Színházi Élet, 1919. július 6–12. (8. évfolyam, 27. szám)

1919-07-06 / 27. szám

21 SZÍNHÁZI ÉLET viselőjét, különösen az irodalom ifjú óriásai mentek et nagy rostáláson. Nagy volt az öröm, ha egyik-másik játékost rajtacsípték, hogy olyan nevet akar bemondani, ami ment már egyszer, még nagyobb a káröröm, amikor valaki olyan outsider nevet dobott be egyedüliségének biztos tudatéban, amely történetesen egy másik játékosnál is fel volt jegyezve. A játékosokat csakhamar egész sereg kibic vette körül, akik bámészkodva találgatták, micsoda új játék lehet az, amit ezek oly komoly­sággal űznek. Csakhamar kitalálták, miben áll a dolog és jóakaróan súgni kezdtek a lassan­ként kimerülő küzdőknek. Molnár és Nagy Lajos felháborodva utasították vissza az erkölcstelen ajánlatot, Karinthy azonban, aki már kezdett rosszul állni, segélyt kérő pillantásokkal báto­rította a kibiceket. Kisded játékait azonban mégis be kellett szüntetnie, mert játszótársai erélyesen protestáltak a csalás ellen. Miután a középfajsúlyú hírességeket kimerí­tették, következtek a leghíresebbek, a szépség­verseny, csupa első, sőt legelső osztályú híres­ség. Molnár a verseny komolyságához illő módon három percnyi pihenőt rendelt el, amit a másik két versenyző arra használt fel, hogy felfrissítse már-már nagyon megfogyatkozott istáját. Szegény Karinthyn veszedelmesen mutatkozni kezdtek a letörés jelei , nagy erő­feszítéssel még két nevet írt fel a cédulájára, ezután teljesen kidőlt és üres tekintettel nézett a levegőbe. Nyilvánvaló volt, hogy Karinthy már csak percekig bírja az iramot. A szépségversenyt ismét Molnár nyitotta meg. Nagy Lajossal együtt a híres nevek légióit vetette küzdelembe, de Karinthyt csak­hamar ki kellett zárni, mert végső elkeseredé­sében korrigálni akarta szerencséjét és nem létező, „link" nevekkel kezdett operálni. Molnár és Nagy még körülbelül öt percig szórta a híresnél híresebb nevek tömegeit, de lassanként észrevehetővé vált, hogy Nagy Lajos pozíciója is gyöngül és Molnár egyre hevesebbé váló támadásait már csak gyengén tudja viszonozni. Újabb öt perc múlva elérkezett a legutolsó névhez és csüggedten feladta a versenyt. Mol­nár pedig diadalmasan akarta bezsebelni a betett tizenöt koronákat. Ebben a pillanatban Karinthy, mintha isteni ihlet szállta volna meg, hirtelen felugrott és a nagy felfedezők szent elragadtatásával kiáltotta a kibicek serege felé :­ Az arcok megdöbbenve fordultak Molnár és Nagy felé, akik restelkedve néztek céduláikra Ezt a nevet ugyanis kifelejtették és igy vég­­eredményben mégis csak Karinthy nyerte meg a versenyt. Az első nagysikerű játék óta általános let a névjáték. Egyes csoportok már egészen hazárdjátékot csináltak belőle. Vannak ma kialakult szabályok és vannak „Tilos nevek" amelyeket egyáltalában nem szabad játékba vinni, mert ellenkező esetben bírságot kel fizetni. A játékszenvedély már annyira elmér­gesedett, hogy sokan felfegyverkezve mennek a játékhoz, a lexikonból előre kiírnak egész sereg fantasztikus nevet s azokkal igyekeznek operálni. De ezeket már ismerik és nem engedik őket szóhoz jutni. A névjáték pedig szépet virul, nagy elterjedtségnek örvend és előre láthatóan e sorok megjelenése után a leg­szé­lesebb körökben is hívekre fog találni. ./•rTft*­­ GABÁNYI LÁSZLÓ Nemzeti Színház — Revizor (Lázár r — Bonaparte )

Next