Színházi Élet, 1919. november 30–december 6. (8. évfolyam, 50. szám)
1919-11-30 / 50. szám
2 SZÍNHÁZI fILET rösmarty Lear király-*, Arany Hamlet-je, Petőfi Coriolanus-a jelent. Korunk nagy eposzai és regényei is mesterkezekre akadtak a magyar nyelv birodalmában — kiben ne élne zengve és andalítón Bérczy Károly naiv bájú Anyegin fordítása, egyike a legnemesebb szöveteknek, mely magyar és egyben orosz, egy idegen nyelv illatát lehellő tiszta és tökéletes nyelv? Akik Dosztojevszkij, Tolsztoj és Turgenyev remekműveit németül és franciául olvasták s azután megint magyarul, azt mondanák, hogy a magyar nyelv talán rokonabb az orosszal, mint amazok, annyival mélyebben és tökéletesebben értik meg annak szellemét , holott ezt a hatást egyszerűen Szabó Endrének köszönhetjük, aki az orosz remekműveket fordította, úgy, hogy nemcsak a mondanivalót, de a formák szellemét otthonossá tette nyelvünkben. Ábrányi Emil, aki a század legnagyobb romantikus költőjének, Edmond Rostandnak Cyranóját és Sasfiókját költötte meg magyarul, egyik legfőbb bizonyítéka a magyar kultúra eme hagyományos szerencséjének. íme egy mű, ami a tökéletesség erejével hat. Jól tudjuk, hogy Rostandot a legnagyobbnak nevezni, egy kicsit hadüzenetet jelent az esztétikai elméletek területén azokkal szemben, akik összezavarva a költészetet és filozófiát, követelményekkel állanak elő, a művészet és élet viszonyát valami elhatározott dolognak képzelvén. A valódi költők azonban, kik egy életen át, szóban és írásban ábrándoznak a nagy műről, amint meg kellene alkotni s amihez képest a legszebb vers is csak vázlat és gyakorlat és erőpróba : hódolattal hajolnak meg a lángész előtt, aki ezt a művet meg is alkotta. Mert Cyrano és a Sasfiók művek, a szónak abszolút értelmében — fölötte állanak minden alkalmazott kritikai rendszernek, külön törvények világa : bármennyire zárt és elhatárolt világ, mégis végtelen, mint a kör, mely visszatér önmagába — egyenrangú a külső világgal. Még az egyéni vonás és eredetiség követelménye is erőtlenül hull vissza róla, tárgytalanná válik — Rostand nem is egyéni és nem is eredeti, nem is lehet az : egy nemzet és faj géniuszát szólaltatja meg, összessége ama személytelen erőknek, amik egy nyelv költészetének egész múltját foglalják magukban s melyet a költők úgy adnak et egymásnak, mint drága örökséget. Két drágakő e két mű : értéküket az elemző művészettudomány nem határozhatja meg, mert nem tudja felbontani — csak abból a csodálatos hatásból következtethet rá, amivel egyformán kápráztatnak könyvben épúgy, mint színpadon : — csak az indulat rendkívüli hőfokát sejtheti meg, melyben, — mint ahogy gyémántkristállyá áll össze legpokolibb izzásában a közönséges szén — elválaszthatatlanul forrott egybe két ellentétes lelki elem : líra és drámaiság, és És az a költő, aki ezeket a nemzeti faji összetevőket oly tökéletesen szólaltatja meg a tulajdon nyelvén, mint Ábrányi Emil : nemcsak a maga ROSTAND EDMOND a Sasfiók szerzője