Színházi Élet, 1923. május 6–12. (12. évfolyam, 19. szám)

1923-05-06 / 19. szám

27 SZÍNHÁZI ÉLET Szép asszony kocsisának lenni nem utolsó mesterség. Nem utolsó mesterség különösen akkor, ha az a szép asszony Vaály Ilona, a Blaha Lujza Színház bájos és temperamen­tumos szubrett primadonnája, aki jelenleg az Andrássy­ úti színház „Pajkos grizettek" című kis operettjében aratja a tapsokat, de hama­rosan újra a Blaha Lujza színpadán látjuk viszont. Ennélfogva a szóban forgó kocsisnak való­ban irigylésre méltó szerepe van. Részint a fenti okoknál fogva, részint pedig azért, mert valódi foglalkozása tulajdonképen nem is kocsis, hanem gróf. Ez így első hallásra kissé érthetetlen, de aki majd a premieren fogja látni Rajna Ferenc és Czobor Károly vidám operettjét, a „Szép asszony kocsisá"-t, sietve be fogja látni, hogy a „kocsisgróf" ötlet a legpompásabb színpadi trükk és annyi kacag­tató helyzetre és romantikus fordulatra ad alkalmat, hogy szinte csodálni való. Elképzelhető ezek után, hogy a Blaha Lujza Színház milyen ambícióval készül legköze­lebbi újdonságára. Vágó Géza, az örökké lel­kes rendező már hajnali kilenc órakor a színpadon van Szirmai Imrével, az örökké ifjú igazgatóval, aki különben a Rajna-Czo­bor-operett­ egyik vezető szerepét játssza. Ösvös Gitta, Somogyi Nusi, Vaály Ilona, László Andor és Tamás Benő a darab fő­szereplői pedig reggeltől estig a „Szép asszony kocsisa" slágereit éneklik. Reggeltől estig, mert a daljátéknak annyi a slágere, hogy nem lehet kifogyni belőle. Különben, hogy hűek maradjunk a „Szín­házi Élet" minden készülő titkot és meglepe­tést leleplező szelleméhez, eláruljuk a „Szép­asszony kocsija" egyik legféltettebb attrak­cióját. Az lesz az attrakció, hogy a második felvonás hatalmas fináléjának befejezéséül a sokat emlegetett kocsi is meg fog jelenni a színpadon, még­pedig egy olyan trükk kere­tében, ami operettszínpadon aligha volt ezideig. A kocsiban Vaály Ilona fog ülni, a bakon László Andor, hátul a tengelyen pedig Somogyi Nusi és Tamás Eenő mint „lógósak"... Ki ül a kocsiban? LÁSZLÓ, VAÁLY, SOMOGYI NUSI és TAMÁS Szakmáry rajza

Next