Színházi Élet, 1919. július 13–19. (8. évfolyam, 28. szám)

1919-07-13 / 28. szám

SZÍNHÁZI ÉLET nyerek statisztikáját. De bármennyire is tudom, harsogva kiáltom az egész orvosi egyetem felé: a köszvényről még lemondok, ha muszáj, de a nikotin­mérgezésről soha ! Nem bánom, életem fogytáig megélek salátán és kelkáposz­tán, de ne vegyétek el tőlem a szivart, ne fosszatok meg attól a gyönyörűség­től, hogy szervezetemet ezzel a drága méreggel tönkretehessem. Mikor lettem rosszul az első cigaret­tától, nem igen tudom már, de azt tudom, hogy rég megünnepeltem a szi­varral való frigykötésem ezüstlakodalmát s inkább ma bucsut mondanék a világ­nak, minthogy ettől a hűséges élet­társamtól elválnék. Most lenne hozzám hűtelenné a dohány, mikor jóban és rosszban, vészben és viharban, annyi sok esztendeig együtt voltunk ? A reg­geli cigaretta könnyű füstje, az ebéd­utáni média íze jobban belekapcsolódott az életembe, mint összes fiatalkori sze­relmeim s minden sor, melyet boglyas­fejü kamaszkorom óta leirtam, egy-egy agyonrágicsált szivarra emlékeztet, mert sohase tudtam leírni egy épkézláb mon­datot, ha szivarom szürke füstfelhője ott nem lebegett a fejem körül. Talán a hajam is a szivar füstjétől lett idő előtt oly fehér, mint a bibliabeli pát­riárkáké. És most, már napok óta, a jószivü barátaim könyörülnek meg raj­tam néha-néha egy szivar erejéig s a szivem elfacsarodik a gondolatra, hogy a nikotinmérgezésből kigyógyulva kell majd megélnem a nyolcvanadik élet­évemet. Mit ér a napsugár, a hűvös erdő, a csobogó patak, ha az ember az élet egyetlen, igazi élvezetéről, az állandó nikotinmérgezésről is lemondani kénytelen f Ismeritek az öreg abbéról szóló anek­dotát, aki hosszúszárú csibukból szívta a szűzdohányt, kövér orrát sárga spanyol burnóttal hizlalta s akinek túlságos gourmet-voltát a kegyes püspök ur e szemére vetette ? A jó abbé lesütötte a szemét s alázatosan válaszolt : — Igen, atyám, mindebben csakugyan bűnös vagyok. Az orrom és a szám egyképpen élvezi a földi jókat, de mit ér mindez, ha még nem találtak olyan növényt, mellyel a fülemnek kedvez­hetnék? Oh, szerencsés abbé, mik az én szen­vedéseim a tieidhez képest ? Némítsátok el az ajkamat egy szivarral s én hálásan és boldog szivvel nyugszom bele e gondolatba, hogy az orromat és a füle­met parlagon hevertetem. ÍS. SÍK REZSŐ — SARKADI ALADÁR Városi Szinház — Üdvöske (Papp Rezső felv.)

Next