Színházi Élet, 1919. szeptember 21–27. (8. évfolyam, 35-36. szám)
1919-09-21 / 35-36. szám
éppen olyan specifikus színházi érzék kell, mint ahhoz, hogy a színházban élvezzünk. ... És miben nyilvánul meg ez az érzék ? — Mindenekelőtt a színház iránt érzett szeretetben. Az én generációm még szerette a színházat, a magáé hidegen, sőt gyakran ellenségesen, vagy lenézőn áll velle szemben. A maga generációja már nem is tudja, voltaképen mit kívánjon a színháztól. A kritikusok (kevés kivétellel) tiszta irodalmat követelnek tőle, a közönség szellemtelen szenzációt. A kritikusok ünnepnapokat akarnak, a közönség a hétköznapját akarja ! De a színházművészet — akárcsak az élet — bölcs összessége a hétköznapoknak és vasárnapoknak. Hangulatot akar a színházban ? Jó ! De ne legyen színházi eszközökkel elért hangulat — nem lehet egy lírai költemény hangulata ! Szép színpadi képeket akar? Jó! De ezek szép színpadi képek legyenek — ne festmények. — De hátha a lírai költeményt többre becsülöm, mint a drámát ? — Akkor a líra iránt több érzéke van, mint a színház iránt ! Magában véve egy műfaj sem áll felette a másiknak. Ámde van egy rendkívül egyéni értelmező: a szívünk ! Maga a lírát taksálja többre, én a színházat ! De ezért nincs joga, hogy magát műveltebb, mélyebben érző embernek tartsa ! Nem is tudhatja, hogy nekem minő gyönyörűséget okoz a színház, mert hiszen magából a specifikus színházi érzék hiányzik ! És ebben igazán korának gyermeke is, legközelebb már azt is rossz néven fogják venni a színésztől, hogy szép ! Elfojtott nevetés szűrődött ki a nézőtérről. A páholynyitogató egy zsámolyra telepedett és vajaskenyeret majszolt , a jegesmedve éhes volt. A modern vígjáték múzsája tovább kötötte harisnyáját. — A színházi érzék, — folytatta az öregúr, — egész generációjukból hiányzik, költőikből, kritikusaikból, közönségükből ... az én típusom csaknem teljesen kihalt ; azt hiszem én vagyok az utolsó igazi színházi kabsüté ... Ha lenne magukban valódi színházi érzék, a mozijaik üresen állanának ! Feliratot keresnek egy új színházi épületre ? írják a homlokzatára : a színház legyen színház ! Nem szívesen gáncsoltatom a jelenkort a mult nagyobb dicsőségére, ezért — ha kissé bizonytalanul is — ezt mondtam : — Mint fanatikus színházbarát, határozottan igazságtalanságot követ el rajtunk ! A színház is fejlődött, mint minden más, ami él és lélekzik ! — Fejlődött, mint ahogyan a népdal gassenhauerré lett ! Fejlődés volt, hogy Midás királynak szamárfülei nőttek ? A nagy színházi serénykedésben elvesztették a színházat ! A drámájuk pszichológiai értekezés, a színművük vezércikk, a vígjátékuk tárca, a bohózatuk cirkusz és az operettjük — — Kissé általánosan ítélkezik — — Mint minden fanatikus ! Én pedig fanatikusa vagyok a színháznak. — Mégis csak nagy kár lenne, — mondtam — ha a maga típusa kihalna ! Ha valóban maga lenne az utolsó színházi habsüté I Higyje el, hogy . . . Az ismeretlen elmosolyodott : — Titokban megsúghatom magénak : az én típusom újból fel fog éledni! fi z új színházi kabiüték még bölcsőben feküsznek. A mozi a krízis, amelyre csak a gyógyulás következhetik. Még többet is akart mondani, de ebben a pillanatban fölgyulladtak a villanyok — és az öregúr eltűnt. A páholynyitogató a vajaskenyere maradványait sietve a zsebébe dugta, a ruhatáros asszony összegöngyölte a kötését és néhány perc múlva már hallhatta az első gorombaságot : — No, megkapom még ma a felöltőmet ? Vagy írásos kérvényt nyújtsak be érte ? Carl Ettlinger. Pajzs Elemér fordítása. A miniszter előszobájában. A küldöttség a nők számára is kéri a dohányjegy kiutalását (Mühlbeck rajza)