Színházi Élet, 1922. május 7–13. (11. évfolyam, 19. szám)

1922-05-07 / 19. szám

színházi élet 47 Bésán úr aztán arról beszélt, hogy szom­baton lesz a színiakadémia vizsgája. Az este van, hanem a délutáni főpróbára elvi­hetne. Eljövök-e vele ? — El ! — feleltem nagy hirtelen. — Hol találkozunk ? A Kossuth Lajos­utcán. Négy órakor. — Jó! Mikor az ut­cánkhoz értünk, mondom,hogy ne kísérjen tovább, megláthatnak. — Hát nem szabad minket együtt látni ? — kérdezte még. — Nem bizony Olyan szépen megcsókolta a kezemet. És most sza­ladtam haza.Va­lami nagy bol­dogság futott keresztül egész Van valakim ! Van valakim, aki bensőmön, megért ! Van valakim, aki arra visz, amerre én sze­retnék ! Sohasem volt még ez az érzésem, mindenki egy kicsit ellenség volt. És titkunk is van. Az, hogy pénteken találkozunk. Hogy elmegyünk a főpróbára. Meg hogy nem volt szabad egész hazáig kisérnie. Még a lépcsőn felfelé is szaladtam, még feljebb is szalad­tam, mint az emeletünk. Mikor visszafordul­tam, látom, hogy Géza jön. Megdobbant a szívem. — Igen, én most megcsalom őt ! — ez su­hant a fejemen keresztül. Még akkor nem olvastam, hogy mikor a nők megcsalják a férjüket, akkor a legkedvesebbek hozzájuk, de én se tudtam egyebet, mint hogy a leg­nagyobb kedvességgel szaladtam az emele­tünkről megint pár lépcsőt, elébe. — Géza ! De jó, hogy jön. Talán sírtam volna, ha nem jön. — Hová ment arra fel ? — Hogy magára gondoltam, nem vettem észre, hogy feljebb mentem. Mama, mert együtt látott bennünket, persze nem szólhatott semmit, csak annyit mondott : — Na, találkoztak? — Én közbevágtam, hogy Géza vala­hogy ne felelhes­sen . — Mama, mi­­ van ma? Szerda?­­ — Pedig tudtam, — hogy kedd van, de ezen össze­disputáltunk. — Géza is, mama is, aztán a mai újságot vettük elő mig megállapí­tottuk, hogy még­is kedd van. Ezzel elterelődött a mama, hogy firtassa, hol találkoztunk. Nekem mind­untalan megfordult az eszemben : — Én most megcsalom Gézét ! — Hát ilyen az, ha az ember csalja ... az urát. Talán sohasem voltam olyan beszédes hozzá, mint ma. És ő nagyon örült neki. Csak mikor Géza elment, lettem egyszerre borzasztóan fáradt. Mindjárt le is feküdtem az ágyba, hogy fáj a fejem. Pedig tulajdonkép csak azért feküd­tem le, hogy egészen csak „ö"-ra gondoljak. Van­­ valakim !" Nyitott szemekkel feküdtem és egyszerre csak észrevettem, hogy milyen gyorsan lélegzem. Aztán a párnát húztam mindjobban magamhoz, öleltem. Mikor mama bejött, az a furcsaság történt, hogy én felül­tem és roppant mereven az ajtóra néztem.

Next