Színházi Élet, 1923. július 1–7. (12. évfolyam, 27. szám)

1923-07-01 / 27. szám

29 SZÍNHÁZI ÉLET Színiiskolák nagyhete Múlt vasárnap délután volt a Rákosi­iskola vizsgaelőadása a Király Színházban. A Sy­bilit játszották László Andorral a fő­szerepben. A Király Színház kitűnő bonvi­vánja a szereplést szívességből vállalta és a közönség­­szeretettel, sok tapssal fogadta, igazi primadonna-tehetség Kádár Böske és ujabb tanújelét adta kiválóságainak, szin­padratermettségének Ha Mary. Csupa élénk­ség, temperamentum Wörnle Gitta, aki, megállapíthatjuk, hogy rövid idő alatt vér­beli szubretté fejlődik. Igaz élvezettel nézte mindenki Szórád Ferencet és rengeteget kacagtak Káldor Jenő pompás figuráján. Kis szerepében föltűnt a tehetséges Kertész Mária. Kitűnő volt Kárpáthy Zoltán. Szombaton Rózsahegyi Kálmán színiisko­lájának növendékei mutatkoztak be a Fő­városi Színházban. Tizenöt jelenetet mutat­tak be. Az ördög egy jelenetét játszották Wälder Gabi és Márki Mária. A Taifunban tudásuk javét nyújtották Bartos Gabi, Szebenyi Sándor, Kovács István, Molnár Ferenc tréfájában bájosak, közvetlenek vol­tak Garai Erzsi és Dési Margit. Ügyesen szavait Szalay Erzsi. Nagyon megérdemlik az elismerő kritikát a Gyermektragédia sze­replői : Szokolay Júlia, Székely Imre és Ungváry István. A többi növendék is ko­moly, lelkiismeretes munkát produkált. A II. József császárban Szebenyi Sándor, Kor­mos István, Apor Judit, a Künn a bárány, benn a farkas szerepeiben Boér Klári, Sas­vári Lili, Márki Mária, Szebenyi Sándor, A tolvaj­ban Somos Erzsi és Fekete Imre vol­tak jók. Az ambiciózus Fekete Imrétől kü­lönösen sokat várunk. Dicséretet érdemel különben valamennyi növendék : Pál Rózsi, Székely Imre, Garai Erzsi, Ungvári István, Bókay Ferenc, Dési Margit Kormos István, Benkő Ilus, Gergely Gellért Emmi, Szitányi József, Patek Irma, Ilonka, Kende Mik­lósné, Liszkay Zoltán, Szokolay Júlia, For­gách­ Lili, Székely Imre. Himfi dalaiban Dési Margit és a tehetséges Patai József mellett Fekete Imre tűnt föl, akinek a nevével való­színűleg rövidesen találkozni fogunk. Igazi színésztalentum, aki előtt sikerekben gaz­dag jövő áll. P. Apor Ilona Rózsahegyi egyik legkitű­nőbb növendéke, aki máris kiforrott, kész tehetség. Nagyszerű organuma, kitűnő já­téka a publikumot valósággal Őszintén megérdemli az elismerést elragadta. Szalay Erzsi, aki komoly tudásával, tehetségével ki­vétel nélkül mindenkit elragadott. A RÓZSAHEGYI­ ISKOLA VIZSGAELŐADÁSA Szebenyi, Székely, Ungváry, G­irai Erzsi, Márki Mária, Rózsahegyi Kálmán, Fekete, Dési Margit, Szalay Erzsi és Kova­cs. Harsányi fe­ v.

Next