Színházi Élet, 1921. június 12–18. (10. évfolyam, 24. szám)

1921-06-12 / 24. szám

4 SZÍNHÁZI ÉLET Minden kertnek megvan a maga dísze, a maga legszebb virága, a színésziskolákban is vannak olyan növendékek, akiknek tanáraik, társaik már előlegezik remény­eik teljesedését, ezek játsszák a vizsgákon a főszerepeket, az előadásokon már nem statisztálnak, hanem szavas szerepeket kapnak, szóval ők az is­kolai primadonnák. Választás az iskolákban. GEN nehéz feladatra vállalkoztam, felderíteni, hogy kik a pesti szí­nésziskolák szárjai ? Nem volt még olyan nehéz politikai válasz­tás, mint amikor a növendékeket arra kér­tem, hogy ők maguk válasszák meg azt, akit a legtehetségesebbnek tartanak. A választás iskolánkénti általános és titkos volt, termé­szetesen a szavazati jog a mai idők demokra­tikus szellemének megfelelően a nőkre is ki­terjedt. Egyszerű kis papírlapra írták a jelölt nevét, azt összegyűjtötték egy kalapba, az­tán megszámlálták a szavazatokat és ünne­pélyesen kihirdették az eredményt. Az eredmény: ORSZÁGOS kémia, az Színművészeti Aka-Országos Színész­egyesület színésziskolája, Rákosi Szidi és Rózsahegyi Kálmán színésziskolájának legtehetségesebb leány és fiú növendékei : Iványi Márta, Mezei Gaby, Timár Margit, Kondor Iby, Kemény László, Miklós Marcell,Taploczay Károly, Berczy Géza. Csaknem mind a nyolcan már pesti színhá­zak leszerződtetett tagjai, akik már belekós­toltak a színpadi dicsőségbe. Akkor leszek csak igazságos, ha ideírom, hogy a többiek között is igen sok a feltűnő tehetség, két he­lyen pótválasztást kellett volna elrendelni, de a jelöltek sorsot húztak és így dőlt el az el­sőség. A tanárok sehol sem akartak nyilat­ a­ Srsj0 Ujwichil M A Rákosi Szidi-filmiskola növendékei: 1. Köröm Piroska, 2. Végh Kálmán, 3 Bigfalvi Juci, 4. Zlatovszky Annus, 5. Thuróczy Vilmos, 6. Sas László, 7. B. Bodor József, 8. Busák Mária, 9. Mireille de Nub­el, 10. Pusztai Magda, 1I. Damásdi Antónia, 12. Lorenz Ilus, 13. Cseke Évi, 14. Lopár Juci, 15. Chilko Jolanda, 16. Sillay Tibor, 17. Kathó Boris, 18. Nazimeczky. (Diskay felvétel)

Next