Színházi Élet, 1919. július 13–19. (8. évfolyam, 28. szám)
1919-07-13 / 28. szám
SZÍNHÁZI ÉLET nyerek statisztikáját. De bármennyire is tudom, harsogva kiáltom az egész orvosi egyetem felé: a köszvényről még lemondok, ha muszáj, de a nikotinmérgezésről soha ! Nem bánom, életem fogytáig megélek salátán és kelkáposztán, de ne vegyétek el tőlem a szivart, ne fosszatok meg attól a gyönyörűségtől, hogy szervezetemet ezzel a drága méreggel tönkretehessem. Mikor lettem rosszul az első cigarettától, nem igen tudom már, de azt tudom, hogy rég megünnepeltem a szivarral való frigykötésem ezüstlakodalmát s inkább ma bucsut mondanék a világnak, minthogy ettől a hűséges élettársamtól elválnék. Most lenne hozzám hűtelenné a dohány, mikor jóban és rosszban, vészben és viharban, annyi sok esztendeig együtt voltunk ? A reggeli cigaretta könnyű füstje, az ebédutáni média íze jobban belekapcsolódott az életembe, mint összes fiatalkori szerelmeim s minden sor, melyet boglyasfejü kamaszkorom óta leirtam, egy-egy agyonrágicsált szivarra emlékeztet, mert sohase tudtam leírni egy épkézláb mondatot, ha szivarom szürke füstfelhője ott nem lebegett a fejem körül. Talán a hajam is a szivar füstjétől lett idő előtt oly fehér, mint a bibliabeli pátriárkáké. És most, már napok óta, a jószivü barátaim könyörülnek meg rajtam néha-néha egy szivar erejéig s a szivem elfacsarodik a gondolatra, hogy a nikotinmérgezésből kigyógyulva kell majd megélnem a nyolcvanadik életévemet. Mit ér a napsugár, a hűvös erdő, a csobogó patak, ha az ember az élet egyetlen, igazi élvezetéről, az állandó nikotinmérgezésről is lemondani kénytelen f Ismeritek az öreg abbéról szóló anekdotát, aki hosszúszárú csibukból szívta a szűzdohányt, kövér orrát sárga spanyol burnóttal hizlalta s akinek túlságos gourmet-voltát a kegyes püspök ur e szemére vetette ? A jó abbé lesütötte a szemét s alázatosan válaszolt : — Igen, atyám, mindebben csakugyan bűnös vagyok. Az orrom és a szám egyképpen élvezi a földi jókat, de mit ér mindez, ha még nem találtak olyan növényt, mellyel a fülemnek kedvezhetnék? Oh, szerencsés abbé, mik az én szenvedéseim a tieidhez képest ? Némítsátok el az ajkamat egy szivarral s én hálásan és boldog szivvel nyugszom bele e gondolatba, hogy az orromat és a fülemet parlagon hevertetem. ÍS. SÍK REZSŐ — SARKADI ALADÁR Városi Szinház — Üdvöske (Papp Rezső felv.)