Színházi Élet, 1924. szeptember 14–20. (14. évfolyam, 37. szám)

1924-09-14 / 37. szám

65 SZÍNHÁZI É­LET hiányos, mert a sikerek és munka lázában nem volt türelmem a tollhoz és nem tud­tam mindent olya­n aprólékosságga­l papírra rögzíteni, mint fiatalabb éveimben, amikor még a firkáló diákiból nagyon sok volt bennem. A Star-filmgyárnál kezdődtek sikereim és a Lengyelvér premierje volt az, amely meg­hozta számomra azt a nagy sikert, amelyet vártam, kerestem, kívántam, kutattam. Nagyon szerettem és nagyon szeretem a filmet é­s a műtermet, amelynek sokféle gépe szemkápráztató fényt szór a sze­münkbe. Érdekes: ebben az időben, amikor szorgalmasan és lelkesedésse­l filmeztem, a szerelmeket, boldogságokat és csalódásokat nem éreztem olyan fontosnak és lelkemhez annyira közelállónak, mint eddig. Valahogy magával ragadott az a láz, amely a hivatá­sát átérző és igzi kedvvell dolgozó művész­emberek munkája közben úrrá lesz. Sokat dolgoztam, sok sikerben volt ré­szem, de aztán elpihent a magyar filmgyár­tás, rossz idők jöttek és rossz emberek és volt idő, mikor nekem még „a mindennapi gerstlim" sem volt meg. S­­ aztán vollt idő, amikor lázas és forró párisi éjszakákon úgy szórtam a pénzt, mint valami exotikus he­rceg, aki egy éjszakán akar betelni a vi­lág minden gyönyörűségével és mámoros szépségével. Ez volt az ifjúságnak legláza­sabb virága. Ez az idő volt az, amikor a feszülő és mindent tudó fiatalság úgy lobo­gott, mint fároszok a tengeren. S ekkor néha elfelejtkeztem a­ munkáról, sőt magá­ról az életről is. Páris .. . még az emlékei is oly forrók ezeknek a napoknak, hetek­nek, vagy hónapoknak, hogy mint távoli nap be tudják aranyozni a szürkeségbe és hidegbe hajló mai napokat is , meleggel fű­tik és élettel töltik meg... Nem, nem hazugság az, hogy Páriis mindent m­eg tud adni az ő rajongóinak, szerelmeseinek, művész számára pedig Páris az élet, a sze­­­relem és a vágy. Páris nem hirtelen, nem vész el, meg­marad és tovább éli az emberben, mind­örökké. Mert Páris maga az ifjúság, ami örökké él a művészben és ebben a csodála­tos városban, melynek emléke is úgy réved vissza, miként a mámoros napok melegítő alkonyi sugarai. . . . Aztán persze, Pánist is odahagytam, eljöttem, itt vagyok és ha nagyon szomja­zom már a szépségeket — visszatérek az emlékekhez. * Naplóm első része, az Ifjúság itt aztán lezárul. Megnősültem ... VÉGE. JACKIE COOGAN ,,A kis Robinson Crueve" című új filmjében, ahol újból kedves régi, rongyos ruhájában jelenik meg GAÁL BÉLA, a Star-filmgyár főrendezője, a ,,Csak nővel ne !" rendezője

Next