Színházi Élet, 1923. május 27–június 2. (12. évfolyam, 22. szám)

1923-05-27 / 22. szám

57 SZÍNHÁZI ÉLET Óriási turscsalást lop] Kitűzött programmjához híven e héten is folytatja a Kamara Színpad a magyar filmek aranysorozatának bemutatását. Egymás után kerülnek színre azok a nagyszerű filmek, me­lyek néhány év előtt hírt és dicsőséget sze­reztek a magyar filmnek és különösen világ­szerte becsültté tették a magyar filmszínészek nevét. A Leányasszony című ötfelv­onásos filmdráma főszereplőnője, amelyik most soron lévő újdonsága a Kamara moz­gószín­háznak, tudvalévőjé. Hollay Kamilla, már évek óta Berlinben élő kiváló filmszí­­­nésznő, aki most is egy hatalmas német film­attrakciónak főszerepét játssza Berlinben. A leányasszonyt fiatalságának és tehetségének teljében játszotta, elbájolva és meghatva a nézőt. Ott látjuk mellette Andorffy Pétert, a már azóta elhunyt kiváló színészünket és Dán Norbertet, aki közben Cseh-Szlovákia szín­házainak lett egyik dédelgetett kedvence. Na­gyon érdekes szerepet játszik a drámában Gál Annus is, aki úgy indult, mint a magyar f­imszínészetnek egyik legbiztatóbb tehetsége, de a filmgyártás megszűnése és korai férjhez menetele megakadályozták ennek az értékes talentumnak teljes kifejlődését Mindenkinek meg kellene néznie ezeket a drága, magyar levegőjű, magyar erőt és tehetséget sugárzó filmeket és akik végignézik őket, azokban ezek le a Kamarában! Kétségtelenül megrendíthetetlen hittel fog élni a remény, hogy a magyar film olyan őserős talajban sarjadt, hogy azt kiirtani, halálra ítélni nem lehet. A Kamara másik nagy attrakciója A derby hőse című ötfelvonásos Joe Deebs-dráma, amely egy pokolian kieszelt turfcsalás históriá­ját pergeti le agyafúrt, az érdeklődést a leg­magasab fokra felcsigázó módon. A lóver­seny-sport minden kulisszatitkába bepillantást nyerünk, megismerjük az apró fogásokat, bűnös mesterkedéseket, amelyek egy favorit­nak váratlan lemaradását okozzák. A film legérdekesebb jelenete egy derbynek mesteri megörökítése, amelynek izgalmai a szó szoros értelmében magukkal ragadják a közönséget és végül is egy egészen váratlan, frappáns befejezéssel tetőzi be a kitűnő dráma érdekes­ségeit. A főszerepeket Uschi Eilest, Ferdinand v. Alten és az akrobatának és cirkuszi mű­lovarnak is jelesül beváló Oscar Marson játsszák. A Kamara, amely hétről-hétre frissebb lendü­lettel és nagy invencióval összeállított műsor­ral kedveskedik közönségének, elmondhatja, hogy színházát teljesen függetlenítette az évszakok szeszélyes időjárástól. Meleg esté­ken nyitott tető mellett játszik, ha pedig a gonoszkodó májusi fagy kellemetlenkedik, egy gombnyomásra visszaállítja a tetőt. HOLLAY KAMILLA a „Leányasszony" című Star-film egyik jelenetében (Kamara)

Next