Színházi Élet, 1919. április 20–26. (8. évfolyam, 16. szám)
1919-04-20 / 16. szám
39 SZÍNHÁZI ÉLET minden embernek pók van a szobája tetején, féreg az ágyában és patkány a nagybőgőjében. A rendőrfőnök. Azt mondja, hogy mindenkinek patkány van a nagybőgőjében? A hölgy. Mindenkiben bolondot lát, uram és képzelje csak, minden lépésénél azt ordítja : »egy — kettő!" „egy — kettő", azzal az ürüggyel, hogy a tüdejét tágítja. Mindenki rajta nevet az egész kerületben és az utcagyerekek folyton kisérik. . . . .4 rendőrfőnök. Ön túloz. A hölgy. Oh dehogy ! A rendőrfőnök (vállat vonva). Ugyan kérem! De hisz,ha mindez igy volna, a rendőrök már rég elcsípték volna és idehozták volna közösen i háboritás miatt. A hölgy. A rendőröknek mindig csak a gyümölcsöskofákkal van dolguk. A rendőrfőnök. A rendőrök nagyon derék emberek, akik a lehető legjobban végzik el a feladatukat. Ha ön azért jött ide, hogy rajtuk gúnyolódjék eltévesztette az ajtót. Igazán jó fiú vagyok, hogy ezt a sok szóbeszédet végighallgattam, de ne gondolja, hogy ezenfelül még a sértegetéseit is zsebre fogom vágni. Hogy visszatérjek a férjére, hát mindenáron azt akarja, hogy őrült legyen? Jó, mondjuk hát, hogy őrült És aztán? A hölgy. Aztán. A rendőrfőnök. Igen aztán? Hát mit csináljak vele ? A hölgy. Én úgy gondoltam . . . A rendőrfőnök. Tévedett. Hát elmegyógyász vagyok és ki tudom kúrálni ? Nem. Nos hát? Mert utóvégre is rá kell szánnunk magunkat arra, hogy okosan beszéljünk és úgy nézzük a dolgokat, ahogy vannak. A hölgy, (mozdulatot tesz). A rendőrfőnök. Asszonyom, férjének az esete, minthogy ön azt mondja, hogy itt eset forog fenn, nem a rendőrség, hanem a közkórház hatáskörébe tartozik. Szóval aggodalmait azokkal közölje és ne velem és kívánságával is odaforduljon. Egyébiránt sietek kijelenteni, hogy ha csak csoda nem történik . . . nagyon valószínűtlen, hogy kérésének helyt adnak. A hölgy. Miért? A rendőrfőnök. Ilyet is csak asszony kérdezhet. Azért, mert a közkórház nem az, aminek a tudatlan közönség hiszi és a rendelkezésre álló alapok sokkal, de sokkal csekélyebbek, semhogy vállalhatná azokat a terheket, amelyeket reá rónak és amelyek alatt összeroskad. A hölgy. Ugyan A rendőrfőnök. Kíváncsi az adatokra ? Mindjárt szolgálok velük. A közkórház segédforrásai a következőkét: alapitványok, ajándékozások,hagyományozások és egyebek , mondjuk, hogy ez évenként három és fél millió, egy fillérrel sem több ; 2. színházi bálok, hangversenyek, mulatságok előadások, jövedelmének egy jelentéktelen része, mindössze négy és fél millió; 3. a lóversenyekre kivetett adókból körülbelül egy millió ; 4. a sírhelyek eladásából, fizető betegek díjaiból stb. stb. húsz millió, ami nem sok ; végül a hatóság évi hozzájárulása húsz millió, ami semmiség; összevissza negyvenhét millió . . . A hölgy. Amiről nem érdemes beszélni. A rendőrfőnök, (meghajol) Ön mondta. A hölgy. Ah. én mondtam? Még egy dolgot kell önnek mondanom Férjem ma még csak rám nézve veszedelmes, de nem sokára közveszélyes lesz. A rendőrfőnök. Mihelyt közveszélyessé lesz, asszonyom, mi is ott leszünk. Addig azonban, minthogy a tébolydák zsúfolva vannak bennlakókkal és egész s reg jelentkezőt kénytelenek visszautasítani, és minthogy nem avatkozhatom bele a dologba és első mindjárt első kérelmére nem tartóztathatok le egy embert, akinek elmebaja minden valószínűség szerint csak a felesége fantáziájában van meg, és minthogy végül minden jóakaratom mellett sem vesztegethetem el az egész délelőttöt azzal, hogy mindig ugyanazt a dolgot ismételjem, anélkül, hogy megértenének, természetesnek fogja találni, hogy az ügyet befejezettnek nyilvánítom. (Felkel.) A hölgy. Vagyis, kapitány úr . . . A rendőrfőnök. Ön nagyon bájosan, nagyon érdekesen tud csevegni, de fájdalom a kötelesség szólit, amint az operákban van. Asszonyom, a viszontlátásra. A férjének rendeltessen brómot, mozgást, hidegvizkurát, magamat ajánlom. A hölgy. (El.: FENYvESI EMIL Vigsinház — Candida Lázár raj