Színházi Élet, 1919. május 25–31. (8. évfolyam, 21. szám)

1919-05-25 / 21. szám

Vi­. évfolyama 1016 május 25-től május 31-ig ELŐFIZETÉSI ÁRA : kotta-melléklettel Budapesten és vidéken Negyedévre . . 24. K Egyes szám­ára : Budapesten és O. vidéken . . K ~ 21. SZÁRAI SZÍNHÁZI ÉLET SZÍNHÁZI, IRODALMI ÉS­­ MŰVÉSZETI HETILAP MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP REGGEL Hirdetések mm.-sora 3 korone Szerkesztőség Erzsébet-körút 24 Telefon: József 129-35 Kiadóhivatal Erzsébet-körút 29 Telefon: József 121-72 A jegypénztár száma • Telefon: József 121-73 Szemek a homályban Irta: KOSZTOLÁNYI DEZSŐ Mióta az idő forradalmasan meg­fordult, magam is máskép cselekszem, mint annak előtte. Gyakran járok szín­házba. De nem a nézőtérre, hanem a színpadra és onnan nézem — izgalmas dráma — a nézőteret, mely zsibongó életével naponta szerepel a világtörté­nelemben és a színpadról egy másik eleven színpadot mutat nekem. Elhide­gültem a feslett dráma iránt, mert a­ hétköznapjaink is súlyosak drámától. Ellenben egyre jobban érdekel az, ami van. Hátat fordítva a színpadnak, töltöm az estéimet, egy zsöllyén vagy a függöny mögött, a kukucskálólyukon figyelve az embereket, kik — maguk se tudják — nekem játszanak, mint a história színészei. Egy pesztonka ül például az első sorban, közvetlen a zenekar mögött. Őneki most „premier"-je van. Először jelent meg a színházban s akkor is ezen a helyen. Lámpalázzal küzködik, semerre se mer nézni, csak akkor enyhül kicsit, mikor a rivalda lámpái elalusz­nak és a sötét szinpadon kiáltások, hör­gések, jajveszékelések hallatszanak. Ilyenkor mer először körültekinteni s cserepes, durva kezével megsimogatja a zsöllye bársonyát. Milyen a mai színház képe ? A kér­désre nem könnyű felelni. Mert bár minden héten, minden nap gyorsan és átmenet nélkül változik minden, ami a régi rendből megmaradt, a változást nem vesszük észre mi, kik az idővel együtt változunk és egyszerre szerep­lők és megfigyelők, alanyak és tárgyak vagyunk. Valaha, a béke idején minden apróság szemet szúrt. Egy tárgy feltű­nése vagy eltűnése, egy új szokás életbeléptetése más korszakot jelentett életünkben. Ma a döntő eseményekre se jut annyi figyelem, hogy valamiként megrögződhetne emlékezetünkben. Álta­lában kimondhatjuk, hogy a történelem átélői idegesek, elfogultak s rossz meg­figyelők és azok az illetékesek, a korona­tanúk és a jó megfigyelők, akik nincse­nek is jelen, csak egy-egy pillanatra nézik meg vagy csak hallomásból érte­sülnek róla, mert nekik van összehason­lítási alapjuk, melyet mi, kik minden idegszálunkkal élünk, nélkülözünk. Múlt este azonban, hogy szokásom szerint ismét a nézőt szemléltem, észre­vettem, hogy a március 21-iki forradalom óta ismét eltűnt valami a színházból : a látcső. Azelőtt, mikor a színész játék közben letekintett a széksorokra, a páholyokra, úgy érezte, hogy ezer és ezer üvegszem figyeli, a látcsövek apró kis üvegkarikái, sötétben csillogó nagyí­tói remegtek egymás mellett, a fekete­bőr vagy elefántcsont tokkal. A látcső, a „kukker", vagy ahogy Arany János nevezi, tréfásan és kedvesen, a „szín­házi kukucs", az értőknek, az ínyen­ceknek, az elfinomultaknak pápaszeme

Next