Színházi Élet, 1924. január 13–19. (14. évfolyam, 2. szám)
1924-01-13 / 2. szám
61 SZÍNHÁZI ÉLET lépnek fel a Vigszínpadon. A komoly művészek támogatását azért tudták BékefTvék megnyerni, mert a Vigszínpadnak komoly irodalmi törekvései vannak. Irodalmi ciklusokat rendeznek, amelynek kereteiben elsősorban bemutatják a klasszikus és modern magyar költőket, majd soron következőleg a külföldieket. Az abszolút magas irodalmi nívó megvalósítására minden csütörtökön és szombaton délután, valamint vasárnap délelőtt rendszeresítik az irodalmi matinékat. Az irodalmi matinékon bemutatásra kerülnek klasszikus és fiatal magyar írók még elő nem adott egyfelvonásosai (Gárdonyi, Herczeg stb.), továbbá a világirodalom nagyjainak azok az egyfelvonásosai, amelyek eddig magyarul szinre nem kerültek. (Strindberg, Ibsen, Schnitzler, Shaw, Wedekind, Maeterlinck, Andrejev, Csehov stb.) Ezeket az irodalmi matinékat az teszi értékesebbé, hogy a Nemzeti Színház és Vígszínház legjobb művészei játsszák a darabokat, amelyeket mindenkor a legkiválóbb magyar írók bevezető előadásai ismertetnek. Szóval, mondjuk ki egyszerűen és magyarosan : a Vígszínpad meg lesz kenve minden hájjal. Ennél, többet, szépet és jót magyar kabaré még nem adott, de nem adott még ennyit sem. És ha Békeffy László és Boross Géza mindezt teljesítik — aminthogy ebben kételkedni nem lehet — akkor elmondhatjuk, szomorú idők sóvár krónikásai, hogy a magyar kabaré hivatása magaslatára emelkedett. * A Békeffy-Boross kabaré megszűnése a Vigszinpad megnyitása alkalmából megláto-sgattuk a két kiváló kabaréművészt. Mindketten halálos fáradtak voltak a rengeteg munkától, amelyet a Vigszinpad alapos megszervezésére pazaroltak. Most látjuk, milyen idegáldozatot hoz ez a két ember a közönségért, merthogy mindazt, amit most vállvetett munkával megvalósítanak, a közönségért teszik, abban senki sem kételkedik. Az irodalom, az abszolút színpadi kultúra győzelméért vívott harc tüzétől áthatva beszéltek terveikről . — Semmiféle áldozatot nem kímélünk, mikor arról van szó, hogy szolgálatot tegyünk a magyar kulturának. Azt akarjuk, hogy a Vígszínpad temploma legyen az irodalomnak és egyúttal szanatóriuma a kedélybeteg embereknek. Ez a két szempont egyéni érdek, kapzsiság nélkül áll előttünk és tisztán ideális célkitűzéssel vágtuk ilyen nagy fába a fejszénket. — Istenke adja, hogy ne hiába . . . HOL, MEDDIG ? Tarnay Ernő siet végig a Wesselényi-utcán a Magyar Színház felé. A „Holdvilág" próbájára igyekszik, s gondolatai útközben is a darab rendezésével vannak elfoglalva. A körút sarkán megfogja egy ismerőse. — Szervusz Tarnay ! Egy fontos dolgot kell tőled kérdeznem. — Parancsolj. — Mondd kérlek, mióta játszik Hegedűs Gyula a Vígben ?— Huszonhat éve ! — És meddig — Egy évig. játszott a Magyarban ! — A Nemzetiben ! — Egy évig. — No látod. Mégis a Királyban volt a legnagyobb sikere. — A Királyban ? — Igen, a „Király" című színdarabban ! BOROSS GÉZA