Színházi Élet, 1919. május 25–31. (8. évfolyam, 21. szám)
1919-05-25 / 21. szám
Vi. évfolyama 1016 május 25-től május 31-ig ELŐFIZETÉSI ÁRA : kotta-melléklettel Budapesten és vidéken Negyedévre . . 24. K Egyes számára : Budapesten és O. vidéken . . K ~ 21. SZÁRAI SZÍNHÁZI ÉLET SZÍNHÁZI, IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI HETILAP MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP REGGEL Hirdetések mm.-sora 3 korone Szerkesztőség Erzsébet-körút 24 Telefon: József 129-35 Kiadóhivatal Erzsébet-körút 29 Telefon: József 121-72 A jegypénztár száma • Telefon: József 121-73 Szemek a homályban Irta: KOSZTOLÁNYI DEZSŐ Mióta az idő forradalmasan megfordult, magam is máskép cselekszem, mint annak előtte. Gyakran járok színházba. De nem a nézőtérre, hanem a színpadra és onnan nézem — izgalmas dráma — a nézőteret, mely zsibongó életével naponta szerepel a világtörténelemben és a színpadról egy másik eleven színpadot mutat nekem. Elhidegültem a feslett dráma iránt, mert a hétköznapjaink is súlyosak drámától. Ellenben egyre jobban érdekel az, ami van. Hátat fordítva a színpadnak, töltöm az estéimet, egy zsöllyén vagy a függöny mögött, a kukucskálólyukon figyelve az embereket, kik — maguk se tudják — nekem játszanak, mint a história színészei. Egy pesztonka ül például az első sorban, közvetlen a zenekar mögött. Őneki most „premier"-je van. Először jelent meg a színházban s akkor is ezen a helyen. Lámpalázzal küzködik, semerre se mer nézni, csak akkor enyhül kicsit, mikor a rivalda lámpái elalusznak és a sötét szinpadon kiáltások, hörgések, jajveszékelések hallatszanak. Ilyenkor mer először körültekinteni s cserepes, durva kezével megsimogatja a zsöllye bársonyát. Milyen a mai színház képe ? A kérdésre nem könnyű felelni. Mert bár minden héten, minden nap gyorsan és átmenet nélkül változik minden, ami a régi rendből megmaradt, a változást nem vesszük észre mi, kik az idővel együtt változunk és egyszerre szereplők és megfigyelők, alanyak és tárgyak vagyunk. Valaha, a béke idején minden apróság szemet szúrt. Egy tárgy feltűnése vagy eltűnése, egy új szokás életbeléptetése más korszakot jelentett életünkben. Ma a döntő eseményekre se jut annyi figyelem, hogy valamiként megrögződhetne emlékezetünkben. Általában kimondhatjuk, hogy a történelem átélői idegesek, elfogultak s rossz megfigyelők és azok az illetékesek, a koronatanúk és a jó megfigyelők, akik nincsenek is jelen, csak egy-egy pillanatra nézik meg vagy csak hallomásból értesülnek róla, mert nekik van összehasonlítási alapjuk, melyet mi, kik minden idegszálunkkal élünk, nélkülözünk. Múlt este azonban, hogy szokásom szerint ismét a nézőt szemléltem, észrevettem, hogy a március 21-iki forradalom óta ismét eltűnt valami a színházból : a látcső. Azelőtt, mikor a színész játék közben letekintett a széksorokra, a páholyokra, úgy érezte, hogy ezer és ezer üvegszem figyeli, a látcsövek apró kis üvegkarikái, sötétben csillogó nagyítói remegtek egymás mellett, a feketebőr vagy elefántcsont tokkal. A látcső, a „kukker", vagy ahogy Arany János nevezi, tréfásan és kedvesen, a „színházi kukucs", az értőknek, az ínyenceknek, az elfinomultaknak pápaszeme