Színházi Élet, 1924. augusztus 31–szeptember 6. (14. évfolyam, 35. szám)

1924-08-31 / 35. szám

58 MEZTELEN BALLETT a „The Temple of Venus" című amerikai filmben Válasszon a közönség, mit akar olvasni a Mozi Életben? A Színházi Élet mozirova­tában a közönség állandó és lelkes érdeklődéssel olvasta Bimbala, Valentino életét, utazását és olvassa most hétről-hétre fokozódó figye­lemmel Petrovich Petrovich naplójának naplóját. közlé­sére egy sereg levél készte­tett bennünket: annyian kér­ték a szerkesztői üzenetek­ben életrajzi és személyi adatait, karrierjének törté­netét. Petrovich Szvetiszláv éle­tének legérde­kesebb fejezetei következnek most még pár héten át (egy kislány azt kéri, hogy legalább egy évig közöljük még a naplót),­­ de azért már most­ elő akar­juk készíteni a Mozi Élet következő folytatásos napló­mellékletét. Közönségünket hívjuk föl, szavazzon és válassza •meg, mit akar olvasni, melyik filmszarról, Hím­városról ! A válaszokkal sietni kell, m­ert a közleményekhez írás, könyv, engedély szükséges, amelynek megszerzése h­os­­szabb időt vesz igénybe. Ép­pen ezért kérjük olvasóin­kat : kívánságaikat, szavaza­taikat két héten belül küld­jék be a Színházi Élet­nez. S egy szép napon megjelentek kinn a műteremben, az öreg, az ősz szülők és­­ olyan szépen kérték Gadl Béla főrendezőt és engem, hogy nem állhattunk ellen­e Kun Ferenc tényleg kapott szerepet ,,Csak nővel ne !" című filmün­kön. Nem lehet elmondani a fiú boldogságát. Olyan pontos, szor­galmas filmszínészt még nem is láttam, mint amilyen ő volt. Mire a film felvételei befejeződtek, az öngyilkosjelölt Kun Feri kedvence volt mindenkinek , és három kü­lönböző kisebb szerepet játszott el a filmen. „Ha nem lehetek filmszínész - öngyilkos leszek" A­ történet színhelye : Pest Ó, Amerika, ó, Los­ Angeles ! közeledünk mi is feléd, mert a film megteremtette nálunk is ro­mantikát. Pártos, a Star-filmgyár rendezője mesélte : Statisztákat kerestünk a ,,Csak a nővel ne !" című új filmünk fel­vételeihez. A sok jelentkező közt föl sem tünt néhány elkeseredett fiú, lány, akik azt hiszik, hogy örökre boldogtalanok azért, mert nem kerülhetnek a filmfelvevőgéjj elé. A jelentkezők közt volt egy különösen makacs fiatalember, aki olyan kétségbeeset­ten hagyta el a gyárat, hogy titokban megesett rajta a szívem. Másnap olvashatták a napila­pokban, hogy az elkeseredett ifjú, Kun Sándor öngyi­kossági kísérle­tet követett el, miután előbb szü­leinek kijelentette : — h­a nem lehetek filmszínész, öngyilkos leszek ! ” KUN SÁNDOR SZÍNHÁZI ÉLET „The Temple ol uenus" Mary Philbin, ez az álma­tag szépségű szőke filmpri­m­adonna legújabb filmjében mint démon mutatkozik be. A The Temple of Venus című film női főszerepét játssza. Ebben a filmben egyébként meztelen női kó­rus szerepel : nimfák, akik láncolva köszöntik a habok­ból kikelő Vénuszt. 49.470 dollár nem nevezet A newyorki Capitol egy hónap alatt hét beveteiim­lagrekordot állított fel New­ York legnagyobb moz­góképszínházának, a híres Capitol-nak az elmúlt hónap­ról szóló üzleti kimutatása még Amerikában is feltűnést keltett. Az első három héten a „Betiveen Worlds" című fil­met játszották és a heti be­vétel 33.100 dollára rúgott. A hónap utolsó hetében kez­dődött a Metro-Goldwy­n­ gyár „Bread" című filmjének sorozatos bemutatása. Ez a film már az első héten meg­d­öntötte a „Between­ Worlds" által elért bevételi rekordot, mert 49.470 dollár bruttó be­vételt eredményezett. Megjegyezzük, hogy a Ca­a­pitol 5300 nézőt fogad be és helyárak 50 centtől 1.65 dollárig emelkednek,

Next