Színházi Élet, 1924. december 28–1925. január 3. (14. évfolyam, 52. szám)

1924-12-28 / 52. szám

(184 SZÍNHÁZI ÉLET Titkos Ilona Fönn az ötödik emeleten, egy Károly­körúti bérház legmagasabb csúcsán, a nap­sugár és a holdfény közelében lakik Titkos Ilona. A szobák tele vannak szép öreg búto­rokkal és képekkel és selymekkel és porcel­lánokkal és a mennyezet kék mennyboltjára aranycsillagokat festett a dekoratőr. Amikor arra kérem, hogy beszéljen az éle­téről, ami már mögötte van, szinte haragosan csattan fel, a két szeme szikrázik és karba teszi a kezét : — Nem beszélek... csupa sablon minden, ami velem történt. . . persze, hogy szavaltam, persze hogy színésznő akartam lenni már gyerekkoromban, éppen úgy, mint bárki más, aki ezen a helyen már nyilatkozott. Minek ismételni az elmondottakat ? — Kibe volt szerelmes ! — vetem közbe hirtelen. Azonnal kiderül az arca, enyhe mosoly telepszik meg a szája körül és nevetve mondja : — Kertész Bandiba I.. . — Aki most a Magyar Színháznál van ! — Abba. Kolozsvárt, amikor én gyerek vol­tam, ő volt a fő Shakespeare-színész . . . És most már mind a ketten nevetünk és a két vörös karosszék felett, ahogy szemben ülünk, megjelenik Kertész Endre színművész úr mosolygó, kedves-csúnya komédiás feje. Ez a hirtelenül mellnek szegezett kereszt­kérdés eldöntötte a vitát. Ilona régi albumo­kat keres elő, elmúlt angyalok és emberek bújnak ki a kazetták mélyéről és ahogy a két keze az egyszeri kislány képei közt ko­torász, a szájáról csudálatosan tiszta dallam­mal elindul egy vers : Üdvözletet hoztam néked virágillat szár­­nyán. Legyen élted fényes, tündöklő szivárvány ! Életeden a szép napfény rózsát hintsen a széjjel, Aljon meg a jó Isten mind a két kezével ! — Három esztendős voltam, az óvodába eljött látogatóba Majláth püspök és Rózsi és Mariska néni utasítására én üdvözöltem ezzel a kis verssel. Vékony kis cérnahangom re­megett az izgalomtól, a szent férfiú ott állt előttem lehajtott fejjel és amikor minden baj nélkül befejeztem, aranygyűrűs keze megsi­mogatta az arcom és jóságosan mondta : — Áldjon meg téged is, édes gyermekem. — És azóta, valah­ányszor csak valami jó történik velem, mindig Majláth püspök úr áldó keze jut eszembe... talán ezért1 — Ez volt az első szereplésem. És ezután következtek az élőképek, a karácsonyi és hús­véti játékok, amelyeket nélkülem el sem tud­tak képzelni az iskolában. Én játszottam mindig a főszerepet, én voltam az angyal, csak az bántott állandóan, hogy Jézuska nem tudok lenni. Mert Jézuska szerettem volna lenni a legjobban, de nem fértem be a já­szolba, ah­ovcl be kellett volna feküdni és ezért egy kisebb lányt fektettek be helyet­tem. — Színházba nagyon szerettem járni. Min­den szombaton délután elmentem az ifjúsági előadásra és legjobban Molnár Ferenc Li­lioma tetszett, amelyben szegény jó Kör­mendy Kálmán, szerelmem és ideálom ját­szotta a főszerepet. — Szerelem és ideál ! Mi van akkor Ker­tész Bandival ? — Kertész volt az első számú ideál, Kör­mendy a második számú. Nekem csak kettő volt, de barátnőim nem adták tizen alul, legalább tíz ideálja volt minden kolozsvári polgárista kislánynak akkoriban. — Meghaltam a színházért ! Berky Lili volt a primadonna és Poór Lili a drámai hősnő, őket árasztottuk el virággal, össze­adtuk az uzsonnapénzünket és összevásárol­tuk a piacon a virágot és elküldtük az ope­rett Lili és a drámai Lili lakására. — Otthon állandóan színházat játszottam. Magamra raktam minden gyöngyöt, színes rongyot, öreg ruhát és ágáltam és ugráltam és komédiáztam reggeltől estig. Én nem akar­tam se kocsis, se cukrász, se tengerész lenni, mint a többi lányok, én csak színésznő akar­tam lenni, de aztán színésznő nagyon ! — A polgáriból a kereskedelmi iskolába íratott be az édesanyám, de hiába volt min­den, én továbbra is csak színésznő akartam lenni. — Simon Marcsa, a drága, mellettünk la­kott, egy földszintes házban. Két szobát bé­relt albérletbe. Ezennel elárulom, hogy az ablakon rongyos volt a függöny és mi min­den este felkapaszkodtunk a kiugró falra és állandóan belestünk Marcsához. Egy darabig minden baj nélkül élveztünk az ablak alatt, de egy nap Marcsa észrevett bennünket és nem tűrte többé, hogy továbbra is bepillant­sunk magánéletébe. A legszigorúbban leker­getett bennünket az ablakról, hatásos fenye­getések kíséretében. ILfSyster volás kel nem volt. • • Titkos Ilona, öthónapos korában

Next