Színházi Élet, 1923. október 14–20. (12. évfolyam, 42. szám)
1923-10-14 / 42. szám
SZÍNHÁZI ÉLET 42 (magyar neve : a Kölyök) című darabjai. Mind a kettő az amerikai filmtermés legjava darabja. S mind a kettő azon a magas nívón áll, ahol a filmről, mint elsőrangú művészetről, komolyan illik beszélni. S mert láttam s csodáltam e műveket Amerikában, ime nem restellek ingyen reklámot csinálni nekik, mint ahogy természetesnek tartom, hogy egy kitűnő színdarabról, egy jó színészi alakításról, egy remek könyvről véleményt írjak. Mert ezek a filmek épp úgy élményeink maradnak, mint a kitűnő színdarabok és a jó könyvek. S még többek, mint a könyvek, mert milliók számára hozzáférhetők s esztétikai élvezeten kivül halhatatlan adtak az emberiségnek. — ajándékot Chaplin ,,Kid"-je talán az egyetlen derűs motívuma e borzasztó háborúk s kegyetlen békék szomorúságában vergődő nehéz éveknek. S mit jelent az ma : — hacsak egy mozi-előadás két órájára is, nevetést, derűt adni az embereknek. Ez a derű is eddig csak a győztes országok zsákmánya volt. A földig tiport Közép-Európa ki volt rekesztve áldásaiból. A magyar üzletemberek leleményességét és ügyességét dicséri, hogy a legyőzött államok közül, úgy tudom, Magyarország az egyetlen, ahol először játsszák őket, — a többiek nem tudták megfizetni, — vagy nem tudták megszerezni. Az újraéledő magyar filmiparnak s művészetnek pedig ezek a filmek mutatják a célt, amely felé haladnia kell. Aranyéremmel tüntettek ki egy filmet „Omár, a szőnyegl&szitó" című perzsa verset dolgozták fel legutóbb ismert filmre. A kép teljesen újszerűen van fényképezve. A szereplők ugyanis nem mozognak, hanem az élőképszerű tablók váltakoznak egymás után. Az angol gyár egyelőre még csak szakköröknek mutatta be a filmet, de ott is a sikerrel, mert az egyik angol irodalmi társaság, mint irodalmi és művészi eseményt aranyéremmel tüntette ki a filmet. Polly szíve sincs kőből Hatlövetű okleveles betörő és rablógyilkos ártalmatlanná tétele után egyszerre hős lett Harold Lloyd, úgyis, mint a Nagymama fiacskája. Dehát minek is meséljük mi önöknek tovább a Nagymama fiacskáját, hiszen valamennyien látták már. Csakhogy ezzel is úgy van az ember, mint a csokoládébonbonnal, sohasem lehet eleget enni belőle. Aki a Nagymama fiacskáját egyszer látta, másodszor biztosan még több nevetni valót talált rajta. Most azonban mi nem a kámforos cukorkák históriáját akarjuk elmondani, sem pedig a libazsírcipőkréimet, amely macskaeledelnek is kitűnő, hanem hadd essék néhány szó az amerikai leányzók gyöngyéről, Pollyról, aki történetesen szive csücske a Nagymama fiacskájának. A Polly is, mint minden asszonynép, ingatag vola és kezdetben bizony másra is kacsintgatott, engedte, hogy a Nagymama fiacskája érte reménytelenül epekedjen. Csak akkor fordult meg szive szándéka, mikor a fiacskából férfi lett, sőt hős. ő tehát e hős ünnepelt neje lehetett. Nem volt szép tőle, de ha Harald Lloyd megbocsátott neki, nekünk sem lehet ellene kifogásunk, bár őt szívesen elvállalná nagy ö-nek néhány budapesti leányzó is. Vagy nem ? Aki a Nagymama fiacskája nézői közül a kép végén is keményszívű tudna lenni hozzá, az aztán igazán megérdemli , hogy számára tartós legyen a tőzsdei bessz.