Színházi Élet, 1919. október 19–25. (8. évfolyam, 43-44. szám)

1919-10-19 / 43-44. szám

vili- évfolyam Censurat : ut. wiuresian 1919 október 19-től október 25-ig 43. szám Szerkesztőség ELŐFIZETÉSI ÁRA : Budapesten és vidéken Negyedévre . . 36. K Egyes szám­ára : Budapesten és vidéken . . . Hirdetések rom.­sore 4 koron» SZÍNHÁZI, IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI HETILAP MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP REGGEL Felelős szerkesztő : INCZE SÁNDOR Erzsébet-körút 24 Telefon: József 129-35 Kiadóhivatal Erzsébet-körút 89 Telefon: József 121-72 A jegypénztár száma : Telefon: József 121-73 A TAPS írta : SZÉP ERNŐ óda dolog a taps. Csuda ha­tás az az ember fülében. Csuda találmánya az em­berfajtának. Azt olvastam Combarieu francia urnák zenetörténetében, hogy hát a tapsot a vad emberek kezdték, mi­kor meneteltek harcolni egyik társaság a másik ellen. Összecsapták a két te­nyeröket, meg összecsapták, egyszerre és újra egyszerre, úgy tartották be a lépést és úgy csinálták maguknak a frisseséget a járáshoz. A harcisták kö­zül repült át a taps a táncistákhoz, táncoló leányokhoz és fiatalemberek­hez, akik a pogány szertartásokon tán­cot jártak. A taps jeladás, a taps ceri­monia, vallás és áhitat és örömjelen­tés, ünnep és tisztelet a taps. A taps szenvedély és udvariasság. A taps vadság és műveltség. A taps gesztálás és ős­természet. Van nevelt taps, hogy a fehér keztyüből ujj fittyen és fittyen kényesen a másik fehér keztyü hátára, van azután taps, hogy a két kéznek a tenyerei felfúvódnak és tü­zesek és violavörösek, olyanok, mint a jelképek­ emberek orcái. A héten, kérem, szerdán este hallgattam és néz­tem a tapsot. A Zeneakadémián vol­tam a tapsnál. Benn voltam abban a bő teremben már a taps előtt és néz­tem a zenekarnak a készülődését. Óriási zenekar, az egész terem minden egyes székén ült vagy ott állott széke előtt a taps zenésze, fiú vagy a leány, vagy hölgy, vagy ur, vagy idős ur, vagy idős urnő. Ezek mind a taps tagjai voltak, helyükön voltak a pro­dukció előtt mind, a földszinten, meg az erkélyen körül, meg ott elől a pó­diumon széksorokban. Ott egy sápadt ezüst orgona meredekje alatt egy tükör­tiszta fekete zongora állott, ajka fel volt nyitva s elefántcsont fogsorát mu­tatta a villany világosságában. A sok, sok, sok hangász, akiktől azután tapsot hallottam, azok nyugtalanul vár­a­tak valamire, izegtek-mozogtak, zsivajt adtak szájaikból, bár a két kezük az ő hangszerük, de a hangszereiket békén hagyták. Oly egyszerűek azok és oly biztosak, nem kell azokat hangverseny előtt stimmelni. Egyszer csak ágasko­dás eredt és heves suttogás és hangos­ság ébredt, a fejek sürüen inogtak : igen, a pódiumon ott látszott elősietni egy világos fejű férfi feketében, fehér mellel, megismertem, hogy Dohnányi Ernő az és akkor már ki is volt sza­kadva a taps, úgy, mint a felhőszaka­dás. A tapsnak teljes hatalmas kórusa állva volt lent, fent, mindenütt, szék­sorok közt, a falnál, az ajtókban, a pódiumon elöntötték a taps tagjai Doh­nányi Ernőt, majd elmerült köztük és a taps szinte sötétítette a fényes barna termet, mint a napon az erős esőzu­hogás sötétbe látszik takarni a leve­gőt, azután olyan volt, mintha még vi­lágosabb lenne a terem, mert a taps a villanyfényességhez hasonlított, néz­tem ott izgatott szemmel a taps szá­rait, a karokat, melyek mindenfelől mindenütt széjjel ugráltak szaporán és szárnyaltak pillanatnyi szárnyalással, káprázat volt hallásomon és láttam, mint esnek mint szökőkút ivei össze­felé a pódiumon virágok, piros és fehér szin virágfejek, szekfük Sokáig. Mind

Next