Színházi Élet, 1922. december 3–9. (11. évfolyam, 49. szám)
1922-12-03 / 49. szám
25 SZÍNHÁZI ÉLET tollat becsül a legtöbbre, amit magyaroktól kapott egy azóta elszakított országrészben. Mikor ezt elmondta Bartsch, a társaságban megszólalt egy úr: „Ugy van, tőlem kapta". Ez Janovics Jenő volt, a kolozsvári igazgató, aki Budapesten járván, szintén ott volt a társaságban. Ő adta az aranytollat Lehárnak a Luxemburg grófja huszonötödik kolozsvári előadásán, amelyet a szerző maga dirigált, ezelőtt tizenöt esztendővel. — Mi van a többi színházakkal? — Szaporodnak. — És pedig ? — A Corvin, amely mozi-műsorral nyílt meg, már úgy épült, hogy színháznak is lehessen használni. Csak egy ott felejtett melléképület lebontására kell még engedélyt kapnia a tulajdonos banknak, és egy-kettőre kész lesz Budapest új színháza. — Volt-e sok lumpolás a héten ? — Egy nagyon kedves estélyre voltam meghíva: Beöthy Baba bált adott szüleinek Jósika utca 2. szám alatti összes termeiben. Régen láttam ilyen tündéri közönséget : Budapest legszebb bakfisai mind ott voltak. De ott voltak Budapest legfelsőbb ifjú táncosai is. A remekül sikerült bálon egy mulatságos incidens is történt. Beöthy László, miután atyai minőségében megcsinálta a kellő honnőröket, átszaladt a Fészekbe, hogy majd visszajön. Viszont a Fészekben tartózkodott László Ferenc, az ismert nagyvállalkozó. László odatelefonált Beöthyékhez hoz jövő szobalánynak és a telefonmondja meg a nagyságos azt modta : asszonynak (értvén alatta a feleségét, Lenkey Hedviget), hogy jöjjön értem a Fészekbe. A szobalány pedig ijedten jelentette Beöthy Lászlónénak, hogy a Fészekből telefonáltak, menjen oda az uráért. Beöthyné nagyon megrémült: szent Isten, mi baja lehet az urának, hogy oda kell menni érte a Fészekbe. Hamar kapta a kalapját, bundáját és akart elrohanni hazulról. A lépcsőházban találkozott az urával, aki csodálkozva kérdezte tőle, hogy hova megy. Ezalatt természetesen Lenkey Hedvignek senki sem adta át az üzenetet. László, azt hiszem, még mindig ott vár a Fészekben. — Vaály Ilona miért van gyászban? — Igen súlyos csapás érte: meghalt az édesapja, Venetianer, újpesti főrabbi. Őt is mindenki sajnálja, mert rendkívül tehetséges, kitűnő és népszerű ember volt. Vaály Ilonát is mindenki sajnálja, mert mindenki szereti, és a haláleset nagyon lesújtotta. — Adja át a mi részvétünket is, ha találkozik vele. Mit tud még ? — Mayr, a világhírű basszista, jön Pestre. Hát még mit újságoljak ? Egy válópert. Beleznay Margit, aki feleségül ment Tóth Sándor kolozsvári lapszerkesztőhöz, elválik az urától és visszatér a színpadra. — Pletyka ? — Egy úrról és egy színésznőről tudok egy történetet, amelynek az eleje visszanyúlik azokba az évekbe, mikor az úr még nagyon szegény legény volt, a művésznő pedig kis művésznő. A szerelmesek akkor szakítottak, de a szakítás az úr anyagi helyzetére való tekintettel úgy folyt le, mint a hajdani boldog években a rendjeladományozás: az ilyenkor szokásos díjak elengedésével. Azóta sok víz lefolyt a Dunán és most nemcsak a művésznő nagyon ismert művésznő már, hanem az illető úr is hét nullával számolja a vagyonát. A minap tehát a gavallér kiállított egy komoly összegről szóló csekket és azt kései végkielégítés gyanánt minden megjegyzés nélkül elküldte a művésznőnek. A művésznő tudomásul vette a csekket és megjegyezte: „Látszik, hogy Pesten járt a jóvátételi bizottság". Kezüket csókolom. — Hova megy ? — Meg vagyok híva a Szinnyey-Merse-Társaság vacsorájára a Royal termébe. Petrovics Elek fog beszédet mondani és ez egy okkal több, hogy ott legyek. Viszontlátásra.