Színházi Élet, 1919. szeptember 7–13. (8. évfolyam, 31-32. szám)

1919-09-07 / 31-32. szám

SZÍNHÁZI ÉLE­T 5 Dóczy Lajos báró 1845—1919 Az este, az augusztus 27-ről 28-ára virradó éjszaka, mikor Dóczy Lajos báró szelíden, mosolyogva elpihent a végtelenben, ép oly derűs, stílusos és eseményekben gazdag volt, mint egész életsorsa. Az osztrák határvidékről került Pestre, kilenc éves korában szedte rímbe elő­ször érzéseit, mint 12 esztendős sze­gény kis diák leckéből tartotta el ma­gát s még húszéves sem volt, hogy Széchenyiről irt versével felkeltette Deák Ferenc fi­gyelmét. Ekkor már a miniszter­elnöki sajtóirodá­ban dolgozott,hová a régi kávéforrás főalakjai segítették, velük csinálta a Borsszem Jankót. Itt folyt akkoriban egész munkássága, mely megszerezte számára az időseb­bik Andrássy érdeklődését, Gyula ké­sőbb barátságát. A külügyminiszter Andrássy elsőnek vitte magával minisztériumába, a Bécsben még in­kább szerették és ünnepelték, mint itthon, Pesten, a legelőkelőbb por­ták nyíltak meg előtte, rövidesen udvari ember lett, az egyetlen udvarképes ma­gyar író, írói s politikai karrierje egyaránt sima és ragyogó. Csak sikerei voltak. Pél­dátlan gyorsan lett osztályfőnök a kül­­­­ügyminisztériumban, épen így egy csa­pásra hódította meg a közönséget „A csók" című vígjátékkal, melynek bécsi sikere még pestinél is hangosabb volt, ha leheti még elhatározóbb.« Most már versenyeztek a kiadók minden so­ráért, tárcáit, színikritikáit, cikkeit aran­­nyal fizették Pesten­­ és Bécsben, mert németül ép oly könnyen irt, mint ma­gyarul. Ezért oly kitűnő minden fordí­tás, mely a keze alól került ki. Arany Jánost, az Ember tragédiáját németre hasonló tökéletességgel fordította, mint magyarra Goethét és Schillert. Andrássy után ő is nyugalomba vo­nult. Hazajött Pestre, régi barátai közé. Itt Gyulai Pál, Frakn­ói Vilmos, Beöthy Zsolt, Hor­váth Keglevich Boldizsár, gróf, Rákosi István Jenő, Alexander Bernát körében töltötte éveit. A legutolsó napokig nagy tisz­telője volt Rákosi Szidi asszonynak, ki annak idején „A csók" írására inspi­rálta. Az utolsó években Beöthy Lászlót látta gyak­ran magánál. Mindvégig friss volt, semmi sem zavarta élete har­móniáját. Egy éve csak, hogy csont­gyuladást kapott s az idei májuson amputálni kellett bal lábát. Hamar felgyógyult, új erő­re kapott s új munkába kezdett. Vilmos császárról szeretett volna tanulmányt írni. De csak az előszóval 25-én. Julius 26-án készült el julius már nem tudott felkelni az ágyából, hogy íróasztalához üljön. És most már nem is akar többé a dolgozóasztalhoz ülni. Pedig nagyon tudott akarni. S olyan szép célok hevítették, ami­nek a halandó embert csak álmában szokták kisérteni.

Next