Színházi Élet, 1918. november 10–17. (7. évfolyam, 45. szám)
1918-11-10 / 45. szám
.12. oldal SZÍNHÁZI ÉLET Most megmérjük irdatlan nagy erőnket , nem ringatnak majd kalászt a szelek. A termőföld lesz a mi lázadásunk. Ne löjj, fiam, mert én is ott leszek. Fiam, ez öreg reszkető sorokban Én sírok, ki méhemben hordtalak, , Ki eggyé tettem órát, napot, éjet, Hogy etesselek, hogy dajkáljalak; Hús a húsomból, vér az én véremből, Hogy emelhetnél te reám kezet, Ha én zokogom, sikoltom feléd: Ne löjj, fiam, mert én is ott leszek. A Krisztusunk vagy, a mi Messiásunk. A reménységünk, mindenünk: az Élet, Fiam, te döntöd el most a sorunk, A te felzúdult hús rabszolgavéred; Borítson el a forradalmi mámor. Ha hömpölyög a lázadó sereg, Mint felkorbácsolt zugó tengerár, Xe löjj, fiam, mert én is ott leszek. Most még csak háborog az óceán , a kevély hajót már tépi, dobálja. Mi lesz, ha majd ős medréből kicsap, Ha úrrá lesz a tenger akarása; Mi lesz, ha minden katonafiú Szülőanyjától kap egy levelet. Mely lázit, gyújt, vérbeborit: Ne löjj, fiam, mert én is ott leszek. * A kiszabaditott foglyok között is van közülünk való. A helyőrségi kórház elmeosztályáról Róbert Oszkárt, a Déli Éljen a Nemzeti Hadsereg! Emlékek a régmúlt időkből! EGYED ZOLTÁN RÓBERT OSZKÁR