Színházi Élet, 1925. június 14–20. (15. évfolyam, 24. szám)

1925-06-14 / 24. szám

26 SZÍNHÁZI ÉLET Aki fodormenta-cukorral Minden lecsúszott háromnegyed millliót keres na­szelleme — Csak hölgyek Riport az utcai az A barátom mondta nekem Erzsébet-köruton: — Nem veszed észre, hogy az emberek nem már be az üzletekbe, mennek Még csa­k a kirakatok előtt sem ácsorognak. — Természetesen, felel­tem — kinek van ma pénze vásárolni? — Dehogy nincs — foly­tatja a baráttom — csak aki­nek van, az is tagadja. Ma panaszkodási konjunktúra van. De az élelmes keres­kedők sem hagyják magu­kat. Ha a közönség nem megy a boltba, ők kijönnek az utcára. Barátomnak igaza van. Ma Budapest az utcai áru­sok városa. Minden sarkon, minden középület előtt utcai árusok egész légiója tanyáz. Az utcán vehetsz magadnak cukrot, csokoládét, tormás­virsliit, datolyát, főzőkana­lat, csipkét, ceruzát, fogkefét, ruhatisztítót, cipőkrémet, ilufilbarlont. Egy uj iparág fejlődött maggyá a gazdasági besszben: az utcai árusok cége, vagy ahogy ő­k mond­ják: vásári kereskedők. Különösen az Erzsébet­körut és­ a Keleti-pályaudvar környékén vannak sokan. Jobbról-balról hallani: — Itt az üditő, a hüsitő, a menthol.. . — Virágot tessék ... — Egy ceruza és egy aranytoll összesen tizenöt­ezer korona .. . — A luftballon csak tü­z. Mai töltés . .. Senki sem hallgat, minden­kit nagy embergyűrű vesz körül, mert minden­ki kiabál és kínálja a portékáját. Közben­­ a villamos csilingel, az autó tülköl, a konflisko­csisok káromkodnak, az ut­caburkolatot bontják és ezek együttesen alkotják a mai Budapest — világváros kia­kofóniáját. Utcai árusnak lenni ne­héz mesterség. Kora reggel­től estig talpon vannak, ván­dorolnak, cipelik üzletüket é­ppen oda, ahol nagyobb a tömeg. Itt csak az él meg aki nagyon ügyes. Az Er­zsébet­ körúton tanyáz a leg­ügyesebb utcai árus. Min­dennap mással foglalkozik, azzal, ami éppen a legak­tuálisabb. A legtöbbet ő ke­res az összesek közül.Wald­müller Bélának hívják, min­dig őt hallgatja a legnagyobb embergyürű és minden utcai árus retteg az ő konkuren­ciájától. Mikor megszólítom, éppen a rendőr elől rejtette az egyik kapu alá a cukor­ral megrakott kosarát. — Nincs cukorra engedé­lyem — mondta —, csak köszörükőre és iparcikkekre. Pedig most csak fodormen­tával lehet keresni, ennek darabja kérem kettőszáz­ötven koronámban vap és A FAGYLALTON A PATENT-IRON GYÁRI LERAKATA (Haeffner felv.)

Next