Színházi Élet, 1918. szeptember 15–22. (7. évfolyam, 37. szám)
1918-09-15 / 37. szám
SZÍNHÁZI ÉLET 15. oldal A KISKAPUBAN. HEVESI SÁNDOR befejezte új darabját, a „Császár és komédiás" című négyfelvonásos drámát, melyet a Nemzeti Színházhoz nyújtott be előadás végett. RUTTKAY GYÖRGY kis egyfelvonásost írt az Apolló Kabaré számára. A negyedórás vígjáték a legközelebbi műsor keretében kerül előadásra. A FILHARMONIKUSOK első hangversenye október 7-én lesz Dohnányi Ernő közreműködésével. STROCKS KÁLMÁN, a jónevű zeneszerző, aki most Bécsben mint repülőfőhadnagy teljesít szolgálatot, feleségül vette Keresztúri Arankát. A HANGVERSENYSZEZON kezdetének első nagy eseménye az a zenekari koncert, melyet Medek Anna, Sándor Árpád és Tango Egisto rendez október 14-én a Zeneakadémiádban az újságírók szanatóriuma javára. SZENDY ÁRPÁD ismét súlyosan beteg, úgy, hogy az idei tanévben előreláthatólag nem is fog tanítani. SZAMOSI ELZA Bécsben énekiskolát nyitott, melynek máris jó híre van. OKTÓBER 20-án nyílik meg a Medgyaszay színház. NÁDAS MARGIT, a breslaui operaiház volt drámai énekesnője, művésziskolája szeptember 15-én nyilt meg. II., Toldy Ferenc u. 41. /" SZEGÉNY SZAKÁCSNÉ. He» 7Jvesi Sándor szorgalmasan dol» sS^kgozik — ez a világ legcáfolhata tatlanabb egyszerű bővített mon» Iiftil data — Szapáryi utcai villájának kerti lugasában. Uj darabját irja olyan lázas szeretettel, hogy amikor ebédelni hívják, akkor öt perc alatt lenyeli az ebédet és siet vissza dolgozni. Hevesiné a minap ezért nagyon rászólt az urára: — Szegény szakácsné, — kerülte meg a dolgot —• szegény szakácsné egész nap dolgozik és te öt perc alatt elintézed az ügyet. — Hallatlan, — nevetett Hevesi — hogy te a szakácsnét sajnálod. Én itt egész nyáron dolgozom és ezt a télen két óra alatt szintén elintézik. •