Színházi Élet, 1924. június 1–7. (14. évfolyam, 22. szám)

1924-06-01 / 22. szám

39 SZÍNHÁZI ÉLET illusztris vendége van Pesten : Kálmán Imre. .1 világhírű komponista tiszteletére Molnár Ferenc estélyt adott. Az estély az író kibővített lakásában zajlott le. Mol­nár ugyanis még három szalon­t kapott Zsigmond­ utcai kétszobás tuszkulánumá­hoz. Szép új lakást kapott Jób Dániel, aki tizenöt éve egy penzióban lakik. ('­im • Ferem-körút •'!•'). Új lakást kap Lázár direktor is és hogy a lakásügyeket be­fejezzük, tegnap költözött be az Unió új elnöki szobájába Beöthy László. Mit csinál a Vezér, pardon, az Ülnök­­ 7 Hétfőn egy jó tréfát csinált. freöflig­né és Beöthy Baba Lontón üdültek, ahonnan hétfőn érkeztek haza. .A vezér, nagy, pardon, az elnök távollétük alatt hatalmas, új autót vásárolt és ezzel­­ várta őket a pályaudvaron. Hogy a meglepetés nagyobb legyen, Illés Pistát is magával vitte és a hölgyeknek azt mondta, hogy a szép kocsi az Illés tulajdona. Az úton Beöthyné és Baba nagyon dicsérték a kocsit. „Megveszem nektek, ha olyan na­gyon tetszik", mondta Beöthy. — „El­adó", szólt blazírton Illés az áltulajdonos. „Mi az ára ?" - „Ötezer dollár". Mit szaporítsam a szót, pár perc alatt meg volt az alku és Beöthy nyomban át­nyújtotta a dollárokról szóló csekket Illésnek, aki rezignáltan jegyezte meg­­ meg : „No, ezen az üzleten se sokat ke­restem." Milyen üzlet jött még létre a héten ? Semilyen. Diskurálgattak ugyan arról, hogy a Renaissance Színház bekapcsoló­dik Robozék színházainak érdekközössé­gébe, de ezek a diskurzusok csak infor­matív jellegűek voltak, mind a két részről. Honnan tudja :' Levelet kapott ' Nem. Levelet csak Törzs kapott. Faluili Jenőtől­ ,­r .„tpám­nak igaza volt" premierje után kelt a levél és az a tartalma, hogy az Unió igazgatós­ága a Belvárosi Színház igazgatójának húsz millióval felemeli a gázsiját. A levél olyan dicséreteket tartalmaz, hogy Törzs másfél kilót hízott örömében. — Még néhány premier és egészen el fog hízni. — Nem baj, majd fogyókúrát tart, mint Kiss Feri. .A kitűnő művész ugyanis az utóbbi hetekben erős hajlamot árult el a hízásra. Miután egy bonvivantnak nem áll jól a ríwlettség, fogyókúrát kez­dett. Legkedvesebb Haláról is lemondott, a pezsgőről, amelyet parádi vizzel szokott Jelenet a múlt heti Színész-Artista futballmérkőzésről Zoli, a közismert bohóc artista-dresszben lig­ Hi Kondor Ibolya kezdő­rugását (l­arsányi [elv.)

Next