Színházi Élet, 1918. augusztus 4–11. (7. évfolyam, 31. szám)
1918-08-04 / 31. szám
VII. évfolyam 1918 augusztus 4-től augusztus 11-ig BLOmZRTÁSI ÁRAK fcotta aMÜítélettel: hozatta és vidéken B«*» tm . 40.- K Piítm . . 26.- KN«r««*vr. • 10.— K Színházi ÉLET Felelős szerkesztő INCZE SÁNDOR Hirdetések mm. sora 1 korona Egy csám árai Budapesten 4 é>rínek«* 1, " kor. ILLUSZTRÁLT SZÍNHÁZI, MŰVÉSZETI ÉS MOZI HETILAP MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP REO GEL Szerkesztőség: Erzsébet-körút 24 Telefon 34» Kiadóhivatal: Erzsébet-körút 29 Telefon 74-46 szám JUT EK M P ORB MN Irta KOSZI OBJtftYI DEZSŐ idéken, egy forró padláson kutakodva, a pókhálóval bevont gerendák és régi ládák között, véletlenül megleltem kis játékszínházamat, melyet több mint húsz éve nem láttam. Jaj, milyen megható az ilyen visszontlátás. Akárcsak régi arcképünket találnók meg, mely — ugy rém* lik — az idők során már értelmét is vesztette, annyira megváltoztunk az* óta. Szivemben ugyanannyi gyen* gédséggel és gyásszal néztem a kis deszkaalkotmányt, melyen réges-ré* gen kemény papirra ragasztott bábok sétáltak, a függönyt, Thalia . isten* asszony szines képével, a kordina* huzó kócmadzagot, mely összeguban? colódott ugy, hogy többé nem lehet feltárni a színpadot és megkezdeni az előadást. Emlékszem pedig, ezzel a színházzal nem közönséges lázakat éltem át. Ha ezerszer is papírból, fából van összezbdalva, egykor mégis ez jelentette az egész életet, nekem a valóságot és díszletet találok a lomok közt, mely egymásra hajló haragoszöld fáival és sárga homokos utaival egy erdőt ábrázol. „Egy" er«dőt? Nem, az erdőt, minden erdőt. Még ma is erre az erdőre gondolok, mikor váratlanul üti meg a dob? hártyám ez a szó „erdő", vagy nyomtatva látom sok szó között, valami a szótárban „erdő". Amott egy máik díszlet, a kőkorlátjaival és széles márványlépcsőivel, ragyogó ablakso* raival, a kastély, aztán itt az ég, maga a végtelenség, úszó és hullámzó kék* ségével, távolban egy alig látható bo* dor bárányjelleggel. Lesülyedt emlékek, milyen messze vagytok. A papír* színészek, kik húsz év óta halgatták itt az egércincogást és nézték a sze*lélőlyukon a gonosz holdfényt, hasonló kép nincsenek jó állapotban. Némelyik megsántult, a másiknak a feje hiányzik. Caliban karja le van törve, akárcsak a milói Vénusznak, Antonius mellét pedig kivágta valamelyik irigy rovar és most látni a cifra tóga alatt a valóságot, a kemény papír bolyhos, sárga belét. Csak Hó* fehérke alszik becsukott szemekkel, nyugodtan, papírra ragasztottan. Úgy látszik, a halál még a gyermeks szint házban is állandóbb, mint az élet. Mesterségemhez tartozik, hogy színházi előadásokról írjak. Olykor fanyar és csüggedt vagyok s nem me=légit fel semmi színházi lámpa. Most már tudom, hogy ez a színház kényeztetett el, melynek ötéves koromban igazgatója, rendezője, költője voltam és mindig azokat a remegő élményeket kerestem ott is, amiket itt találtam, mikor a kis ezüstcsengő — valami friss, télies és titokzatosan