Színházi Élet, 1919. január 19–26. (8. évfolyam, 3. szám)

1919-01-19 / 3. szám

39 SZÍNHÁZI ÉLET A fecsegő jelenet. Irta: Dymoff Osszip. Oroszból fordí­totta: Széki Andor és Mokrousszolf Jenő. Prológ: A fecsegő szerepét játszó színész­i függöny elölt a közönséghez. Most előadjuk Dymoff Osszip darabját, „Fecsegőt1”, amelynek főszerepét a szerző ipe­n­ciálisan az én számomra Lr.a. (El.) Színpad: A színésznő szobája. Rendellenség. Telefon: A színésznő szerepét lapozgatja. A fe­csegi jön, vörös rózsákból kötött csokorral a kezében.­­ A SZÍNÉSZNŐ: Jó napod­ Nagyon örülök, hogy végre eljött hozzám. Milyen gyönyörű vi­ráguk! Ah, éppen a kedvenc virágom, gyöngy­virág! Honnan tudta? Ah, ugy kilóm, inkább róisáJt! Nagyszerű. . . Már azt hittem, hogy egészen eltülcjtett. Különben ugy látszik, már tegnap is itt volt? FECSEGŐ: (meghajtja magát és beszélni tacar). SZÍNÉSZNŐ: Vagy más volt? De nagyon ha­sonlított magához. Egész este fecsegtünk. És »I van érdekesen, hogy megkértem, hogy ma délután három órakor jöjjön el megint. Hány óra? Három! Nahát, akkor maga az. Hiszen mondtam, hogy nagyon hasonlított magához. FECSEGŐ:­­beszélni akart SZÍNÉSZNŐ: Már mindenki elfelejtett. Egé­ren egyedül vagyok és boldog vagyok, ha va­laki, mint ön... (A telefon szól.) Bocsánat! Ez a kiállhatatlan telefon! Ma már huszadszor. (A telefonba.) Ki beszél?... (Betegnek teszi ma­gát, panaszkodó hangon.) Jó napot... Nem tu­dom­ ... Igen, a fejem Nem használ sem­mit... rr.: túl sem kelek az ágyból... Nem vagyok felöltözve... Egész éjjel nem aludtam ...Nem tudom... Holnapután vagy szomba­ton... Hétfőn... A viszontlátásra. Majd ked­den fölhívom Köszönöm! (Visszaakasztja a kagylót.) Hát hol is ma­radtun­k? Mondom. •Ivan ember, mint maga ... mint maga ... De miféle ember is maga? FECSEGŐ: (beszélni akar.) SZIÍNÉMZNŐ: Maga valóságos rejtély a szá­­momra. Tudom, hogy szeret és szereti a tehet­ik­­ íemet. Tudom, érzem. (Roppant szomorúan.) Mi asszonyok megérezzük ezt, mert finomabbak vagyunk, mint maguk férfiak. Ha a multat vis­­sza lehetne hozni, akkor... (Az ajtóhoz megrí.) Bocsánat! (Beszél valakivel.) Mi az? Micsoda diákok? Már meginti... Próbára mentem. Nem vagyok itthon és... nem lehet tudni, mikor kelek föl. (Visszajön.) Ezek a jótékonycélú elő­adások még a sírba visznek. Igen... (Gondol­kozik.) Ön azt mondja: hogyha a multat visz­«Át lehetne hozni. De hogyan lehet a multat visszahozni? És nem is kell. Maga filozófus, se l­átom. Én azonban ellenkezően azt mondom » fifjimnak: am­i elmúlt, az nincs többé. És ez lé­ny­egében igaz is. A férfiak ezt n­em akarják mire értei« Higgje el nekem. Nekem több ta­pasztalatom van, mint magának. Már tegnap is megmondtam neki... megmondtam magá­nak: barátom, mindennek van határa. (Levelet hoznak.) Bocsásson meg! Ez már a hatodik le­vél ma. (Végigfut a levélen, halkan.) hetsége ... A szeme... A lelke... „Az ön te­ Automobil ...A boldogság... Telefon... Hódoló tiszte­lettel... Válasz fizetve." (A fecsegőhöz.) Mi a véleménye a névtelen leve­­kről? FECSEGŐ: (beszélni akar ) SZÍNÉSZNŐ: Nem, nem értek egyet önnel Én azt hiszem, hogy... Nem!... Persze, min­den attól függ, hogy ki és hogyan?... És végre is — miért ne? Minek nekem a neve? De bo­csánat, hogy félbeszakítottam, ön azt mondja: a szerelmet érzi az ember. „Boldogok, akik hisznek, mert me­ly és kényelmes életet élnek e földön." De már tegnap mondtam magának, hogy nem ismerem el a korlátokat. Tökéletesen szabad akarok lenni. Már nem emlékszem, hogy mit felelt erre, de akkor miért mondja most, hogy korlátokra mégis szükség van? ÖJ e­e­lentmond magának. (A telefon szól.) Pardon. Ez a telefon valósággal ráveti magát az ember­re, mint a vadállat. Úgy látszik, nyers hussal e­etik. (A telefonba.) Halom! Ki ott? (Nagyon fontosan.) Ali!... Ma... Háromnegyed tizen­kettőkor... Igen... Én is... Szájon... Szin­tén ... (Kéjesen nevet, mintha csiklandoznák.) De telefonon keresztül nem tudok . .. Sze mé lye­sen ... (Hangosabban.) Sze-mé-lye-sen!... Vi­szontlátásra! (Nevet) ...) Igen (Elmegy fontos. A feje szédül egy kissé. Hamarosan a tele­nem tudja rendbe szedni magát.) Hogyan?... (Na­gyon szórakozottan.) Mit mond?... Igen... Le­het... Irány óra? Már siet? Milyen kárl FECSEGŐ: (föláll és kezet csókol.) SZÍNÉSZNŐ: Kérem, látogasson meg máskor is. Nagyon szere­ek önnel csevegni. Maga olyan érdekesen tud beszélni. Ámbár nem mindig ér­­tek egyet önnel. Maguknak férfiaknak minden­ben elveik vannak. Adieu! De a névtelen leve­lekről még fogutok beszélni. FECSEGŐ: (meghallja magát és távozik). SZÍNÉSZNŐ (egyedül): Szétpattan a fejem ennek a beszédjétőli Szent Isten, micsoda kiáll­hatatlan fecsegői FÜGGÖNY Kenjünk az újjáalakított és pazar eleganciával berendezett FIGARO BAR­TELI KERT-ÉTTEREM B­E Volt Steinhardt-mo'nti V!ít.,Rákon: út 63 , .Naponta Toll Kun-'-y ! harij,verí0"ye2. íj-g­i :«11Bi«?>»b mulató: Leg­: Miliaiab!­ JbarUaron­ 1 ! SV&űreEgn­itU­ i fro­­ Csiefos : Hm!/ 21—IC TÍÍÚ doaos : Hajnal E. Zoltán

Next