Színházi Élet, 1919. január 26–február 2. (8. évfolyam, 4. szám)
1919-01-26 / 4. szám
4 SZÍNHÁZI ÉLET teát. Fél öt van. A pincér beszéli nekem, hogy ilyenkor még kevesen vannak. Csakugyan. Jobb közönségről beszél, a jobb urakról, jobb nőkről, azoknak van ez a négyórai tea alapítva. Tánc, finom szórakozás, valódi bar*italok, diszkrét hangulat, jobb nőkkel, jobb emberekkel. Hisz vannak jobb emberek, vannak még, de jó emberek vannak-e még ezen a földön és Budapesten? Gaál Pál ur a zenekarral Moskowsky Liebeswalzerjét játsszák. Gaál Pál ur majdnem magnézium-erővel megvilágított fejjel ül ott a zongora elejénél, zongorázik. Gaál Pál, ur oly valami finom, tiszta, szép ősz fiú. Gaál Pál urat sokszor hallgattam már éjszaka s hajnalban, bárban, kabaréban, kávéházban, ilyen szép szelíden játszott mindig, ilyen sovány volt, ilyen fehér és ilyen fiús, ilyen magyar elfogadást adott mindig nekem, bánatosat. Gaál Pál úr hallgat, a kottát nézi s zongorázik. Gaál Pál ur iránt mély tisztelettel vagyok. A hegedűs urakat nem ismerem, de tisztelem őket is, mert hegedülnek. Három pincért lehet megállapítani a bárban. Őket is tisztelem, mert frakkban vannak s mert szegény fiuk. Nem merem megkérdezni tőlük, mit csináltak a h.... u alatt, félek, hogy gyilkoltak s akkor szakadás esik köztünk, s végtelen zavarban vagyok, végtelen. Egy fekete ruháju s fekete szemű süteményárus nő közeledik. Ötet is tisztelem, mert nő s mert fekete ruhában van, s mert árul és nem vásárol, ö is kommunista? Meglehet. Lehet viszont, hogy a fejével titokban csakis a boldogságon szokott spekulálni. Csakis kizárólag egyedül a boldogságon szokta törni a fejét, semmi egyeben a világon. Ez a vörös lilás álmos világítás itten, ez csinálja talán ezt a csendet, egy idős hölgy jött ide be, magában. Még helyet foglalt. Én nem értem, vannak ilyen élvenc magános vén asszonyok, akik úgy szeretnek kávéházba járni, meg büffébe. Vannak ilyenek. Leülnek mint valami garszonok, magánosan. Szomorúság, iszonyatos egy mély és messziről eredő szomorúság, talán még a világ teremtésének próbáiból maradt szomorúság ez a szomorúság, ez, amit a vörösre csinált lámpák négyórai tea hangulatra szánt világítása terjeszt. A cigarettem tüze alumínium-fehér. Szomorúságot, szomorú, szomorú szomorúságot érzek. Nem én vagyok szomorú, nem, hanem érzem a világnak valami idegen eszme után irt kabaretti, bari, varietéi, plasztikom s múzeumi, kápolnai, kiállítási s nem tudom minő, csudálatos szomorú szomorúságát. Most már nem Moskowskyt játszanak, most már valami valie-t, mint a Ou and l'amour meurt, de nem azt. Nem Ez is afféle, mely nem öröm s nem ismerem, bánat, nem egy tudott szívhez szól,hanem a mult uri világ ásitásait szokta volt elnyomni s szórakozottságát aláfesteni a szép közkertekben, hajófedélzeten, the dansant on, félvilági szalonban. Maxim? okban a levegő rettenetes űrjét gyógyítani. Közbe jöttek kérem egy félkopasz uri nézése s zsakettja szerint leszerelt főhadnagy, jött egy színész-forma egy nővel, jött egy tüzérőrnagy nejestül, mind ülnek. A tüzérőrnagy oly rémes, oly délceg és örömteljes, mintha még folyna Európa gyilkolása. Waffenrockban van. Lehet, hogy filozóf, csökönyösen boldog, nem ingatta meg a boldogságát az, hogy el múlt a lövetés. Engemet kérem, mint jóbarátot, a pincér hátrahívott a bar misztikus pultja mögé. Megmutatta, milyen korrekt felszerelése van a bárnak. Grepadint, bólét, aranzsádot, macedoant tudnak adni. Ez a szesztilalom, ez ne volna, hát tényleg mi lesz már kedves nagyságos uram, hisz ez egy lehetetlenség, hát hogy tudjon máma létezni egy helyiség? Itt vannak eredeti Focking-likőrök, francia konyak van, angol whiskey is egy pár üveg. Szesztilalom. Most mit csinál? Flippet. Előveett egy mixtert (ez egy bazi bádogedény), abba jég van, porcukrot tett bele, egy tojást tört beles málnaszörpöt öntött rá, összecsukta a mixtert, rázta vidor izmossággal egy negyed percig, kinyitotta, egy pohárba öntötte. Ez a flipp. Sárga dolog. A hosszú álmos mámorteremben ülnek ülnek ülnek a zenélésben, akik itt vannak. Bámulatosak így a ezek az ülők. Mintha várnának helyiségekben valamire, valamire ami sose kezdődik. Úgy ülnek az ilyenek. Valami csattanás jön, vagy valami csoda kivilágosodás? Soha, s mégis mintha mégis csak jönni kéne valami hallatlannak. Ugy ülnek a barokban, ahol semmi megoldás nincsen. Cigarettáznak. Szegény világ. Szép Ernő. A nézőtér régi elnevezése játéknéző hely. (1794-ben.)