Színházi Élet, 1923. január 14–20. (12. évfolyam, 3. szám)
1923-01-14 / 3. szám
_ SZÍNHÁZI ÉLET 1 20 „Don Juan szelleme" Hosszú hónapok óta járja diadalmasan a világot a spanyol Angelo Cana híres vígjátéka. Nagy, igazán nemzetközi sikert aratott ez a darab, amely Németországban tűnt fel, ahol „Werwolf" címen került színre. A Vígszínház hamarosan megszerezte a vígjátékot lefordíttatta Kosztolányi Dezsővel és a közönség nagy érdeklődéssel várta a „Fenevad" bemutatóját. A nagy sikerek babonás előjele, a címválság szinte krónikus formában jelentkezett. Eleinte „Tigris" azután „Duvad" néven szerepelt a próbacédulákon a nevezetes szörnyeteg. Természetesen a címet megint megváltoztatták ; a nagyszerű bohózat minden valószínűség szerint „Don Juan szelleme" néven kerül bemutatóra. Felkerestük Góth Sándort, a „Don Juan szelleme" geniális rendezőjét és a Színházi Élet olvasói nevében megkértük, meséljen el egyet-mást a darabról. A következőket mondotta : — A „Don Juan szelleme" tulajdonképen Rudolf Lotharnak köszönheti világhírét. Az ismert német író egy tengeri útja alkalmával ismerte meg a szerzőt, Angelo Cana — hajóorvost. A doktor átadta a nevezetes utasnak a kéziratot ; bizonyára maga sem hitte volna, hogy Európa első színházai versengenek majd a darabjáért. A szó legkomolyabb értelmében. A berlini diadal idején a bécsi sajtó keserű szemrehányással illette a Burgszínházat, mert elszalasztotta az első német bemutató dicsőségét. A berlini előadás különben mintaszerű volt, a női főszerepet, Capablanca hercegasszonyát, Lily Marberg alakította. Ez a nagy név már magában is azt bizonyítja, hogy Berlinben tisztán látták : a Werwolfnak jövője, sőt, ami egy darabnál mégis csak nagyon fontos : jelene is van. Annyi szent, hogy a meséje rendkívül ötletes. Pajzán, friss jókedv önti el az egész cselekményt, amely annyira élénk menetű és erőteljes, hogy sokszor egyenesen izgalmassá válik. A színhely Capablanca hercegnő kastélya, Barcelona vidékén. A gyönyörű hercegasszony autón jár Barcelonába, ízig-vérig modern teremtés, csak éppen babonás egy kicsit. Ez egyébként kitűnően áll neki, amiről alapos tanúságot tehet a fiatal Paulo Mareira. Ez az ifjú a barcelonai leánygimnázium tanára ... de megjegyzem inkább olyan, mintha növendéke volna az említett intézetnek. A regényes szőkefürty apródok szerelmével imádja a hercegnőt. A kastélyban érdekes társaság üdül ; ott találjuk Don Florencio de Viana államügyészt és Don Eliphas de Leonet, a hírneves szellemidézőt, aki a hercegasszonyt meglehetősen szokatlan módon mulattatja. Megidézi Don Juan szellemét ... és ez nagyon súlyos dolog. Az élő Don Juan ezeregy asszonyt szeretett és természetesen ugyanennyit rázott le a nyakáról. A halott, a szellem azonban állandóan az ezeregy asszony társaságában kóvályog Most ez a szépszámú szellem vendégsereg befészkeli magát a Capablancák ősi kastélyába. Magától értetődőleg ez nem marad következmények nélkül. A környékbeli parasztasszonyokat egy titokzatos valaki csábítgatja, botrányos módon. Hogy kicsoda, micsoda, azt nem tudja senki. A kastély lakóin kívül nincs férfi az egész környéken, mert a faluban csupa vándorköszorús lakik, ezek pedig valamennyien a hegyeken túl járnak... Don Eliphas megfejti a talányt : a csábító Paulo tanár úr ! Paulo, aki soha életében nem merte a szemét nőre emelni, kétségbeesetten tiltakozik. Eliphas csillapítja. Nem ő maga a bűnös. Hanem a szelleme ! Ami alatt Paulo alszik, a szelleme kiszökik a rétre, és gazdája tudta és engedelme nélkül — hogy egy nem épen stílusos szóval éljek — aszfaltbetyárkodik. És a kastély babonás, szerelmes levegője még más bajt is okoz. Az ezeregy szerelmes asszony közelléte fontos lépésre készteti a büszke hercegnőt. Ezt a lépést — sajnos — balfelé teszi... No de hála Don Florencio világos fejének és Camilla grófkisasszony szerelmes szivének, rendbejő minden. A titokzatos dolgok meglelik a maguk természetes, de azért épen elég váratlan, nem közönséges magyarázatát és a szerző aranyszíve gondoskodott arról, hogy senki se járjon rosszul a darab végén. — Ami a rendező feladatát illeti, arról csak keveset szólok, de annál többet dolgozom a darab kifogástalan beállítása érdekében. Modern spanyol miliő ... ez kényes dolog. Sőt, arra is tekintettel vagyok, hogy a vígjáték katalán földön játszik. És Katalónia nem egy Spanyolországgal. A külsőségekben nagy segítségemre van Málnai Béla, remekbe illő, már spanyolstilü díszleteket tervezett. És művésztársaim végtelen buzgalommal, önfeláldozással támogatnak. Hálásan köszönöm nekik, elsősorban „kedves kolléganőmnek", Góthné Kertész Ellának. Ő alakítja Capablanca hercegnőt, hihetetlen ambícióval készül erre a nagy, nem mindennapi szerepre. A ruhái meglepetésszámba mennek majd , egyelőre csak annyit szabad elárulnom, hogy egy csodálatosan szép mantillát szerzett a frappáns utolsó jelenethez. A finom és erélyes Camillát Makay Margit játssza, a hölgyek közül Gombaszögi Ella és Lázár Mária szerepelnek még az újdonságban. Don Eliphast Szerémy Zoltán alakítja, Lukács Pál brilliáns szerepet kapott, ő Vicentét, a csélcsap inast adja. Vendrey Ferenc személyesiti meg a falu plébánosát. A „Fenevad", a Werwolf, Paulo tanár ur pedig a nagyszerű Berczy Géza lesz. Hja, igaz, még Don Florencio alakítójáról is kénytelen vagyok megemlékezni . . . tartozom ennyivel neki, hiszen talán senkinek az alakítását nem bírálom szigorúbban, kegyetlenebbül a próbákon, mint Góth Sándorét . . .