Színházi Élet, 1924. január 13–19. (14. évfolyam, 2. szám)

1924-01-13 / 2. szám

61 SZÍNHÁZI ÉLET lépnek fel a Vigszínpadon. A komoly mű­vészek támogatását azért tudták BékefTvék megnyerni, mert a Vigszínpadnak komoly irodalmi törekvései vannak. Irodalmi ciklusokat rendeznek, amelynek kereteiben elsősorban bemutatják a klas­­szikus és modern magyar költőket, majd soron következőleg a külföldieket. Az ab­szolút magas irodalmi nívó megvalósítására minden csütörtökön és szombaton délután, valamint vasárnap délelőtt rendszeresítik az irodalmi matinékat. Az irodalmi matinékon bemutatásra kerülnek klasszikus és fiatal magyar írók még elő nem adott egyfelvonásosai (Gárdonyi, Herczeg stb.), továbbá a világirodalom nagyjainak azok az egyfelvonásosai, amelyek eddig magyarul szinre nem kerültek. (Strindberg, Ibsen, Schnitzler, Shaw, Wedekind, Maeterlinck, Andrejev, Csehov stb.) Ezeket az irodalmi matinékat az teszi érté­kesebbé, hogy a Nemzeti Színház és Víg­színház legjobb művészei játsszák a darabo­kat, amelyeket mindenkor a legkiválóbb ma­gyar írók bevezető előadásai ismertetnek. Szóval, mondjuk ki egyszerűen és magya­rosan : a Vígszínpad meg lesz kenve minden hájjal. Ennél, többet, szépet és jót magyar kabaré még nem adott, de nem adott még ennyit sem. És ha Békeffy László és Boross Géza mindezt teljesítik — aminthogy e­bben kételkedni nem lehet — akkor elmondhatjuk, szomorú idők sóvár krónikásai, hogy a ma­gyar kabaré hivatása magaslatára emelkedett. * A Békeffy-Boross kabaré megszűnése a Vigszinpad megnyitása alkalmából megláto-­s­gattuk a két kiváló kabaréművészt. Mindketten halálos fáradtak voltak a rengeteg munkától, amelyet a Vigszinpad alapos megszervezésére pazaroltak. Most lát­juk, milyen idegáldozatot hoz ez a két em­ber a közönségért, merthogy mindazt, amit m­ost vállvetett munkával megvalósítanak, a közönségért teszik, abban senki sem kétel­kedik. Az irodalom, az abszolút színpadi­ kul­túra győzelméért vívott harc tüzétől áthatva beszéltek terveikről . — Semmiféle áldozatot nem kímélünk, mikor arról van szó, hogy szolgálatot tegyünk a magyar kulturának. Azt akarjuk, hogy a Vígszínpad temploma legyen az irodalomnak és egyúttal szanatóriuma a kedélybeteg em­bereknek. Ez a két szempont egyéni érdek, kapzsiság nélkül áll előttünk és tisztán ideá­lis célkitűzéssel vágtuk ilyen nagy fába a fejszénket. — Istenke adja, hogy ne hiába . . . HOL, MEDDIG ? Tarnay Ernő siet végig a Wesse­lényi-utcán a Magyar Szín­ház felé. A „Holdvilág" próbájára igyekszik, s gon­dolatai útközben­­ is a da­rab rendezésével vannak elfoglalva. A körút sarkán megfogja egy ismerőse. — Szervusz Tarnay ! Egy fontos dolgot kell tőled kérdeznem. — Parancsolj. — Mondd kérlek, mióta játszik Hegedűs Gyula a Vígben ?­­— Huszonhat éve ! —­ És meddig — Egy évig. játszott a Magyarban ! — A Nemzetiben ! — Egy évig. — No látod. Mégis a Királyban volt a leg­nagyobb sikere. — A Királyban ? — Igen, a „Király" című színdarabban ! BOROSS GÉZA

Next