi előadásokról írjak. Olykor fanyar és csüggedt vagyok s nem me=­légit fel semmi színházi lámpa. Most már tudom, hogy ez a színház ké­­nyeztetett el, melynek ötéves korom­­ban igazgatója, rendezője, költője voltam és mindig azokat a remegő élményeket kerestem ott is, amiket itt találtam, mikor a kis ezüstcsengő — valami friss, télies és titokzatosan

Next