Színházi Élet, 1921. december 4–10. (10. évfolyam, 49. szám)
1921-12-04 / 49. szám
52 SZÍNHÁZI ÉLET, Bróm doktor a »Szinház" előadásáiul baktatott hazafelé s mint a Magyar Szinház nézői általán, el volt ragadtatva. — Egy csodálatos ember ez a Molnár — mondta magában — és igaza van Schopenhauernek, amikor azt mondja, hogy a költők és a nagy gondolkodók az emberiség fejedelmei. Hogy ezt tényleg Schopenhauernél olvasta-e, vagy csak úgy hallotta egyszer a kávéházban, nem tudni, de Bróm doktor fejében visszatérő rt frein gyanánt egyre ott motoszkált ez a szó, hogy fejdelem. S mintha ezzel az értékmeghatározással a saját emberi méltósága is megnőtt volna, fejedelmi grandezzával veregetett a házmester vállára, aki kaput nyitni jött és a kapupénzre vonatkozólag valami olyan félét morgott, hogy: — Majd az udva nagy . . . a — Bizony, az udvarnagy, — sopánkodott házmester — de azért mégis nehéz a megélhetés. A szemétpénz is kevés. — A szemét pénz, — mondta utánna elgondolkodva Brómn doktor — a szemét pénz ... Persze, egy fejedelemnek még ezzel sincs gondja. Biztos, hogy Molnár Ferenc nem maradt adós a kapupénzzel. Mikor az égsban volt, már egészen képzeletének hatalmába került s amit mások félálomnak neveznek, az nála egy félig gondolatokból, félig élénken vetített képekből álló folyamattá alakult. Egész rapszodikusan az jutott például az eszébe, hogy amikor a fejedelmek valamely más ország uralkodójához mennek látogatóba, udvariasságból felveszik az illető ország királyának uniformisát. A másik pillanatban már úgy érezte, hogy ő Molnár Ferenc és útban van London felé, ahol az amerikai szenzációs sikerek után újra elő fogják venni a Liliomot. Intett az udvarnagynak és magához kérette a szalonkocsiba a főkomornyikot. — Ki van vasalva a szoknyám ? — kérdezte tőle gondterhes arccal. — Miféle szoknya? —kérdezte kissé megütközve, de sok tisztelettel a főkomornyik. — A skót ezredesi szoknyám, tekintve, hogy az angol nép vendégei leszünk. — Felség, — vakarta a fejét a főkomornyik — minden rendben lesz, csupán egy kis baj van . . . Minden pillanatban várom Dublinból a táviratot, hogy vejjon az idén is rövid szoknya-e a divat ? Felségednek a tavalyi divat szerint kissé tul rövid szoknyája van. — Legrosszabb esetben megtoldjuk néhány fodorral, — vágott közbe szolgálatszerűen az udvari szabó, aki a szalonkocsi egyik sarkában lázasan fércelt valami kimonófélét, — ön mit dolgozik, kedves Tiller ? — Felséged japán kosztümjén dolgozom, mert tudvalevő, hogy a londoni bemutató után azonnal Tokióba utazunk, ahol Felségednek Az ördög című darabját fogják előadni. — Általán — folytatta a szabó — Felségednek sejtelme sincs, hogy az négy népszerűség, amely Felséged személyét és műveit övezi, mennyi gondot ad a szabóknak- Mert kértem, a rendes, bevett európai vagy amerikai népek uniformisáról pontos mintáim vannak. Ha Felséged parancsolja, bármely pillanatban felpróbálhatjuk a spanyol grandi kosztümöt, vagy a cserkesz ezredesi uniformist, de mit csináljak most, amikor Szeregálból kapom az értesítést, hogy ott elő fogják adni A farkast és Felséged személyes jelenlétét várják ? A szabó még jóformán be sem fejezte a mondatot, amikor két szolga bambusznádból font kosarat tett az asztalra. A főkomornyik azonnal bicskát vett elő és feszegetni kezdte a kosár födelét. — Íme a megoldás a kérdésre, — mondta lojális mosollyal, amikor a kosár teteje fölpattant. Itt vannak a felséged szenegáli kosztümjéhez szükséges csigák, kagylók és aranykarikák. Az udvari főszabó lázasan beletúrt a capiriacba, de egyszerre meghökkenve kapta vissza a kezét, amely egészen csuklóig fekete lett. — Miféle viselkedés ez? — lépett föl fenyegetőleg az udvarszernagy. — Hogy Aima