Színházi Élet, 1919. szeptember 7–13. (8. évfolyam, 31-32. szám)
1919-09-07 / 31-32. szám
SZÍNHÁZI ÉLET 5 Dóczy Lajos báró 1845—1919 Az este, az augusztus 27-ről 28-ára virradó éjszaka, mikor Dóczy Lajos báró szelíden, mosolyogva elpihent a végtelenben, ép oly derűs, stílusos és eseményekben gazdag volt, mint egész életsorsa. Az osztrák határvidékről került Pestre, kilenc éves korában szedte rímbe először érzéseit, mint 12 esztendős szegény kis diák leckéből tartotta el magát s még húszéves sem volt, hogy Széchenyiről irt versével felkeltette Deák Ferenc figyelmét. Ekkor már a miniszterelnöki sajtóirodában dolgozott,hová a régi kávéforrás főalakjai segítették, velük csinálta a Borsszem Jankót. Itt folyt akkoriban egész munkássága, mely megszerezte számára az idősebbik Andrássy érdeklődését, Gyula később barátságát. A külügyminiszter Andrássy elsőnek vitte magával minisztériumába, a Bécsben még inkább szerették és ünnepelték, mint itthon, Pesten, a legelőkelőbb porták nyíltak meg előtte, rövidesen udvari ember lett, az egyetlen udvarképes magyar író, írói s politikai karrierje egyaránt sima és ragyogó. Csak sikerei voltak. Példátlan gyorsan lett osztályfőnök a külügyminisztériumban, épen így egy csapásra hódította meg a közönséget „A csók" című vígjátékkal, melynek bécsi sikere még pestinél is hangosabb volt, ha leheti még elhatározóbb.« Most már versenyeztek a kiadók minden soráért, tárcáit, színikritikáit, cikkeit arannyal fizették Pesten és Bécsben, mert németül ép oly könnyen irt, mint magyarul. Ezért oly kitűnő minden fordítás, mely a keze alól került ki. Arany Jánost, az Ember tragédiáját németre hasonló tökéletességgel fordította, mint magyarra Goethét és Schillert. Andrássy után ő is nyugalomba vonult. Hazajött Pestre, régi barátai közé. Itt Gyulai Pál, Fraknói Vilmos, Beöthy Zsolt, Horváth Keglevich Boldizsár, gróf, Rákosi István Jenő, Alexander Bernát körében töltötte éveit. A legutolsó napokig nagy tisztelője volt Rákosi Szidi asszonynak, ki annak idején „A csók" írására inspirálta. Az utolsó években Beöthy Lászlót látta gyakran magánál. Mindvégig friss volt, semmi sem zavarta élete harmóniáját. Egy éve csak, hogy csontgyuladást kapott s az idei májuson amputálni kellett bal lábát. Hamar felgyógyult, új erőre kapott s új munkába kezdett. Vilmos császárról szeretett volna tanulmányt írni. De csak az előszóval 25-én. Julius 26-án készült el julius már nem tudott felkelni az ágyából, hogy íróasztalához üljön. És most már nem is akar többé a dolgozóasztalhoz ülni. Pedig nagyon tudott akarni. S olyan szép célok hevítették, aminek a halandó embert csak álmában szokták kisérteni.