Színházi Élet, 1922. május 7–13. (11. évfolyam, 19. szám)
1922-05-07 / 19. szám
színházi élet 47 Bésán úr aztán arról beszélt, hogy szombaton lesz a színiakadémia vizsgája. Az este van, hanem a délutáni főpróbára elvihetne. Eljövök-e vele ? — El ! — feleltem nagy hirtelen. — Hol találkozunk ? A Kossuth Lajosutcán. Négy órakor. — Jó! Mikor az utcánkhoz értünk, mondom,hogy ne kísérjen tovább, megláthatnak. — Hát nem szabad minket együtt látni ? — kérdezte még. — Nem bizony Olyan szépen megcsókolta a kezemet. És most szaladtam haza.Valami nagy boldogság futott keresztül egész Van valakim ! Van valakim, aki bensőmön, megért ! Van valakim, aki arra visz, amerre én szeretnék ! Sohasem volt még ez az érzésem, mindenki egy kicsit ellenség volt. És titkunk is van. Az, hogy pénteken találkozunk. Hogy elmegyünk a főpróbára. Meg hogy nem volt szabad egész hazáig kisérnie. Még a lépcsőn felfelé is szaladtam, még feljebb is szaladtam, mint az emeletünk. Mikor visszafordultam, látom, hogy Géza jön. Megdobbant a szívem. — Igen, én most megcsalom őt ! — ez suhant a fejemen keresztül. Még akkor nem olvastam, hogy mikor a nők megcsalják a férjüket, akkor a legkedvesebbek hozzájuk, de én se tudtam egyebet, mint hogy a legnagyobb kedvességgel szaladtam az emeletünkről megint pár lépcsőt, elébe. — Géza ! De jó, hogy jön. Talán sírtam volna, ha nem jön. — Hová ment arra fel ? — Hogy magára gondoltam, nem vettem észre, hogy feljebb mentem. Mama, mert együtt látott bennünket, persze nem szólhatott semmit, csak annyit mondott : — Na, találkoztak? — Én közbevágtam, hogy Géza valahogy ne felelhessen . — Mama, mi van ma? Szerda? — Pedig tudtam, — hogy kedd van, de ezen összedisputáltunk. — Géza is, mama is, aztán a mai újságot vettük elő mig megállapítottuk, hogy mégis kedd van. Ezzel elterelődött a mama, hogy firtassa, hol találkoztunk. Nekem minduntalan megfordult az eszemben : — Én most megcsalom Gézét ! — Hát ilyen az, ha az ember csalja ... az urát. Talán sohasem voltam olyan beszédes hozzá, mint ma. És ő nagyon örült neki. Csak mikor Géza elment, lettem egyszerre borzasztóan fáradt. Mindjárt le is feküdtem az ágyba, hogy fáj a fejem. Pedig tulajdonkép csak azért feküdtem le, hogy egészen csak „ö"-ra gondoljak. Van valakim !" Nyitott szemekkel feküdtem és egyszerre csak észrevettem, hogy milyen gyorsan lélegzem. Aztán a párnát húztam mindjobban magamhoz, öleltem. Mikor mama bejött, az a furcsaság történt, hogy én felültem és roppant mereven az ajtóra néztem.